NB I: Minőségi futball volt a célunk – Oenning a 0–5 után

B. L., S. Zs., V. J.B. L., S. Zs., V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.24. 07:19
null
Öt gólt vágott a Vidi az Újpestnek a Megyeri úton (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Mol Fehérvár FC idegenben 5–0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó NB I 17. fordulójában. A találkozót követően így értékeltek a vezetőedzők.


Michael Oenning nem ilyen bemutatkozásra számított első tétmeccsén az Újpest FC vezetőedzőjeként.

„Azt tudtuk, hogy milyen játékerőt képvisel az ellenfelünk, de ilyen súlyos vereségre természetesen nem gondoltunk. Talán bizonyos szempontból jobb, hogy máris túlestünk ezen a párharcon – hatalmas pofont kaptunk, de van időnk felébredni, tanulni a történtekből.”

A súlyos vereség ellenére Oenning úgy véli, megfelelően felkészült a mérkőzésre csapata, amelyet szerinte az első kapott gól zavart meg (a Nemzeti Sport tudósítója, Somogyi Zsolt ezt jegyezte meg erről a gólról: „Funsho Bamgboyetalálata lesgyanús körülmények között született, a lelátóról úgy tűnt, a támadó előrébb helyezkedett, mint az újpesti védők – a televíziós visszajátszások sem adtak egyértelmű választ a kérdésre” – a szerk.).

„Nagyon motiváltan vártuk a mérkőzést, az volt a célunk, hogy technikailag és taktikailag is minőségi futballt mutassunk be. Bár egy ilyen vereség után furcsán hangzik, az első percekben rendben voltak a részletek, aztán az első kapott gól mindent felborított. A játékosok próbáltak egyenlíteni, igyekeztek mindent megtenni, és jó dolog támadni – de nem úgy, hogy a védekezésről teljesen megfeledkezünk. Túlságosan kinyíltunk, ezzel rengeteg lehetőséget adtunk az ellenfélnek a gyors támadásokra.”

A Fehérvár vezetőedzője, Márton Gábor szerint az öt szerzett gól ellenére csapata nem most játszott a legjobban az idény során.

„A játék talán a Budapest Honvéd ellen volt a legjobb, de a futball már csak ilyen: akkor nem nyertünk. Az is igaz persze, hogy jól nézett ki a csapatunk, bár az eleje nem volt az igazi, mert nem jó helyekre mozogtak a játékosok – de ahogy haladtunk előre úgy javult fel az egész csapat futballja. (...) Talán csak a harmadik gól után lehetett igazán megnyugodni. A saját elképzeléseink szerint kialakított játékot szeretnénk minél inkább tökéletesíteni, de próbáltunk felkészülni az újpestiekből is.”

Márton úgy gondolja, csapatának helyén kell kezelnie a kiütéses sikert.

„Jó ilyen győzelemmel elindítani a tavaszt, ám máris jön a következő mérkőzés. Szóval, nem szabad azt gondolnunk, hogy máris minden rendben van.”

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ
Újpest FC–Mol Fehérvár FC 0–5(Bamgboye 7., 20., Zivzivadze 55., Petrjak 61., Nikolics 81.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

NB I, 2020–2021, 17. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
JANUÁR 23., SZOMBAT
Kisvárda–Mezőkövesd 0–0Kisvárda,Várkerti StadionBerke Balázs
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–1Felcsút,Pancho ArénaAntal Péter
Újpest FC–Mol Fehérvár 0–5
Budapest,Szusza Ferenc StadionKáprály Mihály
JANUÁR 24., VASÁRNAP
13.30:Budafoki MTE–MTK Budapest(Tv: M4 Sport+)
Budapest,Budafoki MTE SporttelepBogár Gergő
15.45:Paks–DVTK(Tv: M4 Sport+)Paks,Paksi FC StadionKarakó Ferenc
18.00:Budapest Honvéd–ZTE(Tv: M4 Spor+)Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik