NB I: „Nem keresünk kifogást, hibát, egy csapat vagyunk, együtt veszítünk, együtt nyerünk”

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 12:32
null
A Kisvárda idegenben győzte le a Paksot (Fotó: Mártonfai Dénes)
Mint ismert, a veretlenek csatáját a Kisvárda nyerte meg Pakson, míg a Mol Fehérvár megtörte a még veretlen újonc Kecskemét sorozatát a hazai 2–1-es sikerrel. A mérkőzések után a vezetőedzők értékeltek.

Paksi FC–Kisvárda 1–3

WALTNER Róbert, a Paksi FC vezetőedzője

– Aligha ilyen rangadót remélt, a Kisvárda a meccs nagy részében lefutballozta csapatát.

– Sajnos vereséget szenvedtünk, először az idényben. A Kisvárda megérdemelten nyert, nem véletlenül végzett legutóbb a második helyen. Nem tetszett, ahogy elkezdtük a mérkőzést, élesebb volt az ellenfelünk, ugyanakkor nem lejátszott bennünket, hanem könnyű gólokat adtunk neki. A második játékrész már jobban nézett ki, ám ez a hozzáállás kevés a Kisvárda ellen. Remélem, tanulunk ebből a meccsből.

– Ilyen első félidő után mit lehet mondani a szünetben?
– Nem egyszerű feladat. Az bosszant, hogy lehet rossz napot kifogni, az viszont felidegesít, amikor nem vagyunk kellően agresszívak, pattogósak, nem futunk eleget. Azt gondoltam, a hazai pálya feldobja a játékosokat, nem így történt.

Windecker József, a Paksi FC középpályása
„Nem működött a játékunk, ez nagy szenvedés volt. Részünkről az egész mérkőzés nem volt rendben, csalódott vagyok, szenvedélyesebb futballal jobb eredményt érhettünk volna el.”

– Mit kell annak érdekében tenni, hogy ez a meccs ne éreztesse utóhatását legközelebb Kecskeméten?
– Az okos tanul a hibáiból. A saját bőrünkön érezhetjük, hova vezet, amikor nem úgy állunk bele a meccsbe, ahogyan kell. Pakson sok értelmes ember futballozik, ilyenkor is fel kell emelni a fejünket.

TÖRÖK László, a Kisvárda vezetőedzője

– Két veretlen csapat mérkőzésén meggyőző teljesítménnyel szerezték meg a három pontot.

– A meccs előtt beszéltünk arról, hogy két veretlen, támadó szellemű együttes találkozik, és arra számítottunk, tartunk majd egymástól. Egyértelmű, hogy jókor rúgtuk az első és a második gólunkat, ez befolyásolta a találkozó menetét. A szünetet követően érkezett a harmadik is, ugyanakkor a Paks nagy erőket mozgósított, rengeteg párharcot kellett a levegőben vívni.

Lucas, a Kisvárda csapatkapitánya
„Sokat dolgoztam azért, hogy újra a kezdő tizenegyben kapjak helyet. Úgy érzem, tudtuk pótolni a pihentetett játékosokat, örülök, hogy megszereztük a három pontot. Bízom benne, hogy a sérülésem végleg a múlté”

– Három egy után szorosabb is lehetett volna a mérkőzés: nem idegeskedett akkor?
– Már a szépítő gólnál ideges lettem. Sok labda jött a kapunk elé, Varga Barnabás előtt két lehetőség adódott, ha akkor a Paks megszerzi második gólját, meleg lehetett volna a vége.

– Hat helyen is változtatott a hétvégi, Fehérvár elleni meccshez képest a kezdő tizenegyben. Milyen érzés, hogy bárkit küld pályára, él a bizalommal?
– Azért van huszonkettes keretünk, hogy lehetőleg mindenki kapjon lehetőséget. Valóban hat helyen változtattunk, és aki pályára lépett, ragyogóan beilleszkedett. Aki lehetőséghez jut, tisztában van vele, mit kérünk, és nekünk, edzőknek, valamint a vezetőknek is jó érzés, ha a labdarúgó él a bizalommal. Ezúttal ez történt.

A Mol Fehérvár a hajrában győzte le a újoncot (Fotó: Szabó Miklós)
A Mol Fehérvár a hajrában győzte le a újoncot (Fotó: Szabó Miklós)

Mol Fehérvár FC–Kecskeméti TE 2–1 (1–1)

Michael BORIS, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője

– Micsoda hajrá volt!
– Aki nem nézte a meccset, a végeredményt látva azt gondolhatná, a kilencvenedik percben kicsikartuk a győzelmet, de a mérkőzés egészét tekintve megérdemelt a siker. Sokat volt nálunk a labda, tizennyolc veretlen bajnokija után győztük le ellenfelünket.

– Ha döntetlen a meccs vége, akkor is elégedett lett volna a mutatott játékkal, a hozzáállással?
– Igen, akkor is, hiszen megvoltak a helyzeteink, de a csapat teljesítménye miatt éreztem volna csalódottságot, ha egy egy a vége. Kemény sorozatterhelésnek voltunk kitéve, megdolgoztunk a győzelemért, büszke vagyok a csapatra.

– Hogyhogy kapust cserélt a mérkőzésre?

– Kovács Dániel az első számú kapusunk, de szerettem volna forgatni a keretet. Megbeszéltük, hogy Emil Rockov nemcsak a Magyar Kupában, hanem a bajnokságban is szerepet kap, ezúttal is voltak jó megoldásai. Anno kapus voltam, pontosan tudom, egy hiba elég és kapott gól lesz belőle. A csapat reakciója mutatta, egyben vagyunk, győztes gólunkat Emil Rockovnak is ajánljuk.

SZABÓ István, a Kecskeméti TE vezetőedzője

– A játék képe alapján igazságos a végeredmény?
– Nem érdemtelen az ellenfél sikere, több helyzete volt, de a mi elképzelésünk érvényesült inkább. Azt kaptuk, amire számítottunk a hazaiaktól, szerettünk volna stabilan védekezni és gyors átmeneteket megvalósítani, volt, amikor sikerült, de többször megbontottak minket. Fájó az utolsó pillanatban kapott gól, mert felhívtuk a figyelmet Stopirára, de nincs okunk a szégyenkezésére, nem volt szerencsénk.

– Mi hiányzott ahhoz, hogy kihúzzák döntetlennel?
– El voltak osztva az emberek, egyszerűen elveszítettünk egy párharcot. Belényesi Csaba elveszített egyet, pedig megnyert tizenötöt a nemzetközi szinten is jegyzett ellenféllel szemben. Nem írnám a rutintalanság számlájára a kapott gólt. Nem keresünk kifogást, hibát, egy csapat vagyunk, együtt veszítünk, együtt nyerünk.

– Megszakadt csapata nagy sorozata. Minek tulajdonítja a jó szériát?
– Egységesek vagyunk, jól működő stratégiánk van, amelyet betartanak a srácok. Ebből a tizennyolc veretlen meccsből tizenhárom az NB II-ben volt, de az első osztályban nem futballozhatunk úgy, mint egy szinttel lejjebb.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik