NB I: Boris nagyon jól aludt a Fradi elleni döntetlen éjszakáján

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.08.15. 06:43
A labdarúgó NB I 2020–2021-es idényének nyitó meccsén 1–1-es döntetlent játszott egymással az NB II-ből feljutó MTK és a bajnoki címvédő Ferencváros. Az örökrangadó után a két vezetőedző értékelt. 

Először Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője mondta el, hogyan látta a mérkőzést.Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője mondta el, hogyan látta a mérkőzést.

„Az idény első mérkőzése mindig nehéz. Az első félidőben az MTK nagy nyomás alá helyezett minket, nem engedték, hogy helyzeteket alakítsunk ki. A második félidőben már több lehetőségünk volt a gólszerzésre. Abszolút megérdemelten szerzett ellenünk egy pontot az MTK, ha nem lőjük be a helyzeteinket, akkor ilyen eredményre számíthatunk.”

Hozzátette, nagyon nehéz volt ilyen időjárási körülmények között játszani, ez a második félidőben mindkét csapat játékára rányomta a bélyeget. Mostantól viszont már a szerdai, Djurgarden elleni BL-selejtezőre koncentrálnak, a legfontosabb jelen pillanatban a játékosok megfelelő regenerációja.

Az NSO Tv kérdésére elmondta, az örökrangadót kihagyó Lovrencsics Gergő nem könnyebb sérüléssel bajlódik.

„Szerdán nem számíthatunk rá, és sajnos lehet, hogy egyhamar nem is térhet még vissza. A legutóbbi edzőmérkőzésünkön, a lecserélését követően jelezte, hogy megsérült. Nem tudjuk pontosan, mi történhetett. A kispadon érzett furcsa fájdalmat, rögtön megnéztük MR-vizsgálaton. Elég szokatlan és szomorú helyzet, de sajnos így alakult”

Michael Boris természetesen elégedettebb volt az örökrangadó után.

„Feljutóként a bajnok ellen játszottunk, ilyenkor mindig csibésznek kell lenni ahhoz, hogy bármilyen eredményt tudjunk elérni. A Ferencváros gólja előtt talán állhattunk volna közelebb, védekezhettünk volna agresszívabban. Tudtuk, hogy ellenfelünk milyen minőségi játékosokkal rendelkezik, számítottunk rá, hogy nem tudjuk lehozni nagy Fradi-helyzet nélkül a mérkőzést. Kiemelendő, hogy öt játékosunk is bemutatkozott az NB I-ben, és mindannyian nagyon jól teljesítményt nyújtottak. Szerettük volna a bajnok ellen is érvényesíteni a stílusunkat és ez sikerült is. A mentalitás is nagyon tetszett, nem ijedtek meg a játékosok a zöld-fehér meztől. Ha Schön Szabolcs helyzete bemegy a második félidő elején, akkor tudjuk, nyerhettünk is volna, de nem lehetünk elégedetlenek a döntetlennel. Büszke vagyok a csapatra, a teljesítményükre, nagyon jól fogok aludni az éjjel.”

Emellett dicsérte az akadémán zajló munkát, amelynek köszönhetően a fiatalok – akik közül minél többnek szeretnének játéklehetőséget adni az idény során – nagyon jól bánnak a labdával. Hozzátette, az azért nem feltétlenül vezet eredményre, ha csak passzolgatnak a tizenhatos körül, hatékonynak is kell lenniük. De alapvetően nagyon tetszett neki, hogy a tiki-takát is be merték vállalni a játékosai.

Elmondta, Schönnel már átbeszélte, hogy az egy az egy elleni helyzteket be kell lőnie, egyúttal megdicsérte a játékost a pályán nyújtott teljesítményéért.

LABDARÚGÓ NB I

1. FORDULÓ
MTK–Ferencváros 1–1(Gera D. 37., ill. Nguen 59.)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,4445néző.Vezette:Solymosi

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2020–2021, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 14., PÉNTEKHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK–Ferencváros 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
4445
AUGUSZTUS 15., SZOMBAT
16.30:Paks–Újpest (Tv:M4 Sport)Paks,Városi Stadion
18.35:ZTE–Mol Fehérvár (Tv:M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP
16.55:DVTK–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)Miskolc,DVTK Stadion
19.00:Puskás Akadémia–Bp. Honvéd (Tv:M4 Sport)Felcsút,Pancho Aréna
AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ
19.00:Budafok–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Budapest,Budafoki MTE Sporttelep
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest111–101
1. Ferencvárosi TC111–101
3. Zalaegerszegi TE00–000
3. Újpest FC00–000
3. Puskás Akadémia00–000
3. Paksi FC00–000
3. Mol Fehérvár00–000
3. Mezőkövesd00–000
3. Kisvárda00–000
3. Diósgyőri VTK00–000
3. Budapest Honvéd00–000
3. Budafoki MTE00–000
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik