NB I: már több ezer jegy elkelt a Mol Fehérvár–FTC meccsre

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 17:31
null
Elővételben már több ezer jegy elkelt a Mol Fehérvár–FTC rangadóra (Fotó: Dömötör Csaba)
A Mol Fehérvár FC-nél nagy az érdeklődés a szombati, Ferencváros elleni rangadóra, elővételben már több ezer jegy elkelt.

 

Székesfehérváron abban bíznak, hogy a csapat ott folytatja a Ferencváros ellen, ahol legutóbb abbahagyta. Mert bár a két klub évtizedekre visszanyúló párharca a Fradi fölényében telt, a „legfrissebb” emlék a piros-kékeknek kedves: 2020. június 23-án – a húszéves profi pályafutásának azon a mérkőzésén búcsút intő Juhász Roland góljával – 1–0-ra legyőzték a zöld-fehéreket. Jó esély mutatkozik rá, hogy az aznap regisztrált 6392-es nézőszámnál magasabbat könyvelhetnek el a házigazdák, a szombaton 19.30 órakor kezdődő összecsapásra ugyanis jelentős az érdeklődés. Elővételben már több ezer belépő gazdára talált, a szervezők kérik is a szurkolókat, hogy a szokottnál korábban induljanak el a Mol Aréna Sóstóba – a 18 órakor nyíló kapukon természetesen csak maszkban lehet belépni.

A Mol Fehérvár FC vezetőedzőjeként az első Ferencváros elleni rangadójára készülő Márton Gábor több okból is bizakodva várhatja a meccset. Amióta a Fehérvár kispadján ül, tizenhárom tétmérkőzéséből csupán egyet veszített el csapata. A bajnokságban – csakúgy, mint az FTC – eddig veretlen a Vidi, négy győzelem mellett három döntetlent jegyez. A sérülések és eltiltások alig jelentenek problémát a szakvezetőnek, az alapemberek közül egyedül Kovácsik Ádámra nem számíthat. Bevetheti ellenben a szeptember 29-én igazolt Rúben Pintót, aki a szerdán, a Gárdony ellen 4–1-re megnyert Magyar Kupa-találkozón már át is esett a tűzkeresztségen.

„Nagyon jól éreztem magam a pályán, erre a pillanatra vártam, amióta a Vidihez szerződtem– idézte amolfehervarfc.hua portugál középpályást. –Vártam már a bemutatkozást, hiszen azt megelőzően több mint három hónapon keresztül nem léphettem pályára tétmérkőzésen. Újra játékban vagyok, ami hatalmas lökést ad, azonban a legfontosabb, hogy megnyertük a kupameccset. Nekem a csapat sikere mindennél előbbre való! Próbálok mindenben fejlődni és folyamatosan jó teljesítményt nyújtani. Segíteni akarom a csapatot minden front, az a célom, hogy mindent megnyerjünk az idényben!”

A kérdés már csak az, mit szól ehhez a Fradi...

NB I, 2020–2021, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
OKTÓBER 31., SZOMBAT
14.45: Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
Felcsút,Pancho Aréna
17.00: Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: Mol Fehérvár FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
NOVEMBER 1.,VASÁRNAP
14.05: Budafoki MTE–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
Budapest,Budafoki MTE Sporttelep
16.00: Újpest FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
18.30: Kisvárda–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport+)
Kisvárda, Várkerti Stadion
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–3 +11 16
2. Mol Fehérvár 7 4 3 20–10 +10 15
3. Budafoki MTE 7 4 1 2 11–10 +1 13
4. Paksi FC 8 3 2 3 12–12 0 11
5. Kisvárda 7 3 1 3 10–12 –2 10
6. Újpest FC 8 3 1 4 11–17 –6 10
7. Puskás Akadémia 7 3 4 9–13 –4 9
8. MTK Budapest 8 2 3 3 10–13 –3 9
9. Budapest Honvéd 7 2 2 3 13–13 0 8
10. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 15–17 –2 8
11. Diósgyőri VTK 7 2 1 4 11–13 –2 7
12. Mezőkövesd 8 2 1 5 7–10 –3 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik