NB I: „Negyven ponttal a bennmaradásért harcolunk" – a paksi edző egyetért Kuttorral

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 08:03
null
Osztermájer Gábor mindenben egyetért Kuttor Attilával (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I 32., utolsó előtti fordulójának záró mérkőzésén a kiesés elől menekülő Paks hazai pályán 4–2-re legyőzte a Diósgyőri VTK-t, így a saját kezében maradt a sorsa: ha az utolsó körben nem kap ki a DVSC otthonában, megtartja élvonalbeli tagságát. Így értékeltek a találkozó után a vezetőedzők.

A Diósgyőr trénere, Feczkó Tamás szerint a Paks nagyon jól játszott.

„Az a csapat, amelyik pontrúgások után három gólt kap, csak vereséget érdemel, bárhogy is játszik. Biztos, hogy teljesen más motivációs szinten vannak azok a csapatok, melyek a bennmaradásért harcolnak. A paksiak nem ismertek elveszett labdát, ebben a helyzetben így kell dolgozniuk. Nekünk is voltak ilyen mérkőzéseink, remélem, az utolsó is hasonló lesz. Több tanulsága is van az elmúlt meccseknek, de ezt inkább az öltözőn belül szeretném tartani.”

SZAVAZÁS

Melyik csapat esik ki az NB I-ből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A paksiak vezetőedzője, Osztermájer Gábor arról beszélt: csapatán látszott, hogy nyerni akar, majd szóba hozta a Mezőkövesd trénerének, Kuttor Attilának a feldúlt nyilatkozatát.

„Most kicsit lépéselőnyben vagyunk, de nem így kalkuláltunk, azt hittük, ma lezárjuk a bennmaradást, de a többi csapat jóvoltából nem így alakult. A vírus óta egyszer kaptunk ki, mégis a kiesés ellen játszunk. Pedig van negyven pontunk. Kuttor Attila összes szavával egyetértek. Tiszta sor, hogy les volt az a gól” – utalt arra a találatra, amivel a Debrecen legyőzte a Mezőkövesdet, életben tartva bennmaradási esélyeit.

„Úgy gondolom, mindent megtettünk azért, hogy a Paksnak NB I-es csapata legyen. Örülök, hogy együtt dolgozhattam ezekkel a magyar játékosokkal. Remélem, hogy nemcsak a kis klubok fogják felvállalni a magyar labdarúgókat, hanem a nagyobb csapatok is, hiszen ők jobb magyarokat tudnak szerződtetni, nemcsak az NB II-ből vagy azokat, akiket máshonnan elküldtek.”

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Paks–Diósgyőri VTK 4–2 (1–0)
Paks, Paksi FC Stadion, 1891 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Windecker (17., 74.), Gévay (48.), Hahn (56.), ill. Iszlai (60. – 11-esből), Molnár G. (90.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2019–2020, 32. FORDULÓ
JÚNIUS 23., KEDDHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–0
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó6392Berke Balázs
Újpest FC–ZTE FC 2–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion2636Vad II István
JÚNIUS 24., SZERDA
Mezőkövesd–Debreceni VSC 0–1
Mezőkövesd,Városi Stadion3190Andó-Szabó Sándor
Bp. Honvéd–Kaposvári Rákóczi 4–2Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1982Antal Péter
Kisvárda–Puskás Akadémia 1–1
Kisvárda,Várkerti Stadion2875Pintér Csaba
Paksi FC–Diósgyőri VTK 4–2 Paks, Paksi FC Stadion1891Bogár Gergő
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 32 22 7 3 57–24 +33 73
2. Mol Fehérvár FC 32 18 8 6 55–28 +27 62
3. Puskás Akadémia FC 32 13 12 7 50–40 +10 51
4. Mezőkövesd Zsóry FC 32 14 8 10 42–30 +12 50
5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 35–42 –7 44
6. Zalaegerszegi TE FC 32 11 9 12 50–43 +7 42
7. Diósgyőri VTK 32 12 5 15 40–50 –10 41
8. Újpest FC 32 11 7 14 40–45 –5 40
9. Paksi FC 32 11 7 14 45–52 –7 40
10. Kisvárda 32 11 6 15 40–43 –3 39
11. Debreceni VSC 32 11 5 16 47–56 –9 38
12. Kaposvári Rákóczi FC 32 4 2 26 27–75 –48 14

AZ NB I UTOLSÓ FORDULÓJÁNAK MENETRENDJE

Június 27., szombat
15.15:
ZTE FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
17.30: Diósgyőri VTK–Kisvárda (Tv: Duna World)
17.30: Újpest FC–Kaposvári Rákóczi
17.30: Debreceni VSC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
20.00: Ferencváros–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
20.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv: Duna World)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik