NB I: Nem fogunk minden meccsen 4-0-ra nyerni - Szekeres

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 18:21
A Videoton NB I-es labdarúgócsapata a 19. fordulóban 4–0-ra nyert az Eger vendégeként Vácon. A két gólt szerző Szekeres Adrián örül, hogy élhetett a lehetőséggel, míg José Gomes, a Vidi portugál vezetőedzője a szurkolóknak mondott köszönetet.

„Minden mérkőzésnek úgy megyünk neki, hogy ne kapjunk gólt. Sokat gyakoroljuk a pontrúgásokat, szerencsére most sikerült kétszer jól érkeznem. A harmadik gól sajnos nem jött össze, de nem vagyok telhetetlen, örülök a győzelemnek, és hogy éltem a lehetőséggel. Nem mondom, hogy minden mérkőzést 4–0-ra fogunk megnyerni, mindig a következő találkozóra koncentrálunk, nem foglalkozunk azzal, hogy éppen milyen kezdőcsapat áll ki. Minden összecsapást meg akarunk nyerni. A felkészülés jól sikerült, mindenki azon van, hogy a Videoton sikeres legyen" – nyilatkozta a Sport Tv-nek a két gólt szerző Szekeres Adrián.Szekeres Adrián.

„Nem számítottunk ilyen könnyű összecsapásra. Ellenfeleink általában roppant fegyelmezetten játszanak ellenünk. Az Eger is koncentrált volt szinte végig, de a játékosaim fantasztikusan teljesítettek. Nagyon elégedett vagyok az eddig látottakkal. A mai négy nullás győzelem az edzésmunkánk eredménye. Kellemes probléma, hogy minden posztra több lehetősége van az edzőnek. Nehéz eldönteni, ki kaphat lehetőséget, de mindenki készen áll, hogy bármikor pályára lépjen, s ezért keményen is dolgoznak. A szurkolóknak külön köszönet, hogy itt voltak és végig szurkoltak" – mondta José Gomes, a Videoton vezetőedzője.

„Először is köszönet a maroknyi egri szurkolónak a biztatásért. Az első félidőben pariban voltunk a Vidivel, sajnos két pontrúgásból kaptunk gólt. A második játékrészben pedig kijött a minőségbeli különbség. Mindenki az Egert akarja megverni, a Paks elleni következő meccsünk az utolsó szalmaszál, amelybe bele tudunk kapaszkodni. A hozzáállással nincs gond, van néhány hiba, amelyet meg kell oldanunk" – értékelt Mészáros Ferenc, az egriek szakvezetője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik