Bronzérem bebiztosítva: magabiztosan nyert a Fehérvár az MTK ellen

BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 19:45
null
A betaláló Nikolics Nemanja köszönti a búcsúzó Kanta Józsefet (Fotó: Török Attila)
A Mol Fehérvár 3–1-es sikert aratott az MTK felett annak otthonában a labdarúgó NB I 32. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–3 (0–1)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Erdős
Gólszerző:Tiago (89.), ill. Nikolics (18.), Zivzivadze (75.), Houri (82.)
Kiállítva:Herrera (65.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Kanta József ünneplésének jegyében telt a felvezetés: a Hidegkuti Nándor Stadion kijelzőin pályafutása nagy pillanatait nézhettük, külön köszöntötték őt, a vezérszurkolók pedig „Köszönjük, Kapitány! Közös utunk sosem ér véget!” feliratú transzparenst helyeztek el előzetesen a lelátón – mint tudni lehetett, a kék-fehérek 37 esztendős saját nevelésű csapatkapitánya, aki 2004-ben mutatkozott be az NB I-ben, pályafutása utolsó hazai bajnoki mérkőzését játssza. És azt is tudni lehetett előre, hogy a mezszámának megfelelően tizenkilenc perc múlva váltja őt Cseke Benjámin.

Mindkét csapat számára volt tétje a mérkőzésnek, egyaránt a Paks miatt: a fehérváriaknak még be kellett biztosítaniuk a dobogós helyezésüket a zöld-fehérek elől, az MTK-nak pedig még volt némi reménye arra, hogy a Paksot utolérve akár európai kupaindulást harcoljon ki. Volt helyzet itt is, ott is a mérkőzés elején, kiegyenlített játék folyt, majd a 18. percben Nikolics Nemanja megszerezte a vezetést a vendégcsapatnak, így a fehérvári gólöröm kissé egybemosódott a hazaiak ünnepével: a pályát elhagyó Kanta Józsefnek sorfalat álltak a két csapat játékosai. A gól után is jórészt az MTK térfelén zajlott a játék, a Fehérvár nem vett vissza, minden jel szerint már az első félidőben szerette volna biztossá tenni a győzelmét.

A szünet után jóval bátrabban futballozott a hazai együttes, egy időre átvette a játék irányítását, ám az 57. percben mégis a Fehérvár állt közel a gólhoz, Nikolics azonban nem tudta elpörgetni a labdát Milan Mijatovics kapus mellett.

A 66. percben pedig még nehezebbé vált az MTK helyzete Sebastián Herrera második sárga lappal történő kiállítása miatt. Eleve három védővel kezdett a házigazda, így a bal oldalról kieső társ hiányában Schön Szabolcsnak kellett bejátszania az egész oldalt – így ő alaposan kihajthatta magát utolsó hazai MTK-meccsén, hiszen az Egyesült Államokba szerződik.

A hajrában aztán remekül cserélt Szabics Imre, a Nikolics Nemanja helyére beálló Budu Zivzivadze azonnal betalált, ezzel el is döntötte a meccset. Majd Lyes Houri mesteri szabadrúgásgóljával növelték még előnyüket a vendégek, míg a hazaiak különös jelenetsor végén szépítettek.

Győzelmével a Fehérvár matematikailag még nem biztos bronzérmes, de gyakorlatilag már igen.1–3

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK
DVTK–Újpest FC 0–0
Miskolc,DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–3
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
ÁPRILIS 30., PÉNTEK
Paksi FC–Puskás Akadémia 4–2
Paks,Paksi FC StadionZierkelbach Péter
MÁJUS 1., SZOMBAT
ZTE FC–Kisvárda 0–0Zalaegerszeg,ZTE ArénaBognár Tamás
Ferencvárosi TC–Mezőkövesd 2–1Budapest,Groupama ArénaBerke Balázs
MÁJUS 2., VASÁRNAP
17.00:Budafoki MTE–Budapest Honvéd(Tv:M4 Sport+)
Budapest,Budafoki MTE SporttelepVad II István
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 32 22 9 1 67–21 +46 75
2. Puskás Akadémia 32 17 4 11 47–42 +5 55
3. Mol Fehérvár 32 15 8 9 64–38 +26 53
4. Paksi FC 32 14 8 10 75–59 +16 50
5. Kisvárda 32 11 10 11 25–35 –10 43
6. MTK Budapest 32 11 9 12 43–44 –1 42
7. Újpest FC 32 11 6 15 41–63 –22 39
8. Mezőkövesd 32 10 9 13 35–45 –10 39
9. Zalaegerszegi TE 32 10 7 15 54–53 +1 37
10. Budapest Honvéd 31 8 10 13 44–46 –2 34
11. Diósgyőri VTK 32 9 6 17 34–49 –15 33
12. Budafoki MTE 31 7 6 18 34–68 –34 27
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik