NB I: Nemzetközi csapat vagyunk, valóban nehéz a kommunikáció – Gosztonyi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.25. 09:27
A Kisvárdának szinte helyzete sem akadt, így a győzelem esélyétől is messze volt a Ferenváros elleni mérkőzésen. A 2–0-s zöld-fehér sikerrel végződő találkozó után a vendégek részéről Gosztonyi András reagált az NSO Tv-nek a Dajka László által felvetett kommunikációs problémákra. A Fradiból a két gólszerző, Abraham Frimpong és Miha Blazic állt a kameránk elé.



„A kritikus első tizenöt percet megúsztuk kapott gól nélkül, aztán kaptunk egy szögletgólt, majd még egyet, és ezzel el is dőlt a mérkőzés
– mondta Gosztonyi András, a Kisvárda középpályása. – Az elsőnél Frimpongot elzárta valaki, lehet, hogy ott picit lemaradtunk, nem láttam pontosan. A második szituációnál a Fradi játékosa beforgatta a védőnket. Nem is értem, hogyan lehet beforgatni a belső védőnket az ötösön belül… Igazából csapatként kell ebből kijönnünk, és kiharcolni a bennmaradást.”


„A kritikus első tizenöt percet megúsztuk kapott gól nélkül, aztán kaptunk egy szögletgólt, majd még egyet, és ezzel el is dőlt a mérkőzés
– mondta Gosztonyi András, a Kisvárda középpályása. – Az elsőnél Frimpongot elzárta valaki, lehet, hogy ott picit lemaradtunk, nem láttam pontosan. A második szituációnál a Fradi játékosa beforgatta a védőnket. Nem is értem, hogyan lehet beforgatni a belső védőnket az ötösön belül… Igazából csapatként kell ebből kijönnünk, és kiharcolni a bennmaradást.”

Dajka László, a kisvárdaiak vezetőedzője a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy a különböző nemzetiségű játékosaia pályán nehezen kommunikálnak egymással.Erről Gosztonyi a következőket gondolja.

„Nehéz, nehéz… Eléggé nemzetközi csapat vagyunk, valóban nehéz ez a helyzet. De nem szabad a rossz szériánkat a kommunikációra fogni, viszont nyilván ez is közrejátszik benne.”

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón arról beszélt,a játékosok a Haladástól elszenvedett vereség után kicsit aggódtaka Kisvárda elleni meccs előtt. A Ferencváros második gólját szerző Miha Blazic beszélt ennek okáról.

„A Kisvárdához hasonló csapatok ellen úgy érezheted, hogy a tabella első helyén állva lazíthatsz a mérkőzésen. De mi ma nem ezt tettük, jól játszottunk, és ezért nyertünk. Úgy gondolom, hétről hétre fejlődünk, igyekszünk úgy játszani, ahogy az edző elvárja tőlünk, de van még miben fejlődnünk. Eddig azonban elégedettek lehetünk a munkánkkal, de néhány területen tényleg javulnunk kell.”

A Fradiban első gólját szerző Abraham Frimpong szerint remekül felkészültek a Kisvárdára.

„A szünetek előtti és utáni meccsek mindig nehezek, ezért aggódhatott a mester. De mi, játékosok tudjuk, mit akarunk és a legjobbunkat nyújtottuk az edzéseken, aminek ez a győzelem lett az eredménye.”

LABDARÚGÓ NB I

15. FORDULÓ
Ferencváros–Kisvárda 2–0(Frimpong 21., Blazic 33.)
Budapest,Groupama Aréna,7543néző.Vezette:Vad II István

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2018–2019, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 24., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Pintér Csaba
1556
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Solymosi Péter
1435
Ferencváros–Kisvárda 2–0Budapest,
Groupama Aréna
Vad II István
7543
Puskás Akadémia–Haladás 2–0
Felcsút,
Pancho Aréna
Szőts Gergely
700
19.30:Diósgyőri VTK–MTK Budapest
(Tv: M4 Sport)
Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József
NOVEMBER 25., VASÁRNAP
17.00:Debreceni VSC–Mol Vidi FC
(Tv: M4 Sport)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC15103229–11+1833
2. Budapest Honvéd1584319–9+1028
3. Mol Vidi FC1474325–13+1225
4. MTK Budapest1473421–20+124
5. Mezőkövesd Zsóry FC1565423–18+523
6. Újpest FC1565417–12+523
7. Debreceni VSC1456320–18+221
8. Paksi FC1556420–19+121
9. Puskás Akadémia FC1552818–22–417
10. Diósgyőri VTK1423911–24–139
11. Kisvárda15231013–34–219
12. Szombathelyi Haladás15221112–28–168
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik