Nikolics Nemanja szerint voltak pozitív és negatív oldalai is a találkozónak.

„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Amióta visszajöttem Fehérvárra, kétszer jártunk itt, és nem tudtunk nyerni. Nem kezdtük jól a meccset, két nagyon könnyű gólt kaptunk, amivel megnehezítettük a saját dolgunkat. Sajnos ezek benne vannak a játékban, de tanulni kell belőlük. Utána viszont megmutattuk a mentális erőnket azzal, hogy megfordítottuk a mérkőzést. Aztán egy véleményes tizenegyessel megint adtunk egy lehetőséget a Zalaegerszegnek. Lehet, jobban kellett volna tartanunk az eredményt, hogy hazavigyük a három pontot.”

Videónkban arról is beszél, milyen volt csapatkapitányként vezetni a Fehérvárt, illetve szóba kerül a válogatott is.

Szánthó Regő is úgy véli, nehéz mérkőzésen vannak túl.

„Inkább a védekezésre koncentráltunk, azt akartuk jól megoldani. Támadásban pedig egyéni kreativitásra volt szükség. Döntetlennél nem lehet elégedett az ember, mindenki nyerni akar, remélem, legközelebb sikerül is.”

A fiatal tehetség az NSO Tv-nek arról is beszél, hogy szeretne bizonyítani Zalaegerszegen, aztán visszakerülni a Ferencvárosba.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Zalaegerszeg–Mol Fehérvár FC
3–3 (Babati 2., 74. – a másodikat 11-esből, Szépe 16., ill. Evandro 10., Nikolics 43., 60. – a másodikat 11-esből)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 4375 néző. Vezette: Bogár

PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 14., PÉNTEKHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK–Ferencváros 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
4445
AUGUSZTUS 15., SZOMBAT   
Paks–Újpest 1–2Paks, Városi Stadion Farkas Ádám
3870
ZTE–Mol Fehérvár 3–3
Zalaegerszeg, ZTE ArénaBogár Gergő 4375
AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP   
16.55: DVTK–Mezőkövesd  (Tv: M4 Sport) Miskolc, DVTK StadionBerke Balázs
 
 19.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho Aréna
Antal Péter  
AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ
   
19.00: Budafok–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
AZ ÁLLÁS
1. Újpest FC 1 1 2–1 +1  3
2. Zalaegerszegi TE 1 1 3–3 0 1
Mol Fehérvár 1 1 3–3 0 1
4. MTK Budapest 1 1 1–1 0 1
Ferencvárosi TC 1 1 1–1 0 1
6. Puskás Akadémia 0 0–0 0 0
Mezőkövesd 0 0–0 0 0
Kisvárda 0 0–0 0 0
Diósgyőri VTK 0 0–0 0 0
Budapest Honvéd 0 0–0 0 0
Budafoki MTE 0 0–0 0 0
12. Paksi FC 1 1 1–2 –1  0