Győzelemmel kezdte a tavaszt a DVTK-t megverő Mezőkövesd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.18. 15:21
null
Dombó Dávid gól nélkül hozta le a mérkőzést (Fotó: Koncz György)
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Mezőkövesd 3–0-ra legyőzte a Diósgyőrt. Ugrai Roland kiállítása után megpecsételődött a vendégek sorsa, a hazaiak viszonylag simán nyerték meg a borsodi derbit.

 

A Diósgyőrnek sikerült jobban a felkészülés, hét meccséből ötöt megnyert Horváth Ferenc csapata, egyszer pedig döntetlent játszott. Csak a lengyel élvonalbeli Górnik Lecznától elszenvedett 3–0-s vereség rondított bele egy kicsit a képbe.

A ciprusi Karmiotissza és a szlovák másodosztályú kassai Lokomotíva ellen ugyan egyaránt 3–0-ra nyertek a kövesdiek, viszont a kolozsvári CFR, az ukrán Zirka és az NB II-es Kisvárda elleni találkozókon összesen csak kétszer találtak a kapuba, mind a három meccset el is veszítették, a CFR-től 4–1-re, a Kisvárdától 3–0-ra kaptak ki.

Ehhez jön még a Gyirmót elleni hazai 0–0, igaz, azon a Magyar Kupa-találkozón az újak közül Farkas, Sulek és a felkészülési meccseken három gólig jutó Veszelinovics is hiányzott, mert nem jött meg addigra a játékengedélyük.

Nem kezdődött rossz iramban a meccs, azonban egyik csapat sem tudta magához ragadni a kezdeményezést, és pontatlanságból sem volt hiány egyik oldalon sem. A hazaiaknál négy (Farkas, Balogh, Sulek és Vaszelinovics), a vendégeknél két (Busai és Szarka) új szerzemény kapott helyet a kezdőcsapatban.

Alig telt el fél óra, amikor Ugrai Roland négy perc alatt két sárga lapot gyűjtött be. Ezzel meg is pecsételődött a vendégek sorsa, pláne, hogy az ezt követő szabadrúgásból Balogh Béla megszerezte a vezetést a Szivics-csapatnak, 1–0.

Hiába próbálkozott emberhátrányban is becsülettel a DVTK, jól állta a sarat a Mezőkövesd, amely a 60. percben egy remek kontratámadás után megszerezte a második gólját. Molnár Gábor szépen ugratta ki a kapu előtt a nem sokkal azelőtt csereként beálló Stipe Baselic-Grgicet, aki nem hibázott, 2–0.

A találkozó utolsó harmadában érezni lehetett, hogy kevesebben voltak a vendégek, már nem tudtak akkora iramot diktálni, mint azelőtt. A 81. percben végleg eldőlt a három pont sorsa, Marek Strestík ívelt középre a bal oldalról, Molnár Gábor pedig megelőzte a védőjét és a kapuba rúgta a labdát, 3–0.

Az új játékosok közül a hazai oldalon Balogh Béla remekül kezdte a tavaszt, hiszen góllal debütált. Üröm az örömben, hogy később sérülés miatt le kellett cserélni. Peter Sulek és Lazar Vaszelinovics is jó teljesítményt nyújtott, Szivics mester elégedett lehet az újoncokkal. Alekszandar Damcsevszki csereként lépett pályára a második félidőben.

A vendégeknél Busai Attila és Szarka Ákos is a kezdőben kapott helyet Horváth Ferenctől. Teljesítményével inkább az utóbbi tűnt ki, illetve a csereként beálló Fülöp István is lendületet hozott a csapat játékába, neki több veszélyes szabadrúgása is volt a mérkőzésen.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

Mezőkövesd–DVTK 3–0 (Balogh B. 36., Bacelic-Grgic 60., Molnár G. 81. )
Piros lap: Ugrai (DVTK, 34.)

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ

Videoton FC–Újpest FC 5–1

Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter

Gyirmót FC Győr–Paksi FC 0–0

Győr, Alcufer Stadion

Berke Balázs

Mezőkövesd–Diósgyőri VTK 3–0

Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
MTK Budapest–Bp. Honvéd 1–2

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Pintér Csaba

Debreceni VSC–Ferencváros 0–0

Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
A Vasas–Haladás mérkőzés a Szusza-stadion talajának állapota miatt elmarad.
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 11 4 5 44–20 +24 37
2. Budapest Honvéd 20 11 4 5 34–18 +16 37
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 20 8 7 5 34–27 +7 31
5. Mezőkövesd Zsóry FC 20 8 6 6 24–22 +2 30
6. Újpest FC 20 6 9 5 31–31 0 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 20 5 9 6 18–24 –6 24
9. Diósgyőri VTK 20 6 3 11 24–39 –15 21
10. Debreceni VSC 20 5 6 9 20–26 –6 21
11. MTK Budapest 20 4 8 8 13–23 –10 20
12. Gyirmót FC Győr 20 3 5 12 8–31 –23 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik