Szabó Bálint Nyíregyházáról Újpestre igazolt (Fotó: ujpestfc.hu)

Szabó Bálint teljes pályafutását Nyíregyházán töltötte, ahol a korosztályos csapatokat végigjárva 2020. novemberében mutatkozott be a felnőtt NB II-es csapatban, azóta pedig 38 mérkőzésen kapott lehetőséget, ebből 27-szer kezdőként.

A 19 éves szélső védő próbajátékra érkezett a fővárosi lila-fehérekhez és a hétvégi, MTK elleni edzőmérkőzésen nyújtott teljesítményével meggyőzte Milos Kruscsicsot, az Újpest vezetőedzőjét, amely után a budapesti együttes mindenben megegyezett a szabolcsiakkal az átigazolás feltételeiről, Szabó pedig el is utazott az Újpesttel az ausztriai edzőtáborba.

„Nagyon boldog vagyok. Szerencsére jól sikerült az első három nap, a próbajáték is, és úgy döntött a szakmai stáb, hogy számítanának rám az egyesületnél. Általában a védő feladataimra koncentrálok, de ha szélső hátvédként be kell csatlakozni a támadásba, akkor sem esem kétségbe. Nagy bizonyítási vágy munkálkodik bennem mind a klub, mind a szurkolók felé, úgyhogy remélem, hogy minél hamarabb bemutatkozhatok az NB I-ben is” – mondta a klub honlapjának Szabó Bálint, aki az Újpest harmadik nyári szerzeménye Matija Ljujics és a visszatérő Vincent Onovo után.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Máté Zsolt (Tiszakécske), Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –

Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Jorgosz Kutrumbisz (görög, szabadon igazolható), Nikola Mitrovics (szerb, Honvéd – szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, szabadon igazolható), Kádár Tamás (?)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: