Nem tudott újabb csodát tenni a DVTK, győzött a Paks (Fotó: Árvai Károly)

 

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Paks–Diósgyőri VTK 2–1 (2–0)
Paks, Paksi FC Stadion, zárt kapuk mögöttVezette: Karakó
Gólszerző: Papp K. (32.), Grozav (44. – öngól), ill. Ivanovszki (70. – 11-esből)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Mindenkinek megvan a saját története...

Már a kezdés pillanatában az tűnt érdekesnek, hogy Papp Kristóf ott van a pályán, Asmir Suljic pedig nem. A Paksi FC középpályása sokat szenvedett a súlyos sérülését követően, olyannyira, hogy 2020-ban nem is tudott NB I-es mérkőzésen pályára lépni. Az esztendő végén három harmadosztályú találkozón tudott csak játszani, de úgy tűnt, immár végleg túljutott a nehezebb időszakon, és Bognár György bizalmat szavazott neki. Ráadásul, és ez az első pillanatokban máris kiderült, kulcsszerepe lehet a hazaiak futballjában: a pálya közepén Bognár István és Haraszti Zsolt szervezte a zöld-fehérek akcióit, e két játékos mögé pedig kellett valaki, aki a védelem előtt egyensúlyt tart, stabilizálja a csapatjátékot.

Asmir Suljic évekkel ezelőtt az Újpest, majd a Videoton szurkolóinak volt a kedvence, és a hét közben szerdán tért vissza az NB I-be, immár a Diósgyőr játékosaként. Nem is akárhogyan, mert a Groupama Arénában csereként beállva győztes gólt szerzett a Ferencváros ellen, ám gyorsan le is cserélték, mert a borsodiak télen kinevezett edzője, Zoran Zekic úgy volt vele, az utolsó pillanatokban védekezni tudó emberekre van szükség... A néhány perces, de annál fontosabb, mi több győzelmet érő szereplés azonban nem volt elég ahhoz, hogy a légiós bekerüljön a csapatba, pedig az edző változtatott: az Üllői úton látott együttesből kimaradt Augusto Max és Mirko Ivanovszki, helyettük Florent Hasani és Rui Pedro került be a kezdőbe – Asmir Suljic ezúttal is a kispadon foglalt helyet.

Bognár István kapáslövése jelezte, hogy a házigazda támadólag lép fel, egy perc sem telt el a mérkőzésből, amikor az irányító vezetést is szerezhetett volna, Antal Botond bravúrral védett. Ezt követően is inkább a paksiak akarata érvényesült, a vendégek térfelén zajlott inkább a játék, amikor a félidő derekán egy kavarodást követően ki más, Papp Kristóf lőtt közelről a kapuba (tegyük hozzá: lesről). Egy biztos: a játék nélkül eltöltött hosszú hónapok során a futballista rengeteget álmodott hasonló pillanatokról. Hátrányba került a Diósgyőr, megpróbált gyorsítani a tempón, egyre többször zajlott a játék a paksi térfélen. Mint mindig, ezúttal is Márkvárt Dávid volt a borsodiak futballjának meghatározó egyénisége, a védelem előtt helyezkedve ő gyűjtötte össze a labdát, és kezdte el a támadások építését.

Bertus Lajos veszélyesen csavarta a labdát a kapu elé szögletből, Gheorghe Grozav pedig olyan szerencsétlenül ért bele a labdába, hogy az a saját kapujába pattant – öngól, 2–0! Nem volt meglepő, hogy kis túlzással sort cserélt a DVTK horvát edzője, három játékosa is az öltözőben maradt, és a cserék között már ott volt Suljic, az Üllői úti hős is.

A második félidő első huszonöt percében azonban nem lehetett látni, hogy döntő változás állt volna be a vendégek játékában vagy a mérkőzés képében. Jellemzően a pálya középső zónájában zajlott a küzdelem, és úgy tűnt, a zöld-fehérek megfontoltan őrzik az előnyüket, amikor büntetőhöz jutottak a vendégek, és sikerült is szépíteniük (az addigra már pályára vezényelt Mirko Ivanovszki révén). Mintegy varázsütésre felpörgött a mérkőzés, Zoran Zekic pályára küldte Molnár Gábort is, és világos volt, hogy a vendégegyüttes mindent egy lapra feltéve rohamozni kezd az egyenlítés érdekében. Persze, Bognár György sem nézte tétlenül az eseményeket, a házigazda szakvezetője is cserékkel frissített csapatán. A DVTK mindent megpróbált, a Paks próbált zártan védekezni, az utolsó pillanatokban a pálya bármelyik részén labdát szerzett a vendégcsapat, a labdát azonnal a paksi kapu előterébe próbálta eljuttatni, de igazán nagy gólhelyzet már nem alakult ki.

Így a Paks nyerte meg az összecsapást, fontos lépést téve a kiesés elkerülése felé. Természetesen a kiesés elkerülése a célja a borsodiaknak is, akik nem tudták megismételni a hétközi bravúrjukat. 2–1

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 17. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
JANUÁR 23., SZOMBAT
Kisvárda–Mezőkövesd 0–0Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–1 Felcsút, Pancho ArénaAntal Péter
Újpest FC–Mol Fehérvár 0–5
Budapest, Szusza Ferenc StadionKáprály Mihály
JANUÁR 24., VASÁRNAP
Budafoki MTE–MTK Budapest 2–2
Budapest, Budafoki MTE SporttelepBogár Gergő
Paks–DVTK 2–1
Paks, Paksi FC StadionKarakó Ferenc
Budapest Honvéd–ZTE 2–2 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 12 3 1 32–9 +23  39
2. Mol Fehérvár 16 9 5 2 40–17 +23  32
3. MTK Budapest 17 7 5 5 26–23 +3  26
4. Paksi FC 17 7 3 7 31–31 0 24
5. Puskás Akadémia 17 7 3 7 21–25 –4  24
6. Kisvárda 16 6 6 4 17–18 –1  24
7. Zalaegerszegi TE 17 6 3 8 30–30 0 21
8. Mezőkövesd 17 6 3 8 16–22 –6  21
9. Újpest FC 17 5 4 8 20–37 –17  19
10. Budapest Honvéd 17 4 6 7 26–25 +1  18
11. Budafoki MTE 16 4 4 8 19–28 –9  16
12. Diósgyőri VTK17411220–33–13 13

Az 5. fordulóból – a Fehérvár és az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztott Kisvárda–Mol Fehérvár és Budafoki MTE–Ferencváros meccset 2021. január 27-én játsszák le.