Ezúttal nem kapott ki az MTK a Kisvárdától

BABJÁK BENCE (összefoglaló),  BACSKAI JÁNOS (percről percre)BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 14:30
A labdarúgó NB I 8. fordulójának nyitó mérkőzésén a Kisvárda 1–1-es döntetlent játszott az MTK otthonában. A két csapat eddigi három élvonalbeli mérkőzését rendre a Kisvárda nyerte meg, ez volt tehát a kék-fehérek első pontja a rétközi csapat ellen.
A hajrára és a helyzetekre nem lehetett panasz (Fotó: Tumbász Hédi)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
A hajrára és a helyzetekre nem lehetett panasz (Fotó: Tumbász Hédi) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ

MTK Budapest–Kisvárda 1–1 (Gera D. 23. – 11-esből, ill. Kovácsréti 61.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1084 néző. Vezette: Antal P.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Supka Attila csóválta lehajtott fejét, míg kollégája, Michael Boris – tőle szokatlan módon – hevesen gesztikulálva kiabált játékosainak.

Az első tíz percben egyik vezetőedző sem lehetett elégedett a látottakkal, s végső soron minden okuk megvolt a bosszankodásra. A vendégek szakvezetőjét a kihagyott lehetőségek dühíthették, elvégre Sassá már a második percben a kapu fölé fejelte a labdát kecsegtető helyzetből. Nem sokkal később ziccerben lépett ki a támadó, Varjú Benedek és a kapujából remek ütemben kimozduló Milan Mijatovics együttes erővel választotta el a labdától, majd Claudiu Bumba szöglete után Cornel Ene közeli fejesét védte reflexmozdulattal a montenegrói kapus.

Az egymást követő vendéghelyzetek az MTK edzőjének haragját is megmagyarázzák, együttese nem találta a ritmust az első húsz percben. A Kisvárda szemlátomást felkészült a fővárosi együttes Puskás Akadémia ellen mutatott felállásából és játékából – akárcsak az előző fordulóban Felcsúton, a két szélső most is besegített védekezésbe, így labdavesztés után ötvédős rendszerre váltottak a kék-fehérek –, a széleken többször a védelem mögé került, ráadásul miután Fernando Viana megtaposta Szrdjan Dimitrov bokáját, sérülés miatt már a kilencedik percben változtatnia kellett Michael Borisnak.

A meccset tehát a Kisvárda kezdte jobban, a hazai játékosok nem találták a helyüket a pályán, ám elég volt egyetlen villanás, és máris a fővárosiaknál volt az előny. Gera Dániel előbb kiharcolta, majd értékesítette a tizenegyest, ami a meccs képét is megváltoztatta. Nem mondhatjuk, hogy a Kisvárdát megfogta a kapott gól, ám ezt követően egyre többször került helyzetbe az MTK. A gól után néhány perccel Sebastian Herrera bal oldali beadása suhant el a középen érkező támadók előtt, a félidő végéhez közeledve pedig előbb az egyik vendégkontránál szépen tisztázó Balázs Benjamin, majd a csereként pályára lépő Schön Szabolcs szerezhetett volna újabb gólt. A szélső balról érkező beadás után, a hosszú saroknál érkezve lőtt fölé, a fiatal támadó pedig egy gyors kontrát követően tüzelt a bal alsó sarok mellé.

A szünetben Supka Attila kettőt is cserélt, csapata pedig kapujához szegezte ellenfelét. A fordulás után egy perc sem kellett az első várdai lehetőséghez, Viana szép ollózása után a labda nem sokkal kerülte el a bal sarkot, majd nem sokkal később a szünetben beálló Driton Camaj tekert a bal felső sarok mellé. A hazai együttes nem tudta megtartani a labdát, a kontratámadásoknál pedig többnyire nem volt elég pontos ahhoz, hogy veszélyeztesse Dombó Dávid kapuját. A fordulás utáni első negyedórában a Kisvárda akarata érvényesült, a nyomás pedig egy óra elteltével meghozta gyümölcsét, szép ellentámadás végén Kovácsréti Márk gyönyörű lövéssel egyenlített – megérte pályára küldeni a húszesztendős magyar támadót.

Az egyenlítés után úgy tűnt, a vereség elkerülése mindkét félnek fontosabb, mint a három pont megszerzése. A Kisvárda egy fokozattal lejjebb kapcsolt, az MTK játéka pedig erősen akadozott, a vendégcsapat rendre megállította a kapu felé igyekvő támadókat. Helyzetek helyett így inkább szürke mezőnyjáték jellemezte a mérkőzést, de a hajrában, amikor két várdai vezette egy hazai védőre a labdát, megnyerhette volna a mérkőzést Supka Attila együttese, csakhogy hiába volt üresen a hosszú oldalon az egyenlítő gól szerzője, Claudiu Bumba nem passzolta neki a labdát.

Így a végére is csak a bosszankodás maradt. 1–1

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–3 +11 16
2. Mol Fehérvár 6 3 3 18–9 +9 12
3. Paksi FC 8 3 2 3 12–12 0 11
4. Budafoki MTE 6 3 1 2 8–9 –1 10
5. Kisvárda 7 3 1 3 10–12 –2 10
6. Újpest FC 8 3 1 4 11–17 –6 10
7. Puskás Akadémia 6 3 3 9–10 –1 9
8. MTK Budapest 8 2 3 3 10–13 –3 9
9. Zalaegerszegi TE 7 2 2 3 14–14 0 8
10. Budapest Honvéd 7 2 2 3 13–13 0 8
11. Mezőkövesd 7 2 1 4 6–8 –2 7
12. Diósgyőri VTK61148–13–54
NB I, 2020–2021, 8. FORDULÓ
TVHELYSZÍNNÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
OKTÓBER 24., SZOMBAT
MTK Budapest–Kisvárda 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1084Antal Péter
Paks–Budapest Honvéd 0–0
Paks, Városi Stadion1701
Farkas Ádám
Ferencváros–Újpest 2–0
Budapest, Groupama Aréna15 789
Bogár Gergő
OKTÓBER 25.,VASÁRNAP
14.30: ZTE–Budafoki MTE
M4 Sport+Zalaegerszeg, ZTE ArénaErdős József
17.00: Mezőkövesd–Mol Fehérvár
M4 Sport
Mezőkövesd, Városi StadionBerke Balázs
19.30: DVTK–Puskás Akadémia
M4 Sport
Miskolc, DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik