NB I: Még szerkezetet is váltottunk… - Benczés Miklós

Vágólapra másolva!
2015.05.08. 18:17
A labdarúgó NB I 27. fordulójában az MTK Csiki Norbert góljával megverte a Puskás Akadémiát, és visszavette a második helyet a Ferencvárostól. A találkozó után a vezetőedzők az MTVA kamerái előtt értékelték a látottakat.

„Változatos volt a mérkőzés, tetszett, amit az első félidőben láttam, szép számmal voltak helyzeteink, de a Puskás Akadémia is lelkesen támadott. Hullámzott a játék, mindkét együttes nyerni akart, de sikerült begyűjtenünk a három pontot. Örülünk, hiszen ez az eredmény önbizalmat ad a csapatnak, és európai kupaszereplést jelent" – értékelt Garami József, az MTK vezetőedzője.Garami József, az MTK vezetőedzője.

„Mindent megtettünk a győzelemért, sokat voltunk az ellenfél térfelén, amikor kellett, szerkezetet is váltottunk, de most ez is kevésnek bizonyult. A helyzetek számában felvettük a versenyt az MTK-val, amely azonban a ziccerei miatt megérdemelten nyert" – mondta Benczés Mikós, a Puskás Akadémia edzője.

A mérkőzés után Tischler Patrik, Torghelle Sándor, Szélesi Zoltán és a győztes gólt szerző Csiki Norbert nyilatkozott az NSO Tv-nek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik