NB I: „Olyan veszélyes volt, mint Tököli Attila fénykorában”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.19. 11:15
A labdarúgó NB I kiesés ellen harcoló csapatai közül szombaton a Dunaújváros hazai pályán kétszeri vezetése ellenére kikapott a Puskás Akadémiától, míg a Pécsi MFC a második félidőben hátrányban kerülve fordított az utolsó percekben a Budapest Honvéd ellen. Az alábbiakban az edzői értékeléseket olvashatják a mérkőzésekről.

DUNAÚJVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA 2–3DUNAÚJVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA 2–3

„Nemcsak jól kezdtük a meccset, a vezetést is megszereztük – értékelt a lefújás után Artner Tamás, a Dunaújváros vezetőedzője. – Utána egy szerencsétlen tizenegyesből egyenlített az ellenfél, ám nem tudom eldönteni, jogos volt-e a büntető, vagy sem… A szünet után ismét előnybe kerültünk, de a sérülések miatt cserélnem kellett, és nem tudtuk megtartani az eredményt.”

„Most igazságtalan volt a futball… Két, győzelemért harcoló csapatot láttam a pályán, mindent megtettem annak érdekében, hogy három pontot szerezzünk. A kispadról én is úgy láttam, hogy a Puskás Akadémia egyik labdarúgója kézzel ütött bele a labdába… Nem emlékszem olyanra, hogy a csapatom kettő egyes vezetés után három kettőre veszített volna. Farkas Viktor és Böőr Zoltán lecserélése után minőségileg gyengébb lett a csapatunk.”

„Őrült találkozót játszottunk, csakúgy, mint az ősszel – mondta Benczés Miklós, a vendégek edzője. – Akkor nulla kettőről sikerült fordítanunk, most pedig egy kettőről. A mostani győzelmünk azért is nagy fegyvertény, mert jó formában lévő csapatot győztünk le. A hajrában védő helyett támadót cseréltünk be, nem mondtunk le arról, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Rengeteg akadémista volt ezúttal is a pályán, de ki kell emelnünk Tóth Balázst is, aki vezéregyéniségként fogta össze a társaságot. Ezúttal rengeteg egyéni hibát követtünk el, szerencsére Lencse László megtalálta a góllövő cipőjét.”

„Volt már mesterhármasom az NB I-ben, de nem is ez a fontos, hanem a győzelmünk, mert nagyon nehéz összecsapáson vagyunk túl. Nagyon sok helyzetet kihagytam az elmúlt időben, és remélem, hasonlóan eredményesen tudom folytatni a bajnokságot” – bizakodott a PAFC triplázó csatára, Lencse László.

„Rendkívül csalódottak vagyunk, nem gondoltuk volna, hogy kétszeri vezetésünk után pontot sem szerzünk. Az ellenfélnél ott volt Lencse László, aki ma olyan veszélyes volt, mint Tököli Attila fénykorában” – mondta Böőr Zoltán, a Dunaújváros csapatkapitánya.

PÉCSI MFC–BUDAPEST HONVÉD 2–1

„Amikor a mérkőzés 71. percében gólt kapsz, eszedbe jut, hogy vége – ecsetelte a történteket Robert Jarni, a Pécsi MFC mestere. – De mint labdarúgó és mint fanatikus ember sosem adom fel, az utolsó sípszóig küzdök én is, és mint kiderült, a csapatom is. A hajrába belehaltam. Az idegeim biztosan tönkrementek. Tudom, hogy néha igazságtalan játék a futball, megfordult a fejemben, hogy ezúttal mi tapasztaljuk meg, mennyire az – de a bátraké a szerencse. Meg kell dolgozni érte. Meg kell dicsérnem minden játékosomat, mert minden szempontból, taktikailag, a hozzáállást tekintve is nagy meccset játszottak. Az elszántságot, a győzni akarást akartuk rajtuk viszontlátni – most megkaptuk tőlük. Jó lenne még néhány hasonló győzelem, de még jobb lenne, ha az elején eldöntenénk a mérkőzést, mert lehet, legközelebb nem érem meg a végét. De ha ilyen szellemiséggel játszunk, bent maradunk.”

„Tény, nagy esélyünk volt a győzelmet megszerezni, ám harmadosztályú hibákat követtünk el. Ezek nem technikai vagy taktikai jellegű hibák voltak, szimplán érthetetlenek. Valóban sok lehetőségük volt a hazaiaknak, mégis nyerhettünk volna. A vége rosszul sült el. Az utolsó hat perc nehezen feldolgozható, az a két gól, amelyet akkor kaptunk, megmagyarázhatatlan. Nem lehet hat perc alatt veszíteni. Az első kapott gól egyszerűen hihetetlen, de a második is értékelhetetlen” – nyilatkozta Marco Rossi, a Honvéd trénere.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 23 18 4 1 54–8 +46 58
2. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 39–16 +23 50
3. MTK Budapest 24 16 1 7 35–22 +13 49
4. Debreceni VSC-Teva 24 13 6 5 32–15 +17 45
5. Paksi FC 24 11 7 6 36–24 +12 40
6. Kecskeméti TE 24 10 6 8 29–28 +1 36
7. Diósgyőri VTK 23 9 8 6 33–28 +5 35
8. Puskás Akadémia FC 24 9 5 10 26–28 –2 32
9. Újpest FC 23 7 9 7 19–21 –2 30
10. Győri ETO FC 24 7 8 9 33–32 +1 29
11. Nyíregyháza Spartacus FC 24 7 5 12 25–36 –11 26
12. Pécsi MFC 24 5 6 13 24–41 –17 21
13. Budapest Honvéd 24 4 7 13 20–33 –13 19
14. Szombathelyi Haladás 24 5 3 16 15–41 –26 18
15. Lombard Pápa FC 23 4 6 13 11–37 –26 18
16. Dunaújváros PASE* 24 4 6 14 20–41 –21 17
* A Dunaújvárostól 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik