NB I: megvan, mikor fejezik be a ZTE–Puskás Akadémia meccset

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.08.16. 12:37
null
Az időjárás miatt félbe kellett szakítani a ZTE és a Puskás Akadémia mérkőzését (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 3. fordulójában a ZTE FC–Puskás Akadémia találkozót Bogár Gergő játékvezető a mérkőzés 70. percében, 1–2-es állásnál félbeszakította a pályára zúduló hatalmas eső és villámlás miatt. Az MLSZ versenybizottsága hétfőn határozatot adott ki arról, hogy mikor fejezik be a meccset.

 

A vasárnapi mérkőzésen szűk fél óra várakozás után jelezte a játékvezető, a ZTE Aréna gyepe játékra alkalmatlan, s mivel a pálya talaja esetében belátható időn belül nem volt várható javulás, közölte, nem lesz folytatás. Az MLSZ röviddel később a hivatalos Twitter-csatornáján közölte, a szövetség versenybizottsága hoz döntést a találkozó folytatásáról, erre hétfőn került sor: a határozat alapján a mérkőzésből hátralévő időt augusztus 18-án, szerdán 17 órától játsszák le.

NB I, 2021–2022, 3. FORDULÓ
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
AUGUSZTUS 13. (péntek)
MTK Budapest–Kisvárda 1–2 Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion1500
Antal Péter
AUGUSZTUS 14. (szombat)
Paksi FC–DVSC 3–3
Paks, Paksi FC Stadion 1798
Zierkelbach Péter
Ferencvárosi TC–Mezőkövesd 4–1
Budapest, Groupama Aréna5677
Pintér Csaba
Gyirmót FC Győr–Mol Fehérvár FC 1–1 Gyirmót, ALCUFER Stadion
1822
Karakó Ferenc
AUGUSZTUS 15. (vasárnap)
ZTE FC–Puskás Akadémia 1–2 – a 70. percben félbeszakadt
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
1737Bogár Gergő
Újpest FC–Budapest Honvéd 1–1 Budapest, Szusza Ferenc Stadion2025Berke Balázs
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Kisvárda 3 3 6–3 +3 9
2. Mezőkövesd 3 2 1 7–8 –1 6
3. Debreceni VSC 3 1 2 9–6 +3 5
4. Paksi FC 3 1 1 1 11–7 +4 4
5. MTK Budapest 3 1 1 1 3–3 0 4
6. Ferencvárosi TC 2 1 1 5–3 +2 3
7. Puskás Akadémia 2 1 1 3–7 –4 3
8. Mol Fehérvár 2 2 2–2 0 2
9. Újpest FC 3 2 1 4–5 –1 2
10. Gyirmót FC Győr 3 2 1 3–4 –1 2
11. Zalaegerszegi TE 2 1 1 3–4 –1 1
12. Budapest Honvéd 3 1 2 2–6 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik