NB I: Nálunk a góllövés jelenti a gondot – Hornyák Zsolt

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 09:25
null
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője szerint hiányzott a szerencse (Fotó: Kovács Péter)
Mint arról beszámoltunk, az Újpest fordított és 2–1-re legyőzte a Budapest Honvédot. A Mezőkövesd a Puskás Akadémia ellen nyert 1–0-ra, míg a Kecskemét a Videoton 1–0-s legyőzésével kezdte a tavaszt. Az Újpest edzője, Milos Kruscsics az új játékosokról és a kemény sorsolásról beszélt, míg Dean Klafuric, a Honvéd edzője a hibák kiküszöbölését tartja fontosnak. Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője szerint a döntő pillanatokban rossz megoldásokat választottak, Kuttor Attilában, a Mezőkövesd trénerében a győzelem ellenére is maradt hiányérzet. Értékelt továbbá Szabó István, a KTE és Toldi Gábor, a Mol Fehérvár vezetőedzője is.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1–0

Kuttor Attila, Mezőkövesd vezetőedzője

– lyen tavaszi nyitányról álmodott?
– Fontos és értékes pontokat szereztünk. A nehéz helyzetből csak győzelmekkel lehet kikecmeregni, játékosaink átérezték a találkozó jelentőségét, megalkuvás nélkül harcoltak. Nyerni akartunk, boldog vagyok, hogy sikerült. Nagy küzdelem jellemezte a mérkőzést, az elején megmutatkozott a hosszú kihagyás, de a végére játékban és gondolkodásban is megfelelőt nyújtottunk, megérdemelten győztünk.
– Az első félidőben kevés helyzetet alakítottak ki − miért?
– Hosszú szünet után léptünk ismét pályára. Hiába készül és játszik előkészületi mérkőzéseket egy-egy csapat, teljesen más, ha tétmérkőzésen kell bizonyítani. Ezért maradt bennem némi hiányérzet, hiszen az első félidőben nem volt gördülékeny a játékunk. A folytatásban aztán jelentősen feljavultunk.
– Mire lehet jó ez a győzelem?
– Minden pontnak óriási jelentősége van. Sok mérkőzés van még hátra, de menni kell tovább ezen az úton, és az eredmények sem maradnak el.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Hogyan látta a mérkőzést?
– Sok hibát követtünk el, ezzel magunkra húztuk ellenfelünket, és a Mezőkövesd szárnyakat kapott. Az első félidőben megvoltak a helyzeteink, nyugodtabb állapotban ki kellett volna használni néhányat. Nem tettük meg, amiért nagy árat fizettünk. Több volt ebben a mérkőzésben.
– Az első félidőben mezőnyfölényben játszottak, mégsem tudtak gólt szerezni. Miért?
– A befejezésnél görcsösek voltunk, és a döntő pillanatokban rossz megoldást választottunk. Korábban is mondtam már, hogy nálunk a góllövés jelenti a gondot, hiába uraljuk a mérkőzés jelentős részét, csatáraink a fontos pillanatokban nem tudnak higgadt megoldást választani. Ha nem sikerül ezen változtatni, nem lehetünk eredményesek.
– Meglepte a Mezőkövesd játéka?
– Egyáltalán nem, erre készültünk. Ismerem Kuttor Attila kollégámat, tudom, hogy a mezőnyvédekezést részesíti előnyben, ebből indítja csapata ellentámadásait, és gyors kontrákat vezet. Ezúttal magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, kis szerencse hiányzott, hogy jó eredményt érjünk el. A Mezőkövesd élt a lehetőségeivel, nem érdemtelenül szerzett három pontot.

KECSKEMÉT–MOL FEHÉRVÁR 2–1

Szabó István, KTE vezetőedzője

– Visszavágtak az őszi kettő egyes vereségért, úgy tűnik, a KTE tavasszal sem lassít…
– Érvényesült az akaratunk, a támadózónában próbáltunk erőteljesen futballozni, és rendre jól indultunk meg. Az első félidőben jó teljesítményt nyújtott a csapat, gólt szereztünk, igaz, az ellenfelünk gyorsan válaszolt. A szünetben azt kértem a játékosoktól, próbálják azt csinálni, amit a felkészülés alatt gyakoroltak, sikerült, úgyhogy a győzelem megérdemelt.
– Eltiltás és sérülés miatt négy meghatározó futballistára sem számíthatott: ennek ismeretében még értékesebb a siker?
– Értékes, hiszen a fehérváriaké jó csapat, és azt kívánom Huszti Szabolcsnak, a keze alatt még jobbá váljon. Azon dolgoztunk a tulajdonossal, hogy a játékoskeret stabil és lehetőleg még hatékonyabb legyen, mert egyáltalán nem mindegy, kik léphetnek pályára, ha változtatni kell sérülés vagy egyéb ok miatt.
– Továbbra is a bennmaradás kiharcolása az elsődleges cél?
Már a tulajdonos is kérdezte tőlem, tudunk-e tovább fejlődni, és ha igen, nyilván változik majd a cél. Jó érzés, hogy látszik, mit akarunk játszani, azt gondolom, nyolc-tíz pontra még szükség van, hogy a bennmaradásról érdemben tudjunk beszélni.

Toldi Gábor, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője

– Nem sikerült jól indítani a tavaszt, a lelátóról úgy tűnt, a KTE nem érdemtelenül tartotta otthon a három pontot.
– Nem így képzeltük az első meccset! A KTE mélyen védekezik, és abból nagyszerűen lendül át támadásba. Amikor a széleken sikerült megbontanunk a hazai védelmet, veszélyesek tudtunk lenni, sajnos a beadásokat rendre gyengén oldottuk meg. Egy egynél bedobást követően kaptunk gólt, rosszul reagáltunk, pedig készültünk az ilyen helyzetekre. Sokkal több van a csapatban, többet ki lehet hozni a keretből.
– Huszti Szabolcs az ősszel többször is kemény kritikát fogalmazott meg, a keret átalakítása azóta is zajlik. Mi az, amire a vasárnapi meccs alapján építhet?
– Van stratégiánk, elképzelésünk, ehhez keressük a megfelelő embereket. Nem titok, szeretnénk még igazolni.
– A hétvégén a DVSC érkezik Székesfehérvárra: mivel korábban a Lokinál edzősködtek, gyaníthatóan az a mérkőzés több lesz szimpla bajnokinál.
– Ilyen megközelítésből nekünk valóban érdekes lehet a mérkőzés, a játékosoknak azonban nem.

ÚJPEST–BUDAPEST HONVÉD 2–1

Milos Kruscsics, az Újpest FC vezetőedzője

– Borzalmas első félidőt láthattunk az Újpesttől.
– Egyetértek. Mintha nem is én edzettem volna ezt a csapatot a felkészülés idején, nem ismertem a játékosaimra. Ha tehetem, a szünetben mindenkit lecserélek. A jobb oldalt akartam megerősíteni, Lirim R. Kastrati érkezett, aki lelkes, és vállára tudja venni a csapatot. Csakúgy, mint Varga Balázs, aki nagy tehetség, sajnálom, hogy les miatt érvénytelenítették a gólját.
– Mi a véleménye két új játékosáról, Tim Hallról és Ognjen Mudrinszkiről?
– Hall összességében jól játszott, de miután sárga lapot kapott, érthetően óvatosabbá, visszafogottabbá vált. Mudrinszki csak két hete futballozik nálunk, időre van szüksége, hogy százszázalékos állapotba kerüljön.
– Kemény sorozat: Ferencváros, Vasas, Kisvárda, Kecskemét, közben Felcsúton Magyar Kupa-mérkőzés, mind idegenben, legközelebb márciusban játszanak a Megyeri úton.
– Kemény meccsek. De bízunk magunkban, van tartásunk, idegenben is eredményesek akarunk lenni.

Dean Klafuric, a Bp. Honvéd vezetőedzője

– Fájó vereséget szenvedtek.
– Az első félidőben jól futballoztunk, mi irányítottuk a meccset, több gólt is szerezhettünk volna. Kétségtelen, a fordulás után az Újpest jobban játszott, megváltozott a játék képe. Látni kell, a csapat még alakulóban van, sokat kell fejlődnünk és dolgoznunk. Sajnos a második félidőben nem játszottunk úgy, ahogyan elképzeltük.
– Mit tud tenni az edző, amikor két rutinos játékosa, Herdi Prenga és Albi Doka egymásra vár, Csoboth Kevin elviszi a labdát, majd Lazar Csirkovics tizenegyest érőn szabálytalankodik vele szemben? Óvodás gólt kaptak.
– Ez igaz, későn reagáltak a játékosok, egymásra vártak, ezeket a hibákat ki kell küszöbölnünk a folytatásban.
– Vezetőedzőként miként kezeli, hogy a klub anyagi helyzete miatt nem szerződtethet játékost? Ez a keret alkalmas a bennmaradás kiharcolására?
– Ugyanazt kell tennünk, mint eddig: dolgozni. Amióta itt vagyok, az első félidőben futballoztunk a legjobban, ezen az úton kell tovább haladnunk. Optimista vagyok.

NB I, 2022–2023, 17. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2023. január 28., szombat
Kisvárda–Paks 2–2
Kisvárda, Várkerti StadionBognár Tamás1745
DVSC–ZTE 3–0Debrecen, Nagyerdei StadionKáprály Mihály2811
Ferencváros–Vasas 0–0
Budapest, Groupama ArénaBogár Gergő8579
2023. január 29., vasárnap
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 1–0Mezőkövesd,Városi StadionAndó-Szabó Sándor1400
Újpest–Budapest Honvéd 2–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion Karakó Ferenc4044
Kecskemét–Mol Fehérvár 2–1
Kecskemét, Széktói Stadion
Pintér Csaba2614

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 12 2 2 36–13 +23 38
2. Kecskeméti TE 17 7 8 2 25–17 +8 29
3. Kisvárda 17 7 5 5 29–31 –2 26
4. Puskás Akadémia 17 6 7 4 22–19 +3 25
5. Debreceni VSC 17 6 5 6 30–27 +3 23
6. Zalaegerszegi TE 17 6 4 7 25–22 +3 22
7. Paksi FC 16 6 4 6 29–28 +1 22
8. Mol Fehérvár 17 5 4 8 21–25 –4 19
9. Mezőkövesd 17 5 4 8 19–26 –7 19
10. Újpest FC 17 5 4 8 21–30 –9 19
11. Budapest Honvéd 17 4 4 9 17–29 –12 16
12. Vasas FC 17 3 7 7 13–20 –7 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik