NB I: Még nem szükséges takarodót fújni – Michael Oenning

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 19:38
null
Michael Oenning szerint a menesztése nem oldaná meg a problémákat (Fotó: Török Attila)
Az Újpest és a Gyirmót mérkőzése előtt az volt a kérdés, vajon valamelyik csapatnak sikerül-e megszereznie az első idénybeli győzelmét. Nos, utóbbi örülhetett, miután 3–1-re legyőzte a lilákat a Szusza Ferenc Stadionban. Csertői Aurél érthetően megkönnyebbült az első három pont után, míg Michael Oenningnek arra a kérdésre is válaszolnia kellett, hogy továbbra is élvezi-e a vezetőség bizalmát. 

Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője a következőket mondta a vereség után.

„Legyünk őszinték, ismerjük el: az első harminc percben rettenetesen rosszul játszottunk. Nagy lendülettel, nagyon alaposan felkészülve vártuk ezt a találkozót, s az első öt percben még megfelelő is volt a játékunk. Aztán elindultunk lefelé a lejtőn, és ellenfelünk a 26. percben már háromgólos előnyben volt. Csak saját magunkat okolhatjuk ezért, mi követtük el a hibákat, nem fókuszáltunk eléggé – a futball pedig megbünteti azt, aki ilyen könnyelműen játszik. A Gyirmót kihasználta minden adódó lehetőségét, és megérdemelten nyert. A második félidőben egy szépítő gólra futotta az erőnkből, nem találtunk igazán választ találni erre a kihívásra, nem voltunk képesek bemenni a védelmi vonaluk mögé. Nem voltak igazán nagy helyzeteink, egy-két kapufát rúgtunk, de ez kevés az üdvösséghez. Azt gondoltam, elbírjuk a nyomást, de úgy tűnik, erre ma nem futotta az erőtartalékainkból. Tegnap összetartáson volt a csapat, s a játékosok tényleg hittek abban, komolyan gondolták, hogy ma képesek győzni. Elemeznünk kell, hogy mi vezetett ehhez a kudarchoz. A most következő hosszabb szünetet arra fogjuk használni, hogy megtaláljuk erre a válaszokat, egyben tartsuk a csapatot.”

A Nemzeti Sport arra kérdezett rá az edzőnél, hová tűnt a csapatából a mérkőzés során az a tűz, amely a Ferencváros elleni derbin jellemezte.

„Mindenki, magamat is beleértve, arra számított, hogy ma megnyerjük ezt a találkozót. A tabella utolsó két helyén álló csapat mérkőzött meg egymással, és mindenkinek tiszta volt, hogy itt egyetlen kimenet elfogadható, a győzelem. Harminc perc után már háromgólos hátrányban voltunk, nyilván erre nincs is semmiféle magyarázat, illetve nem kereshetünk kifogást, sérthető, hogy a szurkolóknak ez nem tetszett.Készen álltunk a találkozóra, jó erőállapotban voltunk, a keret is rendben volt, s a játékosok motiváltan készültek a mérkőzésre.”

Miután a mérkőzés után a sajtóval szembeni kötelezettségeit teljesítette, így arról nem tudott konkrétumokat mondani, mi történt a pályán kívül, miután néhány játékos kiment a szurkolókhoz. Azt viszont elmondta, hogy muszáj kapcsolatban maradniuk, párbeszédet folytatniuk a szurkolóikkal, hiszen egy a cél, hogy az Újpest sikeres legyen.

A Nemzeti Sport arra is rákérdezett, hogy nyolc nyeretlen mérkőzés után szerinte élvezi-e még a szakmai stáb a vezetőség bizalmát.

„Miért ne élveznénk továbbra is a bizalmat? Ha bármivel probléma lenne, ha én lennék vezetőedzőként, azt nyilván érezném, és el is gondolkodnék azon, hogy szükséges-e váltani. Még nem szükséges takarodót fújni, nyolc meccset játszottunk a bajnokságban, szerepeltünk a nemzetközi kupaporondon, a Magyar Kupában pedig győzelemmel kezdtünk. Képesek vagyunk jó futballra, arra kell megtalálnunk a választ, hogy a minőség miért nem párosul az eredményességgel. Nem hiszem, ha engem lecserélnének, azzal megoldódnának a problémák.”


Csertői Aurél, a Gyirmót vezetőedzője így értékelt csapata első idénybeli győzelme után.

„Jól kezdtük az első félidőt, harcosan, keményen fociztunk, ragyogó gólokat rúgtunk, és negyvenöt perc alatt el is döntöttük a találkozót. A második félidőben az Újpest mindent egy lapra feltéve támadott, ez várható volt, s a támadásokra már nem nagyon futotta az erőnkből. Nyilván az volt a cél, hogy megtartsuk az előnyünket, kicsit passzívabban fociztunk, de jól megoldottuk a védekezésünket, még ha nagyon be is hátráltunk a tizenhatosunkra.A félidőben felhívtam a játékosaim figyelmét arra, hogy nincs lazaság, továbbra is fegyelmezetten kell játszani. Ránk fért ez a három pont.

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ

Újpest FC–Gyirmót FC Győr1–3 (0–3)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,1456néző.Vezette:Berke

Gólszerző:Kastrati (52.), ill. Varga B. (11., 27. – a másodikat 11-esből), Szegi (16.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2021–2022, 8. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 1., péntek
Budapest Honvéd–Kisvárda 2–1 Budapest, Bozsik ArénaBogár Gergő
2399
Október 2., szombat
Újpest FC–Gyirmót FC Győr 1–3
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
1456
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 2–0 Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
822
DVSC–Mol Fehérvár FC 1–1Debrecen, Nagyerdei StadionVad II István4054
Október 3., vasárnap
14.15: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna?
17.00: Paksi FC–FTC (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC Stadion?
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 8 6 2 13–8 +5 18
2. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–6 +8 15
3. Paksi FC 7 4 1 2 22–15 +7 13
4. Budapest Honvéd 8 4 1 3 14–12 +2 13
5. Puskás Akadémia 7 4 1 2 9–9 0 13
6. Mol Fehérvár 8 2 5 1 9–8 +1 11
7. MTK Budapest 7 3 1 3 9–9 0 10
8. Debreceni VSC 8 2 3 3 19–15 +4 9
9. Mezőkövesd 8 2 2 4 9–15 –6 8
10. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 8–15 –7 6
11. Zalaegerszegi TE 7 1 2 4 11–18 –7 5
12. Újpest FC 8 3 5 10–17 –7 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik