NB I: Nikolics tudja, min kell változtatni; Wils 38 fokos lázzal vállalta a játékot

Vágólapra másolva!
2017.12.09. 21:01
null
A Vidi-játékosok nem találták meg a szombathelyiek gyenge pontját (Fotó: Dömötör Csaba)
Egy-egy kihagyott büntető után úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlenre végződik a Haladás és a Videoton meccse, de a hazaiak szélsője, Karol Mészáros a 92. percben gólt lőtt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Videoton vezetőedzője, Marko Nikolics a Haladás elleni 1–0-s vereség után azzal kezdte sajtótájékoztatóját, hogy gratulált az ellenfélnek a stadionjához.

„Az eredmény ellenére jó volt itt játszani. Jó volt ez a szezonunk, de a végére kicsit elfogytunk. Voltak hiányzóink, elfogyott az energiánk és néha szerencsénk sem volt. Kihagytuk a tizenegyest, kapufákat rúgtunk, a végén pedig egy kontratámadásból szerzett gólt az ellenfél."

A szerb szakember hozzátette: most már jó néhány hónapja hazánkban dolgozik, így ismeri a helyi viszonyokat, vagyis pontosan tudja, hogy min kell változtatni a jövőben.

„Az egész őszi szezont nézve voltak jó eredményeink Európában, tovább eljutottunk, mint tavaly és a bajnokságban is több pontot szereztünk, sokáig vezettük a tabellát. Volt sok jó dolog, de ez nekem nem elég, többet szerettem volna. Megvan ehhez a recept, ám ezt a klubon és az öltözőn belül mondanám inkább el."

A Nemzeti Sport ezután felvetette, hogy mivel a Videoton általában kontratámadásokból kapja a góljait, mit lehet ez ellen tenni?

„Ez valóban így van. Nekünk a döntetlen ma sem lett volna jó eredmény, nyerni szerettünk volna. Amikor kimaradnak a helyzetek, megy az idő, akkor ez egyre nehezebb. Ezért úgy cseréltem, hogy támadóbbá váljon a csapat. A mérkőzések jelentős részében könnyebb a dolgunk, ha megszerezzük a vezetést, aztán jön a második és a harmadik gól is. Ma nem szereztük meg, de a lehetőségeink megvoltak. A cserékkel felvállaltuk a rizikót, ez pedig azt eredményezte, hogy maradtak szabad területek a védelem előtt. Egy fiatal játékosunk hibázott, labdát vesztett fontos helyen, a Haladásnak pedig a rutinos labdarúgói ezt kihasználták. Azt is hozzá kell tenni, hogy a védelemből két válogatott futballistánk, Vinicius és Fiola Attila, valamint Juhász Roland is hiányzott."


A szombathelyiek trénere, Michal Hipp természetesen sokkal boldogabb volt, hiszen sorozatban harmadszor aratott győzelmet a csapata.

„Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, hiszen a Videoton a legjobbak közé tartozik. Alázattal készültünk, tudtuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. Elismerem, hogy többet birtokolták a labdát, de nem voltak jobbak, nekünk voltak nagyobb helyzeteink. Úgy érzem, hogy nem szerencsével nyertünk, hanem jó teljesítménnyel. Megint a megvolt a szív, az alázat, a csapategység. A csapat betartotta a taktikai feladatokat, így megérdemelten győztünk."

A vezetőedző mindenkinek köszönetet mondott, de két játékosára külön is kitért.

„Bekerült az eddig mellőzött Grumics a csapatba, nagyon jól játszott, rengeteg labdát szerzett. És kiemelném Mészáros Karcsit, akiről éreztem, hogy a gyorsaságát ki tudja használni a fáradó védők ellen, nagyon szépen be is rúgta a győztes gólt."

Hipp elárulta: amikor egy hónappal ezelőtt kinevezték, elmondta a játékosoknak, hogy csapategységre, akarásra és küzdésre lesz szükség ezen a négy meccsen. Ezt láthattuk viszont, ezért vállalta Stef Wils például 38 fokos lázzal a játékot.

„A szünetben hangsúlyoztam a fiúknak, hogy ilyen is van a fociban, ki lehet hagyni egy büntetőt. De mennünk kell előre és bízni abban, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Nagyon hektikus volt a második félidő, föl-le robogott mindenki a győzelemért. Viszont a Vidinek nagy helyzete nem volt, kivéve a tizenegyest. Elemeztük, hogy a Lazovics hová rúgja a büntetőket, és a rutinos Király Gabi bravúrral hárította is, ami lendületet adott az együttesnek. A srácok túlszárnyalták a fizikai állapotukat, s amikor mindenki elkönyvelte volna az egy pontot, mi még mentünk, és belőttük a győztes gólt. Bizonyítottuk, hogy ebben a csapatban van tartás. Fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolók, igazából csak egyet sajnálok, mégpedig azt, hogy véget ért az őszi szezon."



LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Haladás–Videoton 1–0 (K. Mészáros 92.)
Szombathely, Haladás Stadion. Vezette: Kassai

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik