Igazán viharos mérkőzésen verte meg a Honvéd a Kövesdet

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.06.12. 19:50
A hullámvölgybe kerülő Mezőkövesd 2–1-re kikapott odahaza a Budapest Honvédtól a labdarúgó NB I 29. fordulójának nyitó mérkőzésén. Nem sikerült tehát a visszavágás a hazaiaknak a kupakudarcért, szépíteni is csak a 93. percben tudtak. A mérkőzés a második félidőben rövid időre félbeszakadt a viharos időjárás és egy reflektor elromlása miatt.
Ezúttal is a honvédosok örülhettek a végén (Fotó: Földi Imre)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Ezúttal is a honvédosok örülhettek a végén (Fotó: Földi Imre) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

NB I
29. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd 1–2 (Dragóner 93., ill. Ugrai 10., Gazdag 37.)
Mezőkövesd,
Városi Stadion, 1100 néző. Vezette: Vad II

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legutóbbi négy bajnokiján csak egy gólt szerzett a Mezőkövesd Zsóry (ez két pont megszerzéséhez volt elegendő), ennek is betudható, hogy a harmadik helyért zajló küzdelemben előnye három pontra zsugorodott a Puskás Akadémiával szemben. Hogy kedvenc ellenfelét fogadta, azt túlzás lett volna állítani: a Honvéd a legutóbbi hat vendégjátékából ötször is megszerezte a három pontot Mezőkövesden. A kövesdieket minden bizonnyal ennél is rosszabbul érintette, hogy kilenc nappal a pénteki bajnoki előtt a klub történetének legfontosabb meccsét, a Magyar Kupa-döntőt is 2–1-re elbukták a kispestiekkel szemben – volt miért tehát visszavágni.

Kuttor Attila hat helyen is változtatott a legutóbb Kisvárdán pályára küldött kezdő tizenegyen, és tulajdonképpen a legerősebb csapatával állt fel; ugyanakkor kollégájának, Pisont Istvánnak nélkülöznie kellett Davide Lanzafamét, aki talpsérülése miatt a keretbe sem került be.

Nagy hazai helyzettel indult a találkozó, de a labdaszerzés után Budu Zivzivadze hiába centerezett jól, a bevetődő Nagy Dániel a bal sarok mellé lőtte a labdát. Tíz perce telt el a mérkőzésből, amikor a röviden kifejelt labdára Hidi Patrik csapott le, egy átvétel után hatalmas ballábas bombát eresztett meg, Szappanos Péter csak kiütni tudta a labdát, a mérkőzések óta jó formát mutató Ugrai Roland pedig jókor volt jó helyen, és megszerezte a vezetést.

A hazaiak játékmestere, Cseri Tamás egészen mélyen, a védelembe visszalépve kérte a labdát, próbálta mozgatni társait, ám a jól visszahúzódó, fegyelmezett Honvéd védekezését nem volt egyszerű megbontani. Nem sokkal a játékrész fele előtt egészen parádés, egyérintős labdakihozatallal ért fel a vendégegyüttes a Mezőkövesd kapujához, és bár csak szögletet harcolt ki belőle, mutatta, nem az eredmény tartására, hanem az előny növelésére összpontosít. Mihajlo Meszhi kapitális hibája után a Honvéd létszámfölényes támadást vezethetett, Ugrai Roland önzetlenül hozta helyzetbe Gazdag Dánielt, aki gyönyörű mozdulattal emelte a hálóba a labdát. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy egy szögletet követően még Batik Bence előtt is nagy lehetőség adódott, elmondható, a mérkőzés első fele egyértelműen a vendégek elképzelései szerint alakult.

Nehéz volt elképzelni, hogy a Honvéd kétgólos előnyt elherdál, ugyanakkor a becserélt Vajda Sándorral még támadóbb szellemben próbált futballozni a Mezőkövesd – a helyzetek azonban nem jöttek. Ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a vendégeknél Djordje Kamber tanári módon dirigálta a Honvéd védekezését, a futballját jellemző alázatot minden labdarúgó elé példaként lehet állítani. Eke Uzoma megindulása után Gazdag Dániel teremtett magának lövőhelyzetet szép csel után, próbálkozását azonban Robert Pillár blokkolta. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Kövesd igyekezett nyomást gyakorolni riválisára, játékosai küzdöttek, akartak, de olyan szériában vannak, hogy semmi sem sikerül nekik.

A játékrész felénél leszakadt az ég, a játékvezető a 68. percben az öltözőbe vezényelte a csapatokat, a játék csak tizenkét perc elteltével folytatódott. A Honvéd őrizte előnyét, és – bár a hosszabbításban a házigazda Dragóner Filip révén szépített – ismét nyert Mezőkövesden. 1–2

Egyértelmű, Kuttor Attila együttese gödörbe került, s noha továbbra is esélyes a harmadik hely megszerzésére, össze kell szednie magát.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Hajtottak a hazaiak, de ez sem az ő mérkőzésük volt (Fotó: Földi Imre)
Hajtottak a hazaiak, de ez sem az ő mérkőzésük volt (Fotó: Földi Imre)
NB I, 2019–2020, 29. FORDULÓ
JÚNIUS 12., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–2
Mezőkövesd, Városi Stadion 1100Vad II István
JÚNIUS 13., SZOMBAT
16.55: Ferencváros–Kisvárda
Budapest, Groupama Aréna Pintér Csaba
19.00: Debrecen–Puskás AkadémiaDebrecen, Nagyerdei Stadion Iványi Zoltán
21.05: ZTE FC–PaksZalaegerszeg, ZTE Aréna Andó-Szabó Sándor
JÚNIUS 14., VASÁRNAP
19.00: Kaposvár–DiósgyőrKaposvár, Rákóczi Stadion?
21.05: Mol Fehérvár–Újpest
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó?
Az M4 Sport az összes mérkőzést élőben közvetíti.
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 19 7 2 53–23 +30 64
2. Mol Fehérvár FC 28 16 7 5 50–24 +26 55
3. Mezőkövesd Zsóry FC 29 13 7 9 39–27 +12 46
4. Puskás Akadémia FC 28 11 10 7 42–35 +7 43
5. Diósgyőri VTK 28 12 5 11 37–37 0 41
6. Budapest Honvéd 29 11 8 10 31–36 –5 41
7. Kisvárda 28 10 5 13 37–39 –2 35
8. Újpest FC 28 10 5 13 35–40 –5 35
9. Zalaegerszegi TE FC 28 9 8 11 43–38 +5 35
10. Paksi FC 28 9 6 13 34–44 –10 33
11. Debreceni VSC 28 9 4 15 40–53 –13 31
12. Kaposvári Rákóczi FC28322321–66–4511

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik