A Nikolics-helyettes Feczesin döntötte el a rangadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.14. 13:55
null
Feczesin Róbert győztes gólt szerzett (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 20. fordulójának első szombati találkozóján a majd’ egy órát emberhátrányban futballozó MTK 1–0-s vereséget szenvedett a Bozsik-stadionban a Videotontól. A mérkőzés egyetlen találatát Feczesin Róbert szerezte.


LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

MTK Budapest–Videoton FC 0–1 (Feczesin 78.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A forduló nagy rangadóján az éllovas Videotont a Bozsik-stadionban fogadta az MTK (saját arénája felújítása miatt), és a kezdés előtt némileg kárpótolva érezhették magukat jóval szerényebb költségvetésük és keretük miatt a kék-fehérek, ugyanis a fehérváriaktól sérülés, illetve betegség miatt Juhász Roland, Sándor György és Nikolics Nemanja sem léphetett pályára. A Vidi három csapatrésze is elveszítette tehát a „fejét" – a kapus Juan Calatayud azonban egészséges, és nagyot is kellett védenie a mérkőzés elején Csiki Norbert középtávoli lövésénél. Jobban kezdett ugyanis a pályaválasztó, és egyáltalán nem a spanyol kapuson múlott, hogy Kanta József (szokásos) zseniális passzai után Horváth Zsolt és Csiki is elrontotta a maga ziccerét.

Az MTK védelméből ketten is hiányoztak, a két „szerződésrebellis", Kelemen Dávid és Kálnoki Kis Dávid, s a 36. percben Dragan Vukmir is kiállt – a mezőny egyik legrutinosabb bekkje ugyanis előbb szöktette, majd lerántotta Feczesin Róbertet, és ezért piros lapot kapott. Az már más kérdés, hogy a csatár úgy rajtolt a labdára, hogy két kézzel, látványosan ellökte Pölöskei Zsoltot...

A fordulás után nagy elánnal, ám roppant pontatlan átadásokkal rohamozott az éllovas Videoton, míg az MTK a védekezésre koncentrált, így aztán egyre unalmasabbá vált a rangadó. A két mester ezt a Torghelle Sándor, Bese Barnabás, illetve az Arturo Álvarez, Mirko Ivanovszki kettős beállításával próbálta orvosolni, kevés sikerrel, de annyi pozitívumot felfedezhettünk ezekben a percekben, hogy a fiatal fővárosi védő, Baki Ákos válogatott szinten futballozott. A hajrá előtt Filipe Oliveira is kapott egy piros lapot, de nem jutott a kiállítás sorsára, ugyanis már lecserélve, a kispadon szólhatott oda Bognár Tamásnak.

Feczesin Róbert eldöntötte a rangadót (Fotó: Szabó Miklós)
Feczesin Róbert eldöntötte a rangadót (Fotó: Szabó Miklós)

Nem sokáig mérgelődtek emiatt a vendégek, ugyanis Feczesin Róbert egy remekbe szabott fejessel megszerezte a vezetést a fehérváriaknak, éppen Bakit túlugorva (0–1) – és mivel nem volt már ereje újítani az MTK-nak, három ponttal távozott a Vidi a Bozsik-stadionból, előnye pedig kilenc pontra nőtt a Garami-csapattal szemben.



EDZŐI NYILATKOZATOK

„Sok minden történt a pályán, nem akarok a kiállítással foglalkozni. Elégedett vagyok a csapat játékával, nagyon jól küzdöttek a fiúk, ez különösen akkor látszott, mikor emberhátrányba kerültünk. Voltak lehetőségeink, különösen az első félidőben, de nem tudtuk értékesíteni azokat. A kapott gólt elég nagy védelmi hiba előzte meg, amit könyörtelenül kihasznált a Vidi – összegzett Garami József a Duna Televízió kamerái előtt. – Továbbra is a második hely megőrzése a cél, meglátjuk, hogy folytatjuk. A hátvédsorban elég alacsony a létszám, Vukmir kiesése tovább ront a helyzeten, így egy védőt mindenképpen be kell gyűjtenünk a következő mérkőzésre."

„Három kulcsjátékost is nélkülöznünk kellett, ez a győzelem viszont bebizonyította, hogy mennyire erős a csapat. Jó a keret, egységesek vagyunk, sérültekkel, kulcsembereket nélkülözve is tudunk mérkőzéseket nyerni. Fontos három pont ez annak tükrében, hogy nem tudtuk teljes mértékben a saját játékunkat játszani – értékelt Joan Carrillo, a fehérváriak mestere, akinek Nikolics Nemanját, Juhász Rolandot és Sándor Györgyöt is nélkülöznie kellett. – Nagyon megnehezítette a dolgunkat az MTK, de a fiúk megmutatták, hogy nehéz körülmények között is képesek nyerni."

A találkozó után Kovács István, Baki Ákos és a győztes gólt szerző Feczesin Róbert nyilatkozott az NSO Tv-nek.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 16 3 1 46–8 +38 51
2. MTK Budapest 20 14 6 30–19 +11 42
3. Ferencvárosi TC 20 11 5 4 30–15 +15 38
4. DVSC-Teva 20 10 5 5 27–14 +13 35
5. Paksi FC 20 9 7 4 31–19 +12 34
6. Diósgyőri VTK 20 9 7 4 31–24 +7 34
7. Kecskeméti TE 20 9 4 7 25–24 +1 31
8. Újpest FC 20 7 8 5 17–16 +1 29
9. Puskás Akadémia FC 20 7 4 9 21–24 –3 25
10. Győri ETO FC 19 6 6 7 27–26 +1 24
11. Nyíregyháza Spartacus FC 20 5 4 11 20–30 –10 19
12. Pécsi MFC 20 4 5 11 22–37 –15 17
13. Lombard Pápa FC 19 4 5 10 11–32 –21 17
14. Szombathelyi Haladás 20 4 3 13 12–27 –15 15
15. Budapest Honvéd 20 3 5 12 13–27 –14 14
16. Dunaújváros PASE 20 3 5 12 15–36 –21 13
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Március 13., péntek
19.00Diósgyőri VTK–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
Március 14., szombat
14.00MTK Budapest–Videoton 0–1Bognár Tamás
16.00Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd 1–1
Erdős József
16.00Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE 0–2Fábián Mihály
16.00Nyíregyháza Spartacus–Ferencváros 0–0Andó-Szabó Sándor
18.00Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC 2–0Iványi Zoltán
20.00Újpest FC–Paksi FC 1–2Pintér Csaba
Március 16., hétfő
19.00Győri ETO FC–Lombard Pápa (Duna World)Szabó Zsolt
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik