NB I: 500-zal nőtt az átlag; 127 ezer néző a Fradi meccsein

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.15. 07:25
null
A Ferencváros mérkőzéseit 127 ezren látták az ősszel (Fotó: Hegedüs Gábor, archív)
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. Az őszi szezon utolsó bajnoki hétvégéjét már megvizsgáltuk, most a 19 forduló egészét elemezzük. Az összegzésből kiderül, hogy a Ferencváros mérkőzései adják az össznézőszám több mint egyharmadát, és az is, hogy az egy találkozóra jutó nézőátlag (minimálisan, de) emelkedett.

„Elkövettünk néhány hibát, például kötelezővé tettük a szurkolói kártya használatát. Ez az én hibám. Meg akartak győzni, hogy ne tegyük, de ragaszkodtam hozzá. A biztonsághoz viszont továbbra is ragaszkodni fogunk, a vulgáris magatartást, az agressziót, a rasszizmust nem toleráljuk” – magyarázta Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke szokásos évértékelő beszédjén.

Az elnök hozzátette, az egyik legfontosabb feladat az NB I-es mérkőzések nézőszámának növelése lesz, mert „gyakorlatilag elfogytak a nézők” a lelátókról, pedig szerinte a színvonal javult, ezért „érdemes kimenni ezekre a találkozókra”.

Nézzük, mit „mondanak” a számok!

A 2015–2016-os NB I-es szezonban az eddigi 19 forduló alatt (114 meccs) 329 589 néző váltott jegyet a mérkőzésekre. Fordulóként átlagosan 17347-en, ami 2891-es átlagot jelent meccsenként.

A 2014–2015-ös őszi szezonban, amikor még tizenhat csapatos volt a bajnokság lebonyolítási rendszere, 17 forduló alatt (136 mérkőzésen) összesen 319 ezren voltak NB I-es mérkőzéseken. Fordulóként 18 765-en, ami 2346-os átlagot jelent meccsenként.

Mivel ebben a bajnoki idényben már csak tizenkét csapat szerepel, és az ősszel két fordulóval többet rendeztek, mint tavaly ilyenkor (22 mérkőzéssel volt most kevesebb), egymáshoz viszonyítani csak a meccsenkénti átlagot érdemes. Ebből viszont jól látszik, hogy átlagosan nagyjából ötszáz nézővel többen voltak NB I-es meccseken most, mint a 2014–2015-ös őszi szezonban.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a Ferencvárost nem lehet egy lapon említeni a többi csapattal. A fővárosi zöld-fehérek ugyanis az őszi idényben összesen 127667 nézőt csaltak ki a stadionokba, ez a tizenkilenc forduló össznézőszámának több mint az egyharmada (!). Ráadásul tizenhatszor adták a forduló legnézettebb meccsét is, ami jól mutatja a Ferencváros népszerűségét idegenben is. A Groupama Arénában, a Fradi tíz hazai meccsén összesen 82 376 néző foglalt helyet az őszi szezonban, ez átlagban 8238 szurkolót jelent találkozónként.

A legnézettebb meccsek versenyében az FTC–Újpest derbi lett az első a maga 17489 nézőjével. Ez olyannyira kimagasló adat, hogy több olyan forduló is volt (egészen pontosan kilenc), amelynek hat mérkőzése összesen nem érte el ezt a számot.

A legalacsonyabb adatokat a Bp. Honvéd két hazai találkozója, a Békéscsaba és a Paks elleni találkozó produkálta egyaránt 500 nézővel. És még valami: a 16. forduló páratlan negatív csúcsot hozott azzal, hogy tízezer alá süllyedt az össznézőszám. Ilyen az elmúlt húsz évben egyszer sem fordult elő.

NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagA legmagasabb nézőszám
1. forduló
17 724 2954Haladás–FTC: 4395
2. forduló
17 902
2984
FTC–DVTK: 6027
3. forduló
18 047
3008
DVTK–Videoton: 4264
4. forduló
16 766
2794
Videoton–FTC: 5020
5. forduló
20 268
3378
FTC–MTK: 6817
6. forduló
15 334
2556
DVSC–FTC: 6241
7. forduló
20 388
3398
FTC–Paks: 7419
8. forduló
18 320
3053
Újpest–FTC: 8445
9. forduló
21 9143652
FTC–Békéscsaba: 8824
10. forduló
13 516
2253
Haladás–Vasas: 4085
11. forduló
21 475
3579
FTC–Bp. Honvéd: 9037
12. forduló
17 248
2875
FTC–Haladás: 7869
13. forduló
18 132
3022
DVTK–FTC: 8165
14. forduló
15 417
2570
FTC–Vasas: 6873
16. forduló
9 5551592 DVSC–DVTK: 2615
17. forduló
14 172
2362
FTC–DVSC: 6642
15. forduló
12 108
2018
FTC–Videoton: 5379
18. forduló
12 057
2010
Paks–FTC: 4113
19. forduló
29 246
4874
FTC–Újpest: 17 489
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik