NB I: Pajovics megnyerte nekünk a negyeddöntőt – Oenning

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 21:16
null
Michael Oenning szerint Filip Pajovics megnyerte a negyeddöntőt az Újpestnek (Fotó: Török Attila)
Tizenegyespárbaj után jutott a négy közé az Újpest a Mezőkövesd ellenében a labdarúgó Mol Magyar Kupában. A negyeddöntőt a két vezetőedző értékelte.

Michael Oenning, a győztes Újpest vezetőedzője a következőket mondta.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült megnyerni a találkozót. A hosszabb utat választottuk a győzelemig, de a lényeg, hogy megvan. A Mezőkövesd alaposan felkészült a mérkőzésre, de az első félidőben remekül építettük fel a támadásainkat, koncentráltak voltunk, próbáltuk elsősorban a széleket megjátszani. Egyetlen megvillanás kellett volna ahhoz, hogy megszerezzük a vezetést, de sajnos, nem így történt, az ellenfelünk lőtt gólt, amivel megnehezítette az életünket. A félidőben elmondtam a srácoknak, hogy ne hagyják el magukat, küzdjenek keményen, mert még hosszabbítás is lehetséges. A tizenegyespárbaj mindig lutri, nem is készültünk rá külön, viszont azt tudtam, hogy Filip Pajovicsra számíthatunk, nagyon jól védi a büntetőket, s tulajdonképpen meg is nyerte nekünk a negyeddöntőt.”

Újságírói kérdésre arra is kitért, nem tart-e attól, hogy kritikákkal illetik, miután egyetlen magyar sem volt az Újpest kezdőjében.

„Nem az számít, hogy milyen nemzetiségű labdarúgókkal állunk fel, hanem hogy ki szerzi a gólt. Az előző kupameccsen hét magyar volt a kezdőben, lehet, hogy a következőn tizeneggyel állunk fel. Itt egy futballcsapatról van szó, és nem egyes játékosokról.”

Pintér Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője így értékelt a kupabúcsú után.

„Igazi kupatalálkozó volt, amelynek az első félidejében nagyon szép góllal megszereztük a vezetést, és arra is megvolt a lehetőségünk, hogy kétgólos előnnyel menjünk az öltözőbe. Az Újpest egyenlítése után is voltak helyzeteink, amelyekkel ismét vezethettünk volna, de ezeket kihagytuk. A tizenegyespárbajban bármi megtörténhet, a szerencse, és az is befolyásolja, kinek milyen a lélektana. Fortuna ma nem volt mellettünk, az ellenfél kapusa pedig hárított két büntetőt.

Hozzátette, úgy véli, sokkal jobban kellene vigyázni a játékosokra, a sűrű program közepette kellő pihenőidőt kellene biztosítani nekik. Hiszen csak akkor képesek jó mérkőzést játszani, ha megfelelő a regeneráció. Minden tudásukra szükség van, hogy a játékosok erőállapota rendben legyen a hétvégi, Budafok elleni bajnokira.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–1(0–1, 1–1, 1–1)– 11-esekkel5–4
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött.Vezette:Oláh Gábor (Kóbor P., Medovarszki)
ÚJPEST
: Pajovics – Pauljevics, Kastrati, Kutrumpisz (Baosics, 112.), Risztevszki (Perosevic, 69.), Antonov – Mitrovics, Onovo, Croizet (Stieber Z., 69.) – Tallo (Szakály, 112.), Beridze (Simon K., 80.).Vezetőedző:Michael Oenning
MEZŐKÖVESD:Szappanos – Farkas D. (Neszterov, 96.), Pillár, Katanec, Vadnai D. (Vajda S., a szünetben) – Chrien (Martic, a szünetben), Cseri (Rui Pedro, a szünetben), Karnyicki, Nagy D. (Jurina, 81.) – Vutov (Besirovics, 57.), Vojtus.Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző:Perosevic (74.), ill. Vadnai D. (33.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik