Továbbra sem megy a Mezőkövesdnek – a fehérváriak nagy örömére

NAGY ZSOLT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)NAGY ZSOLT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)
Vágólapra másolva!
2020.10.25. 16:50
null
Nagy hajtás, sok hiba, három gól (Fotó: Árvai Károly)
Továbbra sem megy az immáron a kiesés ellen harcoló múlt idénybeli meglepetéscsapatnak, a Mezőkövesdnek, amely odahaza 2–1-re kikapott a bajnoki címre törő Mol Fehérvártól a labdarúgó NB I 8. fordulójában.

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ

Mezőkövesd Zsóry FC–Mol Fehérvár FC 1–2 (Berecz 85. – 11-esből, ill. Nego 31., Houri 81. – 11-esből)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1670 néző. Vezette: Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Azok alapján, ahogyan a Mezőkövesd az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényének nagy részében teljesített, nehéz lett volna a bajnokság jelenlegi kiírása előtt elképzelni, hogy a kieső helyről várja a Mol Fehérvár elleni rangadót. A legutóbbi három mérkőzésén azonban semmi sem jött össze a Kuttor Attila edzette csapatnak, a Puskás Akadémia, a Kisvárda és az Újpest ellen is vereséget szenvedett, így visszacsúszott a tabellán. A negatív széria oka leginkább a gyenge támadójáték, a hét forduló alatt szerzett hat találat még akkor is kevés, ha a kapott gólok oldalán álló nyolcas szám a Ferencváros után a bajnokság második legjobb védelmet sejtette. A székesfehérváriak ennél jobb előjelekkel készülhettek a mezőkövesdi vendégjátékra. Ugyan az előző hétvégén a Budapest Honvéd ellen megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből, összességében továbbra is veretlenül álltak a tabella második helyén a Ferencváros mögött.

A játékosok kissé ködös, de csapadékmentes időben vonultak a pályára, motivációjukat pedig csak fokozhatta, hogy a lelátón helyet foglalt Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitánya is. Mindkét együttes négy védővel állt fel, a hazaiaknál főként Cseri Tamás, a vendégeknél Loic Nego próbálta szervezni a játékot, utóbbi a védekező középpályás pozícióból fellépve előszeretettel kísérte a támadásokat. Az első negyedórát sok pontatlanság jellemezte, emellett főként a vendégek akarata érvényesült. A vezetés megszerzéséhez Lyes Houri állt a legközelebb, akinek nyolc méterről leadott kapáslövését követően védett bravúrral Szappanos Péter.

A mérkőzés képe az első félidőre felére kezdett kiegyenlítetté válni, bár a Mezőkövesd továbbra is nehezen találta a saját játékát. Labdát vesztett a saját térfelén, lassan építette fel a támadásait, lövőhelyzetig pedig Cseri Tamás révén először a 28. percben jutott. A túloldalon Márton Gábor leginkább csapata pontatlansága miatt bosszankodhatott, több ígéretes lehetőség akadt meg azon, hogy játékosai a kulcspasszoknál rossz döntést hoztak. A 32. percben aztán minden összeállt: Bolla Bengedúz pontos beadásából Loic Nego védhetetlenül fejelte a kapuba a labdát.

Lendületben maradt a Mol Fehérvár, a labdavesztés után hatékonyan támadott vissza, így többnyire még azelőtt megakasztotta a mezőkövesdi akciókat, hogy azok kibontakozhattak volna. Jellemző, hogy a legnagyobb hazai helyzet Boban Nikolov nevéhez fűződött, aki saját tizenhatosán belül rosszul találta el a labdát, így az a kapu felé perdült – Emil Rockov résen volt.

„Sárga és kék, a szívünk mélyén, hajrá, Kövesd, mindig van remény!” – szólt a stadion hangszóróiból a félidei szünetben, de ahhoz, hogy valóban így legyen, a második játékrészre meg kellett újulnia Kuttor Attila együttesének. Antonio Vutov és Berecz Zsombor kaput alig elkerülő lövéseivel indította a folytatást a Mezőkövesd, amely a kontrákhoz továbbra sem volt elég lendületes, de rövid passzokkal egy fokkal jobban fel tudta építeni a támadásait. A fehérváriaktól Ivan Petrjak tehette volna a legtöbbet az előny megduplázásáért, de átadásaiba az első félidőhöz hasonlóan ezúttal is sok hiba csúszott, a 69. percben pedig centikkel tévesztette el lövésével a bal alsó sarkot.

A mérkőzés a hajrára felpörgött. Előbb a Fiola Attila buktatásáért megítélt tizenegyest Lyes Houri váltotta gólra, majd Viszar Muszliu kezezésért is a büntetőpontra mutatott a játékvezető, és Berecz Zsombor szépített, igaz, ez sem veszélyeztette a vendégek győzelmét. A Mezőkövesdnél az újabb vereség azt jelenti, hogy tovább tart a válság, míg a Mol Fehérvár egy pontra visszazárkózott a tabellán a Ferencváros mögé, és mivel a következő fordulóban hazai pályán fogadja, a jövő héten akár megelőzheti a zöld-fehéreket. 1–2

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2020–2021, 8. FORDULÓ
HELYSZÍNNÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
OKTÓBER 24., SZOMBAT
MTK Budapest–Kisvárda 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1084Antal Péter
Paks–Budapest Honvéd 0–0
Paks, Városi Stadion1701Farkas Ádám
Ferencváros–Újpest 2–0
Budapest, Groupama Aréna15 789
Bogár Gergő
OKTÓBER 25.,VASÁRNAP
ZTE–Budafoki MTE 1–3
Zalaegerszeg, ZTE Aréna1896Erdős József
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 1–2
Mezőkövesd, Városi Stadion1670Berke Balázs
DVTK–Puskás Akadémia 3–0
Miskolc, DVTK Stadion1730Andó-Szabó Sándor
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–3 +11 16
2. Mol Fehérvár 7 4 3 20–10 +10 15
3. Budafoki MTE 7 4 1 2 11–10 +1 13
4. Paksi FC 8 3 2 3 12–12 0 11
5. Kisvárda 7 3 1 3 10–12 –2 10
6. Újpest FC 8 3 1 4 11–17 –6 10
7. Puskás Akadémia 7 3 4 9–13 –4 9
8. MTK Budapest 8 2 3 3 10–13 –3 9
9. Budapest Honvéd 7 2 2 3 13–13 0 8
10. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 15–17 –2 8
11. Diósgyőri VTK 7 2 1 4 11–13 –2 7
12. Mezőkövesd 8 2 1 5 7–10 –3 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik