NB I: ősszel még a BL-ben játszott, tavasszal a Vidiben fog?

Vágólapra másolva!
2018.01.17. 22:31
null
Radoszav Petrovics a BL után a magyar bajnokságban rúgja a labdát? (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton kinézte magának Radoszav Petrovicsot, a portugál élvonalbeli Sporting CP középpályását.

 

Huszti Szabolcs szerződtetése után, úgy tűnik, védekező középpályást akar igazolni a Videoton. Korábban beszámoltunk róla, hogy a macedón válogatott Boban Nikolov iránt érdeklődik állítólag a fehérvári klub, az A Bola nevű portugál lap pedig azt írja: a szintén védekező középpályás Radoszav Petrovicsot nézte ki magának a Vidi.

Az A Bola arról számol be, hogy a Sporting CP két középső középpályást szerződtetett, így Petrovics létszámfelettivé vált, és szinte biztosra vehető a távozása. A 28 éves szerb válogatott futballista sem érzi jól magát a klubnál, és váltani szeretne. Eddig a hírek szerint a Partizan érdeklődött iránta, ám a belgrádiak helyett immár a Videoton tűnik az első számú kérőnek – írja a zerozero.pt.

Petrovics Szerbiában nevelkedett, 2008 nyarán lett a belgrádi Partizan játékosa. Három évvel (és ugyanennyi bajnoki címmel, valamint egy Szerb Kupa-győzelemmel) később az akkor Premier League-ben szereplő Blackburn Rovers vásárolta ki a szerződéséből kicsit több mint 3 millió euróért. Az Angliában eltöltött egy szezon után Törökországba (Genclerbirligi), aztán Ukrajnába (Dinamo Kijev) igazolt, majd a Sporting egymillió euróért vitte el 2016 nyarán.

A 44-szeres szerb válogatott középpályás (aki ott volt a 2010-es világbajnokságon, és a németek ellen megnyert csoportmeccsen 15 percet játszott) a lisszaboni topcsapatban azonban nem tudta megvetni a lábát, összesen tíz mérkőzés jutott neki – ősszel a Juventus elleni Bajnokok Ligája-csoporttalálkozón is pályára lépett, igaz, csereként a 90. percben. Kölcsön is adták a Rio Avének, amelyben 13-szor kapott játéklehetőséget.

A 2020 nyaráig élő szerződéssel rendelkező Petrovicsért a Sporting kétmillió euró körüli összeget (piaci értéke a Transfermarktnál 1.5 millió euró) szeretne kapni az A Bola szerint, ami nehezítheti a megegyezést a Videotonnal. A portugál napilap azonban úgy véli, így is megszülethet az alku a 193 cm magas középpályásról.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők:
Huszti Szabolcs (Csangcsun Jataj – Kína), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek:Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Boban Nikolov (macedón, Vardar Szkopje – Macedónia), Radoszav Petrovics (szerb, Sporting – Portugália)
Távozók: Barczi Dávid (Vasas, szabadon igazolhatóként), Horváth Tamás (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Fejes András (érdeklődnek iránta: Debrecen, Mezőkövesd, Paks), Ezekiel Henty (nigériai, érdeklődnek iránta: Slovan Bratislava – Szlovákia, Göztepe – Törökország), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődik iránta: Slovan Bratislava – Szlovákia), Szolnoki Roland

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik