NB I: Páncsicstól Hahn Jánosig – a huszonhat 10-es listája

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.11.07. 21:35
null
Hahn János (Fotó: Meder István)
Lapunk a lehető legmagasabb osztályzattal, 10-essel honorálta Hahn János szombati klasszis teljesítményét, a Puskás Akadémia ellen (6–2) szerzett négy gólt. A paksi csatár a 26. a sorban, akit a Nemzeti Sport ezzel az érdemjeggyel tüntetett ki 1967 óta.

 

A Nemzeti Sport (Népsport) 1967 augusztusa óta osztályozza a magyar labdarúgók első osztályúbajnokikon nyújtott teljesítményét 1-től 10-ig (az ötvenes években, sőt jóval korábban is osztályozott már, de más rendszerben). Azóta Hahn János a 26., aki kiérdemelte a legmagasabb kalkulust.

Elsőalkalommal Páncsics Miklós, a Ferencváros kitűnő középhátvédje kapott tízest – csaknem öt évvel az új osztályzási szisztéma bevezetése után. Az 1972. április 15-én, a 21. fordulóban játszott Ú. Dózsa–FTC mérkőzés ugyan Szőke István és Branikovits László találatával dőlt el 2–0-ra a vendégek javára, a ferencvárosiak kapusa, a Géczi Istvánt helyettesítő Vörös Béla pedig lehúzta a rolót, mégsem ők lettek a meccs hősei.

Hanem Páncsics, aki a Képes Sport szerint: „Korlátlan úr volt a pályán. Látványosan játszott. Tökéletes védőmunkáján kívül nemegyszer a támadások vezetéséből is kivette részét. Régen nem látott nagyvonalú, rugalmas és tiszta játékának nagy része van az FTC biztos győzelmében.” Mit is takart a tökéletes védőmunka? A Páncsics által irányított Fradi-védelem hibátlanul működve verte vissza a korszak legjobb honi támadósora, a nemzetközi viszonylatban is jegyzett Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó újpesti ötös fogat valamennyi próbálkozását (Bene Ferenc 21, Fazekas László, a Népsport későbbi ötödik tízese 20 gólt szerzett addig!).

A következőtízesre mindössze másfélévet kellett várni, az utána következőre pedig csak újabb egyet. A hetvenes években összesen nyolcszor osztottak tízest lapunk munkatársai, a nyolcvanas és a kilencvenes dekádban hétszer-hétszer. Az új évezredben az NB I-ben játszó labdarúgók közül eddig négyen érdemelték ki a legjobb érdemjegyet (nem azért, mintha az NS újságírói szőrös szívűek lettek volna...): Waltner Róbert 2004-ben, Pál András 2010-ben és Bajzát Péter 2011-ben – azaz Bajzát és Hahn tízese között kilenc év telt el, ami rekordhosszúságú szünetet jelent.

Bajzát Péternek egy ötös hozta a tízest (Fotó: Nemzeti Sport, 2011)
Bajzát Péternek egy ötös hozta a tízest (Fotó: Nemzeti Sport, 2011)

 

Az aranykor az 1978 nyara és 1982 nyara – vagyis a magyar válogatott argentínai és spanyolországi vb-szereplése – közötti időszakra esett, amikor hat esetben adott a Népsport tízest. Nyilasi Tibornak, a kor ferencvárosi bálványának kétszer is – 1967 óta mindmáig Nyíl az egyetlen „duplázó”!

Ha már megint Ferencváros: a klubok közül a Fradi szállította a legtöbb tízest, ötöt, mögötte Pécs (4), Újpest (3), MTK (3), Bp. Honvéd/Kispest (2), Békéscsaba, Diósgyőr, Haladás, Vasas, Tatabánya, Győr, Fehérvár/Parmalat, ZTE, Paks (1-1) a sorrend. Igen, a pécsiek a másodikok, Rapp Imre, az ezer kezű kapus (aki az FTC elleni 10-ese évében, 1973-ban az NDK ellen védett először és utoljára a válogatottban), Dárdai Pál édesapja, idősebb Dárdai Pál, a jogi végzettségű hátvéd, dr. Brezniczky Sándor, valamint a – még győri színekben – kétszeres élvonalbeli gólkirály Bajzát révén. Érdekesség, hogy a baranyai négyesből egyedül Rapp jutott el az A-válogatottságig – ő is csak 36 évesen.

Posztokra lebontva ekképpen fest a tízesek lajstroma: csatár 13-szor, kapus hatszor, középpályás négyszer, védő pedig háromszor érdemelte ki a legmagasabb osztályzatot.

A Nemzeti Sport elismerésében egyetlen külföldi játékos részesült, Zoran Kuntics, a Parmalat szerb támadója, aki a Vác FC-Samsungnak lőtt mesternégyesével alapozta meg későbbi ferencvárosi karrierjét.

AZ NB I TÍZESEINEK KLUBJA (1967-TŐL)
Sorszám, játékos (csapat) időpontellenfél (eredmény)
teljesítmény
1.Páncsics Miklós (Ferencváros) 1972. 04. 15. Ú. Dózsa (2–0)
2.Rapp Imre (PMSC) 1973. 10. 15. Ferencváros (0–0)
nem kapott gólt
3.Szabó Ferenc (Ferencváros) 1974. 09. 25. Rába ETO (6–1) 5 gól
4.id. Dárdai Pál (PMSC) 1975. 02. 22. Ú. Dózsa (4–2) 4 gól
5.Fazekas László (Ú. Dózsa) 1976. 05. 15. Ferencváros (8–3)
5 gól
6.Fekete László (Ú. Dózsa) 1978. 11. 04. Dunaújváros (7–1) 5 gól
7.Vágási Sándor (Békéscsaba) 1978. 12. 02. Diósgyőr (5–0) 5 gól
8.Nyilasi Tibor (Ferencváros) 1979. 03. 14. Tatabánya (5–1) 4 gól
9.Nyilasi Tibor (Ferencváros) 1980. 10. 26. Bp. Honvéd (4–2) 3 gól
10.Veréb György (Diósgyőr) 1981. 10. 07. Ú. Dózsa (1–1)
11.Hegedűs Péter (Haladás) 1982. 04. 10. Ferencváros (1–0)
nem kapott gólt
12.Kiss Sándor (Ú. Dózsa) 1984. 04. 14. Vasas (4–1) 3 gól, 1 gólpassz
13.Kakas László (Vasas) 1985. 04. 28. Ferencváros (0–1)
14.Brezniczky Sándor (PMSC) 1986. 03. 05. Tatabánya (2–1) 2 gól
15.Kiprich József (Tatabánya) 1987. 08. 19. MTK-VM (6–1) 2 gól, 3 gólpassz
16.Zsiborás Gábor (MTK-VM) 1990. 04. 14. Bp. Honvéd (2–1)
17.Fischer Pál (Ferencváros) 1990. 10. 20. Videoton (4–0) 3 gól
18.Gregor József (Bp. Honvéd) 1990. 11. 25. MTK-VM (4–2) 4 gól
19.Sallói István (Kispest-HFC) 1993. 09. 11. Csepel (8–1) 4 gól
20.Végh Zoltán (ETO FC Győr) 1994. 03. 19. Kispest-HFC (5–1)
21.Kuntics, Zoran (Parmalat) 1995. 05. 10. Vác (6–3) 4 gól, 2 gólpassz
22.Illés Béla (MTK) 1996. 09. 22. III. Ker. TVE (7–2) 4 gól
23.Waltner Róbert (ZTE) 2004. 05. 08. Haladás (7–0) 5 gól
24.Pál András (MTK) 2010. 05. 09. Újpest (4–5) 4 gól
25.Bajzát Péter (PMFC) 2011. 11. 26. Vasas (5–1) 5 gól
26. Hahn János (Paksi FC)2020. 11. 07.Puskás Ak. (6–2)4 gól
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik