A Paks legyőzésével menekül előre a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.20. 18:55
null
Halmosi Péter gólja után örülhettek először a szombathelyi drukkerek (Fotó: Korponai Tamás)
A Haladás nyerni tudott Pakson a labdarúgó NB I huszonegyedik fordulójának nyitó mérkőzésén. Nem sokkal a szünet előtt a vendégek, kicsivel azt követően a hazaiak szereztek gólt (Halmosi Péter, illetve Balázs Zsolt révén), majd Kulcsár Dávid kiállítása után Leandro Martínez büntetőből esett gólja eldöntötte a három pont sorsát.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

Paksi FC–Szombathelyi Haladás 1–2 (Balázs 47., ill. Halmosi 45., Martínez 67. – 11-esből)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Egy kissé tartalékosan, és csak egy légióssal, Leandro Martínezzel a kezdőben lépett pályára a Haladás a Paks ellen, és meglátszott a vasiak játékán, hogy tisztában vannak azzal, házigazdájuké az élvonal egyik legjobb hazai mérlege. Igencsak óvatosan és a maximális biztonságra ügyelve futballoztak a szombathelyiek, és kis híján hamar gyümölcsöt hozott taktikájuk, mert a középtávoli paksi próbálkozásokat (már amelyik egyáltalán kapura tartott) könnyedén hárította Rózsa Dániel, és Radó András egy kontra végén ziccerbe került, de a fiatal támadó az ötös sarka elől nem tudott a kapuba lőni.

Némi „sokkhatás" után ismét a Paks kezdeményezett többet, Haraszti Zsolt szabadrúgásból még a kapufát is eltalálta, de nem sokkal a szünet előtt Szabó János hibáját Halmosi Péter már góllal büntette. 0–1!

A pihenőt követően rövid időn belül kétszer is örülhettek a hazaiak: előbb egy szép szögletvariáció fénypontjaként Balázs Zsolt kiegyenlített (1–1), majd Kulcsár Dávid megúszta nyújtott lábbal végrehajtott merényletét Halmosi Péter ellen. Halmosi kétszeresen is ráfázott: egyrészt le kellett őt cserélni, de még volt arra ideje, hogy sántikálva begyűjtsön egy sárgát, és így kihagyja a Honvéd elleni „kiesési csúcsmérkőzést".

Kulcsár Dávid kissé talán megbánta pár perc múltán, hogy csak sárgát kapott az esetnél, mert teljesen fölöslegesen összehozott egy büntetőt Leandro Martínezzel szemben, így második sárgával kiállt, a sértett meg magabiztosan értékesítette a tizenegyest: 1–2!

Minden együtt volt tehát a Paksnak, ami eddig kellett a tavasszal ahhoz, hogy jól futballozzon végre: emberhátrány és távolról kapott gól, de nem pörgött fel ezúttal a Csertői Aurél-csapat, amely így nemhogy három, egyetlen pontot sem szerzett a találkozón, amelyet a Ferencváros vezetőedzője,Thomas Doll a helyszínen nézett meg.

A Haladás a héten új többségi tulajdonost kapott, és ebben a fordulóban már nem is kerülhet kieső helyre, ráadásul zsinórban öt elveszített idegenbeli mérkőzés után diadalmaskodott újra távol otthonától.

SZENTES: EDZŐ TERVEZ, CSAPAT VÉGEZ

„Mondhatnánk, általános, hogy edző tervez, a csapat végez – nyilatkozta a lefújást követően a Sport Tv-nek a Haladás edzője, Szentes Lázár. – Egyáltalán nem azt gondoltam, hogy így fogunk játszani, így sikerült, de nyilván mindig alkalmazkodni kell az ellenfélhez is. Több és dinamikusabb támadást terveztem, de ha a végeredményt nézzük, sikeres meccsen vagyunk túl. Halmosi Péter szép átlövése beakadt, de a második félidőben gyorsan gólt kaptunk, aminek mentális okai is vannak. Szerencsére a támadásaink ültek, a tizenegyes és a kiállítás pedig eldöntötte a meccset. A végén többet vártam a csapattól, de a mi helyzetünkben érthető, hogy a három pont a legfontosabb”


„Nagyon érdekes ez a magyar futball. Jól játszottak a srácok, csak gratulálni tudok nekik. Hétről hétre hozzák a formájukat, Újpesten kilencen is lefociztuk az ellenfelet. Élveztük a játékot. Azt mondják, hogy a profizmusban a győzelem számít, de én azt mondom, ha így focizunk, annak örülni kell. Sok pontunk van, minket ez nem zavar” – fogalmazott talányosan Csertői Aurél, amihez kérdésre még annyit fűzött hozzá: „Ha több faultot fújtak volna nekünk, akkor nyilván több pontrúgásunk lett volna.”


„A védekezést sikerült megoldani. A mester azt kérte, hogy hátul legyünk stabilak, kontrákból menjünk előre. A lényeg az volt, hogy győzzünk, a játék másodlagos. Egy szögletnél sajnos elcsúsztam, de nagyon sokat gyakoroltuk ezt a védekezést. A Debrecen elleni mérkőzésen jobban játszottunk a hazai pálya miatt, de harcoltunk, és minden párharcba úgy mentünk bele, ahogy tudtunk” – mondta a mérkőzés után a vendégek védője, Angyal Zsolt.


A találkozó után Szentes Lázár, Csertői Aurél és a gólt szerző Halmosi Péter nyilatkozott az NSO Tv-nek.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 16 3 1 46–8 +38 51
2. MTK Budapest 20 14 6 30–19 +11 42
3. Ferencvárosi TC 20 11 5 4 30–15 +15 38
4. DVSC-Teva 20 10 5 5 27–14 +13 35
5. Paksi FC 21 9 7 5 32–21 +11 34
6. Diósgyőri VTK 20 9 7 4 31–24 +7 34
7. Kecskeméti TE 20 9 4 7 25–24 +1 31
8. Újpest FC 20 7 8 5 17–16 +1 29
9. Puskás Akadémia FC 20 7 4 9 21–24 –3 25
10. Győri ETO FC 20 6 7 7 27–26 +1 25
11. Nyíregyháza Spartacus FC 20 5 4 11 20–30 –10 19
12. Szombathelyi Haladás 21 5 3 13 14–28 –14 18
13. Lombard Pápa FC 20 4 6 10 11–32 –21 18
14. Pécsi MFC 20 4 5 11 22–37 –15 17
15. Budapest Honvéd 20 3 5 12 13–27 –14 14
16. Dunaújváros PASE 20 3 5 12 15–36 –21 13
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva


LABDARÚGÓ NB I, 21. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Március 20., péntek
19.00Paksi FC–Szombathelyi Haladás 1–2
Vad II István
Március 21., szombat
14.00Puskás Akadémia–Videoton FC (Duna)
Németh Ádám
16.00Kecskeméti TE–Pécsi MFC
Solymosi Péter
16.00Lombard Pápa–Nyíregyháza SpartacusAndó-Szabó Sándor
16.00Dunaújváros PASE–Győri ETO (Sport1)
Bognár Tamás
18.30Bp. Honvéd–Újpest FC (Sport1)
Iványi Zoltán
Március 22., vasárnap
16.30Ferencváros–MTK Budapest (Duna World)Erdős József
18.30
DVSC-Teva–Diósgyőri VTK (Sport2)
Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik