NB I: Kicsi volt a kapu; nem érdemeltünk vereséget - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.21. 21:17
A labdarúgó NB I 24. fordulójában a Szombathelyi Haladás Halmosi Péter góljával 1–0-ra legyőzte a címvédő Debrecent. A Hazaiak vezetőedzője, Artner Tamás szerint sikerült felnőniük a Debrecenhez, míg a vendégek szakvezetője szerint nem érdemeltek vereséget.

„Ilyen nehéz mérkőzésre számítottunk, az első félidőben nem forogtam annyira veszélyben a kapuk, igazából a gól után történtek az események. Három kapufát is szereztünk, így akár fordítva is lehetett volna az eredmény, bár Radónak is volt ziccere. Ez azonban benne van akkor, amikor egy csapat kockáztat és megy előre. Én úgy érzem, nem szolgáltunk rá a vereségre semmiképpen. A gól az nagy rendező, utána mi is többet támadtunk, hiszen kockáztatni kellett. Kicsi a kapu, sajnos Sidibe két kapufát is fejelt, de ilyen a foci, egyszer befelé megy, egyszer kifelé" – nyilatkozta a DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér a Sport Televíziónak.Kondás Elemér a Sport Televíziónak.

„Először is egy nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk, és ez növeli sikerünk értékét, főleg mert amikor behozták Sidibét, több kapufát is szerzett ellenfelünk, és veszélyesek voltak. Ennek ellenére, a mérkőzés egészét nézve, megérdemelten nyertünk. Rúgtunk egy gólt, és nem kaptunk, talán ennyivel voltunk most jobbak. Nagy dolog, hogy nem nagyon kapunk gólt. Játékban igazából nem volt különbség, sikerült felnőnünk a Debrecenhez, hiszen ők jobb csapat, de mind hozzáállásban, mind taktikailag is felvettük velük a harcot" – értékelt a Haladás vezetőedzője, Artner Tamás.

„Szerencsére bejött a jóslatom, és sikerült győznünk, bár el kell ismerni, hogy a gólunk után több kapufája is volt az ellenfélnek. Azt szokták mondani, hogy egy jó csapatnak szerencséje is van. Azt gondolom, hogy a küzdeni tudásunk és az akaratunk meghozta ezt a győzelmet. Ezen a mérkőzésen sokat tettünk azért, hogy nyerjünk, és talán visszakaptuk azt, amit az előző mérkőzéseken elvett tőlünk a sors. Van bennem hiányérzet, hiszen a gól után nem játszottunk jól, de örülök a gólomnak, főleg, mert a tavalyi bajnokot sikerült legyőzni vele, de remélem a Loki szurkolói is látták, hogy nem örülök annyira felhőtlenül" – nyilatkozta a mérkőzés után a Haladás csapatkapitány, Halmosi Péter.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik