NB I: „Ma már kétmillió eurós játékos is jöhet, valami mégis hiányzik”

– Mondhatjuk, hogy a télen olyan kaliberű játékosok érkeztek az NB I-be – gondolva az ősszel még a BL-ben szereplőBohdan Ljednyevre és Artem Sabanovra vagy a bolgár góllövőlistán harmadik Dorian Babunszkira – akiknek a szerződtetése húsz vagy akár tíz évvel ezelőtt is, még elképzelhetetlennek tűnt egy téli átigazolási időszak alatt?
– Amikor huszonkét évvel ezelőtt elkezdtem menedzserként dolgozni, teljesen más lehetőségei voltak a kluboknak – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a 49 éves játékosügynök, Filipovics Vladan. – Akkor valóban elképzelhetetlen volt, hogy BL-szereplő csapatoktól szerződtessenek játékosokat a magyar csapatok. Mindenki az ingyen igazolható futballistákat kereste, manapság pedig akár már két-két és fél milliós vételárat is ki tud fizetni egy-egy klub a jobb labdarúgókért. Fejlett az infrastruktúra, a fizetések idejében érkeznek, a kormány is mindenben támogatja a labdarúgást, és egy ilyen közegbe szívesen érkeznek a labdarúgók, akár olyan erősebb bajnokságokból is, mint a belga, a holland vagy a görög élvonal – mindegyikre volt példa mostanság. Másrészt ezt a folyamatot erősíti a Ferencváros példája is. Az FTC nemzetközi sikerei azt mutatják az ide érkező játékosoknak, hogy Magyarországon játszva is el lehet jutni a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportköréig.

– Viszont a közelmúltban érkezett játékosok teljesítménye nem feltétlenül van mindig összhangban a becsült értékükkel vagy a kivásárlási árukkal…
– Igen, sokszor találkozom olyan klubvezetőkkel, akik azt gondolják, hogy a drága játékos biztosan erősítést is jelent majd, de ez egyáltalán nem biztos. Itt jön be a képbe a sportigazgatók, a játékosmegfigyelők szerepe, de nagyon nem mindegy, ki kerül ezekbe a szerepekbe. Olyan, nyelveket is beszélő szakemberekre van szükség, akik benne élnek a labdarúgásban, átlátják, megértik a különböző folyamatokat. Jó példa erre Hajnal Tamás, amióta ő a Ferencváros vezetésében dolgozik, a klub El- és BL-csoportkörbe jutott és közben több játékost is értékesített a nemzetközi piacokon, most éppen Uzunit. Említhetem továbbá a DVSC sportigazgatóját, Tőzsér Dánielt is, aki másfél évvel ezelőtt eladta Törökországba Varga Kevint, s ezen a télen Dorian Babunszki személyében a bolgár bajnokság egyik legjobb góllövőjét tudta szerződtetni. Viszont amikor egy klub jó feltételek között működik, de évekig nem tud eladni játékost és a csoportkörbe sem tud bejutni az európai porondon, akkor fel kell tenni a kérdést: hol a hiba?

– Na, és hol a hiba? Mert míg régen a rosszabb körülmények között jóval több magyar játékos tudott külföldre szerződni – elég csak az ön korábbi ügyfeleit említeni, Király Gábortól és Gera Zoltántól kezdve Buzsáky Ákoson, Huszti Szabolcson át Juhász Rolandig –, addig ma ott tartunk, hogy az NB I csaknem felét légiósok alkotják, és lassan már az is szenzáció, ha egy magyar játékos Belgiumba vagy Svájcba kerül.

– Amiben a magyar futball le van maradva, az a magyar fiatalok pályafutásának felépítése. Ebben a húsz évvel ezelőtti helyzethez képest az a nagy változás, hogy korábban a klubok rá voltak kényszerülve arra, hogy piaci bevételhez jussanak, mert tartozásaik voltak, finanszírozni kellett a napi kiadásokat. Most a háttér stabil, a Magyar Labdarúgó-szövetségtől érkező, televíziós és egyéb bevételekre fixen alapozhatnak, így viszont nem érdekeltek a játékosok eladásában, nem a futballisták értékesítésén múlik a klubok jövője, költségvetése. Ha pedig a klubok nem adnak el játékosokat külföldre, erősebb bajnokságokba, a fiatalok nem látják az előrelépés lehetőségét, egyre inkább elveszítik a motivációjukat, kiveszik belőlük a fejlődési vágy.

– Tehát, ha van pénz, az a baj, ha nincs pénz, az a baj?
– A tervszerűséget hiányolom. A horvát és a szerb klubok azért is tudnak folyamatosan eladni, mert a tehetségeknek nagyon fiatalon megadják a lehetőséget, és ahogy érdeklődés mutatkozik irántuk, a játékosügynökökkel szoros együttműködésben adják el őket, mert már tudják, hogy azon a poszton ki a következő játékos, akit be akarnak építeni a csapatba, hogy aztán majd őt is eladják. Amikor Halmosi Pétert képviseltem, még a DVSC játékosaként, nagy nehezen sikerült rábeszélnem Szima Gábort, a klub tulajdonosát, fogadja el az angol Plymouth Argyle ajánlatát, mert ha eladja a középpályást, több lehetőséget kaphat majd a posztján az akkor már nagy tehetségnek számító Dzsudzsák Balázs. Rá egy évre Dzsudzsák Balázst is eladta a klub. De hasonló volt a helyzet például a ferencvárosi Somália esetében, amikor a brazil játékost eladták Toulouse-ba, megkapta a lehetőséget a középpályán Nagy Ádám, rá egy évre őt is eladták Olaszországba. Ám amíg Magyarországon húsz év alatt néhány ilyen példát tudunk mondani, Szerbiában és Horvátországban ez folyamatosan így megy.

– Említette a játékosügynökök és a klubok közötti együttműködést. Itthon általánosságban elég rossz vélemény alakult ki a menedzserekről, pedig például az MTK is az angol ICM Stellar ügynökséggel együttműködve tudta a télen értékesíteni Vancsa Zalán játékjogát.
– Ez mindenhol a világon így működik. Magyarországon azonban a legtöbb esetben nem a partnert látják az itteni játékosügynökökben, pedig vagyunk páran, akik jelentős üzletekhez segítettük a magyar labdarúgást az elmúlt években. Itt az is nehezíti a helyzetet, hogy a hazai szabályozás nem teszi lehetővé, hogy a tizennyolc év alatti játékosnak menedzsere legyen, de külföldön bejegyzett ügynökségekkel kötethetnek megállapodást. A hatékony együttműködésre és a tervszerűségre mondanék egy friss példát Szerbiából. A csatár Marko Lazetics tavaly tizenhét évesen a szerb másodosztályú Graficsarban játszott, nem produkált kiemelkedő statisztikákat, tizennégy meccsen négy gólt szerzett, de a játékos menedzsmentje jelezte a Crvena zvezdának, hogy ha a szerb élvonalban bemutatkozhatna, gyorsan tudnának vevőt találni rá Nyugat-Európából. Az ősszel már a szerb Szuperligában szerepelt, tizenöt mérkőzésen csak egy gólt szerzett, januárban mégis négymillió eurót fizetett érte az AC Milan. De tudok olyan példát is mondani, amikor a Crvena zvezda egy ügynök kérésére lépett pályára egy edzőmeccsen, csak azért, hogy el tudják adni az egyik csatárukat, aki azon a mérkőzésen három gólt szerzett és már mehetett is Németországba több millió euróért. És ez nemcsak Szerbiában működik így. Jorge Mendessel 2003-ban először nem volt halandó tárgyalóasztalhoz ülni a Manchester United, de amikor Cristiano Ronaldo jelezte, ragaszkodik az ügynökéhez, kénytelenek voltak. Aztán sikerült is megegyezniük, amikor Mendes elmondta, ha együttműködnek, néhány év múlva százmillió eurós üzletet kötnek majd Ronaldóval – és így is lett! A labdarúgás ma már üzlet, és üzlet nélkül nem lehet igazán magas szintre jutni.

– Min kellene elsősorban változtatni ahhoz, hogy ne csak érkezzenek ide egyre értékesebb játékosok, hanem egyre több értékes fiatal kerüljön ki a magyar bajnokságból?
– A szemléleten. A jó légiósok mellett folyamatosan, kötelező jelleggel lehetőséget kellene adni az utánpótlás-válogatott játékosoknak az NB I-ben – több éven keresztül, és nemcsak egy-egy korosztályt előnyben részesítve –, hogy felfigyelhessenek rájuk. Én hiszem, hogy a magyar tehetségek iránt fel lehet kelteni az érdeklődést Európában, ha lehetőséget kapnak.