NB I: öt perc alatt felvette a ritmust Grozav a Fehérvár ellen

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.02.22. 07:53
null
Gheorghe Grozav (balra) parádés teljesítményt nyújtott a fehérváriak ellen, és a folytatásban is sokat tehet a kiesés elkerüléséért (Fotó: Dömötör Csaba)
Profi pályafutása első mesterhármasát szerezte a DVTK-ban csereként pályára lépő Gheorghe Grozav, csapata az ő vezérletével nyert 3–1-re a Mol Fehérvár ellen a labdarúgó NB I szombati játéknapján. Így látta a történteket a meccs hőse.

Ez bizony Gheorghe Grozav estéje volt.

A kiesés rémétől fenyegetett Diósgyőr hamar hátrányba került szombaton a Mol Fehérvár otthonában, ám Zoran Zekic együttese nem esett össze, az első félidő közepére magára talált, és fokozatosan átvette a játék irányítását. A miskolci gárda még a szünet előtt egyenlíthetett volna, ám a hazaiak kapuját őrző Kovács Dániel többször bravúrral hárított – a fordulás után viszont már ő sem segíthetett az egyre mélyebb gödörbe süllyedő csapattársain. A DVTK a fordulás után is támadásban maradt, a horvát vezetőedző az 55. percben pályára küldte Gheorghe Grozavot, a 61. percben pedig már a román támadó két fejesének köszönhetően a vendégeknél volt az előny.

„Erős csapat otthonában léptünk pályára, amely a támadójátékot részesíti előnyben – mondta lapunknak a lefújás után a végül három gólig jutó miskolci támadó. Fontos volt, hogy hátrányban sem estünk össze, éppen ellenkezőleg: fokozatosan ráerőltettük akaratunkat a hazaiakra, és bár az első játékrészben nem sikerült egyenlítenünk, Zoran Zekic a szünetben arról beszélt, higgyünk magunkban, maradjunk higgadtak és akkor előbb-utóbb a gólok sem maradnak el. A becserélésem előtt azt kérte tőlem, hogy a koncentrációm egy percre se lankadjon, minél többször érkezzek a kapu elé. Nos, Alen Grgic kétszer is remekül adott középre, és szerencsére jó ütemben érkeztem a labdára. Nem könnyű csereként beszállni a meccsbe, általában időbe telik, mire felveszem ilyenkor a ritmust, de most öt perc is elég volt hozzá.”

A Mol Fehérvár nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, az utolsó negyedórában kapuja elé szorította vetélytársát, mégis a miskolciak szereztek újabb gólt. Az utolsó előtti percben a kivédekezett hazai szöglet után remekül kontrázott a Diósgyőr, az akció végén pedig Gheorghe Grozav a harmadik gólját is megszerezte.

„A fordítás után sem dőlhettünk hátra, tudtuk, hogy a Fehérvár mindent megtesz az egyenlítésért – folytatta a harmincéves támadó. – Az utolsó negyedórában foggal-körömmel őriztük az előnyt, ám mivel végig szervezettek maradtunk, a Fehérvár nem talált rést a védelmünkön, sőt, a hajrában mi szereztünk újabb gólt. A kontratámadás végén szemben álltam a hazaiak kapusával, és mivel úgy láttam, hogy kivárásra játszik, csináltam egy lövőcselt, kicsit megtoltam a labdát, hogy kibillentsem az egyensúlyából, majd a hálóba gurítottam. Mivel pályafutásom első mesterhármasát szereztem, felejthetetlen marad számomra a meccs, de ennél sokkal fontosabb, hogy újabb fontos három pontot szereztünk. A labda? Bevallom, nem terveztem, hogy elteszem emlékbe, de a társak a lefújás után elkérték a játékvezetőtől, és nekem adták. Ebből is látszik, milyen jó közösség alakult ki az öltözőben. Ennek a győzelemnek önbizalmat és lendületet kell adnia a folytatásra.”

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón lapunk arról is kérdezte Zoran Zekicet, minek köszönhetően talált magára a kivételes képességeit Kisvárdán is felcsillantó, ám jó formáját állandósítani képtelen Gheorghe Grozav.

„Két-három évvel ezelőtt én is fiatalabb és jóképűbb voltam, vagyis a múlt nem számít, csak a jelen – mondta a sajtótájékoztatón Zoran Zekic.Az elmúlt hetekben többször is beszéltem vele, mivel az edzéseken nagyon jó formát mutatott, megkérdeztem, miért nem jön ez ki a meccseken is? Szombaton megmutatta, mire képes.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Mol Fehérvár–Diósgyőri VTK 1–3 (Stopira 9., ill. Grozav 60., 61., 89.)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött. Vezette: Erdős

NB I, 2020–2021, 22. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 19., PÉNTEK
MTK Budapest–Mezőkövesd 0–0Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBerke Balázs
FEBRUÁR 20., SZOMBAT
ZTE FC–Újpest FC 3–0 Zalaegerszeg, ZTE ArénaVad II István
Mol Fehérvár FC–DVTK 1–3 Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóErdős József
FTC–Budapest Honvéd 1–0Budapest, Groupama ArénaFarkas Ádám
FEBRUÁR 21., VASÁRNAP
Budafoki MTE–Puskás Akadémia 0–3
Budapest, Budafoki MTE SporttelepBogár Gergő
Paksi FC–Kisvárda 3–0
Paks, Paksi FC StadionSolymosi Péter
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 16 5 1 45–12 +33 53
2. Puskás Akadémia 22 12 3 7 32–28 +4 39
3. Mol Fehérvár 22 9 6 7 44–28 +16 33
4. MTK Budapest 22 9 6 7 31–28 +3 33
5. Paksi FC 22 9 5 8 45–40 +5 32
6. Kisvárda 22 8 7 7 22–28 –6 31
7. Mezőkövesd 22 8 6 8 23–27 –4 30
8. Zalaegerszegi TE 22 7 4 11 40–41 –1 25
9. Újpest FC 22 7 4 11 26–48 –22 25
10. Budafoki MTE 22 6 5 11 27–42 –15 23
11. Budapest Honvéd 22 5 7 10 32–33 –1 22
12. Diósgyőri VTK 22 6 2 14 26–38 –12 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik