Sorozatban hatodik bajnokiját is megnyerte a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2020.12.16. 20:10
A Ferencváros 3–1-re nyert Pakson a labdarúgó NB I 15. fordulójában, a hazaiak Bognár György irányításával először kaptak ki a saját pályájukon.

(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)
(Fotó: Török Attila)

NB I
15. FORDULÓ
Paks–FTC 1–3
(1–1)
Paks, Paksi FC Stadion, zárt kapuk mögött.Vezette: Berke B.
Gólszerző:Szabó J. (44.), ill. A. Frimpong (3.), Haratin (50. – 11-esből), Isael (86.)

Holczer Ádám bravúrral védett! A Ferencváros egykori kapusa került be a paksi kezdőcsapatba, és még öt perc sem telt el a mérkőzésből, amikor Franck Boli lövésénél látványos mozdulattal hárította. Az öröme mégsem lehetett teljes, mert bár a meccs legelején voltunk, már vezetett a Ferencváros: az első vendégszögletet követően Abraham Frimpong lövésénél hiába állt négy-öt paksi is a gólvonalon, vagy annak előterében, a labda a lábak között valahogy utat talált a kapiba.

Az nem volt meglepő, hogy a fővárosiak nagyon motiváltam, a három pont megszerzésének szándékával futottak ki a szerda esti bajnokira. Miután a Mol Fehérvár FC kedden este csak egy pontot szerzett (1–1 a Puskás Akadémia ellen), a zöld-fehérek abban a tudatban léptek pályára, hogy a győzelemmel tovább növelhetik előnyüket legfőbb riválisukkal szemben. A kérdés az volt, hogy a nyár óta erőltetett menetben teljesítő FTC hány friss játékossal áll ki erre a mérkőzésre. Az ősz legjobbjának tekintett Tokmac Nguen ezúttal csak a kispadon kapott helyet, Sigér Dávidot nem is nevezték a keretbe, és Lasa Dvali helyett Abraham Frimpong kapott helyet a kezdőben (sokszor leírtuk már, hogy a Ferencváros kerete nagyon bő, hosszú a kispad, két, bajnokesélyes csapatot is ki tudna állítani).

A hazaiaknál Szélpál Norbert irányította a védelmet, mert Böde Dániel néhány nappal ezelőtt, Mezőkövesden megsérült, s egyelőre kérdés, mikor térhet vissza az FTC egykori támadója a paksi védősorba, hiszen ma már hátvédet játszik a Bognár György edzette csapatba. Dinamikusabb, gyorsabb volt a vendégcsapat a mérkőzés első szakaszában, ám szó sem volt arról, hogy a hazai együttes azzal, hogy gyorsan hátrányba került, azonnal bele is törődött volna a vereségbe. Több ütközés, test test elleni párharc jellemezte a találkozót, mozgalmas, küzdelmes volt az első félidő. Bognár István második lövése már tökéletesre sikeredett: a korábban a Ferencvárosban is megfordult középpályás remek mozdulattal lőtt az FTC kapujába, de balszerencséjére a lesen tartózkodó Sajbán Máté takarhatta a kilátást Dibusz Dénes előtt, így a játékvezetők érvénytelenítették a találatot.

A házigazda próbálkozott jobbról, lőtt középről, megpróbálta balról, de az első félidő végéig Dibusz Dénes és a ferencvárosi védelem ellent tudott állni, mígnem néhány másodperccel a szünet előtt Szabó János egyenlített, és mert rengeteget tett a gólért a Paks, mindez egyáltalán nem volt véletlennek minősíthető. Sőt, Bognár István még egy veszélyes lövéssel jelentkezett, mielőtt az öltözőbe sétáltak volna a csapatok – a két együttes támadójátéka alapján reális volt a döntetlen negyvenöt perc után.

A lendület a pihenőt követően sem csökkent, sőt mindkét csapat hatalmas energiákat mozgósított a második gól megszerzéséért. A bajnok ismét vezetést szerzett, igaz, furcsa körülmények között: Robert Mak kapott jó indítást, Holczer Ádám elütötte előle a labdát, Ezt követően ugyan volt kontaktus a két játékos között, azt sokkal inkább a támadó kereste, a kapust nem láttuk szabálytalannak. Berke Balázs játékvezető mégis tizenegyest ítélt, Ihor Haratin pedig higgadtan gólra váltotta a büntetőt.

Az ítélet felforrósította a hangulatot, mindkét kispad aktívvá vált, és a labdarúgók sem kímélték egymást, becsúszott néhány tisztátalan ütközés is. Szerencsére néhány perc elteltével ismét futballozni akartak a játékosok, és ennek csak örülhettünk, mert így a szezon egyik legjobb összecsapását láthattuk. Dibusz Dénesnek is többször bravúrral kellett védenie ahhoz, hogy megmaradjon az FTC előnye.

Bár a Paks kimondottan jó teljesítményt nyújtott, Isael lövése végül eldöntötte a mérkőzést. Az egyre többet támadó, így szellősebben védekező hazaiak között kilépő Aissa Laidouni már korábban eldönthette volna a mérkőzést, de a kapufa kisegítette a paksiakat, akiknek Isael megpattanó lövésénél már nem volt szerencséjük.

Győzött az FTC, tovább növelte az előnyét a nagy rivális fehérváriakkal szemben, de a Paks dicséretet érdemel a szerda esti teljesítményéért, ez a produkció nagyon sok csapat ellen bőven elég lett volna a győzelemhez.

Jó meccs volt ez!

Nem ezt érdemeltük, mi futballoztunk, a Fradi kontrázott – Bognár György

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2020–2021, 15. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 15., KEDD
Kisvárda–Újpest FC 1–1
Kisvárda,Várkerti StadionFarkas Ádám
Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia 1–1
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBogár Gergő
DECEMBER 16., SZERDA
Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK 5–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest 2–0Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Solymosi Péter
Budafoki MTE–Mezőkövesd 0–1
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
Antal Péter
Paksi FC–Ferencváros 1–3
Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1311229– 6+2335
2. Mol Fehérvár1475232–17+1526
3. Puskás Akadémia1572620–23 –323
4. Kisvárda1465317–15 +223
5. MTK Budapest1564521–20 +122
6. Paksi FC1563628–27 +121
7. Zalaegerszegi TE1452723–24 –117
8. Mezőkövesd1552815–22 –717
9. Budafoki MTE1343615–22 –715
10. Budapest Honvéd1435621–20 +114
11. Újpest FC1434715–29–1413
12. Diósgyőri VTK14311017–28–1110

Az 5. fordulóból – a Fehérvár és az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztottKisvárda–Mol FehérvárésBudafoki MTE–Ferencvárosmeccset 2021. január 27-én játsszák le.

A koronavírusos megbetegedések miatt a 10. fordulóból elhalasztottBudafoki MTE–Bp. Honvédés a 11. fordulóból elhalasztottÚjpest FC–Zalaegerszegi TE FCtalálkozót december 23-án rendezik.

A 2. fordulóból – az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztottFerencváros–Diósgyőri VTKmérkőzés új időpontja még nem ismert.

Négy olyan csapat van(Puskás Akadémia, MTK, Paks, Mezőkövesd),amelynek nincs elhalasztott mérkőzése.

ADiósgyőr–Újpest(10. forduló) mérkőzés három pontját játék nélkül, 3–0-s gólkülönbséggel a DVTK kapta meg, mert az Újpest a koronavírus-fertőzések miatt nem tudott kiállni a meccsre (a diósgyőriek nem mentek bele a halasztásba).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik