NB I: Lovrencsics Gergő harcos újpestiekre számít a derbin

BABJÁK BENCE, BORBOLA BENCEBABJÁK BENCE, BORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 10:22
null
Banai Dávid lendületet adó győzelemben reménykedik (Fotó: Tumbász Hédi)
Banai Dávid, az Újpest kapusa lendületet adó győzelemben reménykedik, míg Lovrencsics Gergő, a Ferencváros csapatkapitánya kiélezett csatára számít a szerda esti derbin.

 

– Mi jut eszébe a derbiről?
– Szép emlékeket és keserűbb pillanatokat egyaránt felidézhetnék – felelte lapunknak Banai Dávid, az Újpest FC 26 esztendős kapusa. – Sohasem feledem, hogy részese lehettem a történelmi hat-nullás győzelemnek, igaz, csupán labdaszedőként. Értelemszerűen a kapu mögött álltam, mégpedig azon az oldalon, amerre a második félidőben támadott az Újpest, úgyhogy négy lila-fehér gólt közelről láttam. Emellett az első, kezdőként átélt derbim is felejthetetlen emlék. Egy góllal vezetett a Ferencváros, Simon Krisztián pedig a hosszabbításban egyenlített. Azt a meccset csaknem két évvel ezelőtt rendezték, az már kevésbé örömteli, hogy az volt az utolsó pontszerzésünk a Fradi ellen…

– Tavaly júniusban az egy-nullás vereség ellenére a mezőny legjobbja lett, pályafutása egyik legjobb meccsét játszotta. Azt nem is említi?
– Nyilván örültem, hogy bravúrokkal segítettem a csapatot, de mivel kikaptunk, nem tudok örömmel visszaemlékezni arra a találkozóra.

– Mi kellene ahhoz, hogy szerdán ismét pontot szerezzenek a listavezető ellen?
– Elsősorban stabil védekezés, ez mindennek az alapja. Az első, Fehérvár elleni első tavaszi bajnokit felejtsük el, ott már az elején borult a tervünk. Múlt szombaton a Mezőkövesd ellen sokkal összeszedettebben futballoztunk, de két szabadrúgás utáni helyzet és egy véleményes büntetőt miatt pont nélkül maradtunk. Emiatt fontos lesz, hogy a Ferencvárost se ajándékozzuk meg kapu közeli szabadrúgásokkal, és az is, hogy a megszerzett labda után minél gyorsabban felérjünk az ellenfél kapujához. A kontratámadásokkal zavarba hozhatjuk a Fradi védelmét.

– Hol van a zöld-fehérek gyenge pontja?
– Ezt nem nekem kell megmondanom, Michael Oenning vezetőedző bizonyára megtalálja majd. A tavaszi fordulókban kiderült, hogy a Ferencváros sem legyőzhetetlen, több csapat is pontot szerzett ellene, nekünk sem lehet más a célunk. Kilencven vagy inkább kilencvenöt percig folyamatosan koncentrálni kell, és akkor elérhetjük célunkat.

– Kapusként az ellenfél melyik játékosából készül leginkább?
– Az FTC ellen azért nehéz készülni, mert bő a kerete, nem lehet előre tudni, mely játékosok kapnak lehetőséget. Emiatt nem szeretnék előre agyalni semmin, a meccsen igyekszem a lehető legjobban és leggyorsabban reagálni.

– Milyen a hangulat két tavaszi vereséget követően? Miből lehet ilyenkor erőt meríteni?
– Tavaly többször is azt éreztem, amit most: egyetlen győzelem kellene, ami átszakítja a gátat, és átlendít minket a holtponton. Ez a legutóbbi bajnokság hajrájában és az előző esztendő végén is így volt, most is ez a helyzet. Tavaly májusban a Honvéd legyőzése után indultunk el felfelé, egy soványka, egygólos siker most is szárnyakat adna a csapatnak. A Mezőkövesd ellen megmutattuk, sokkal több van bennünk annál, mint amit eddig mutattunk. Kétgólos hátrányból álltunk fel, és ha nincs közvetlenül utána a vitatható büntető, a hajrában a győzelemért támadhattunk volna. Sajnos a múltat már nem tudjuk megváltoztatni, de hinnünk kell benne, hogy a Fradi ellen is lehet keresnivalónk.

– Megérzése szerint sok védenivalója lesz szerda este?
– Egyetlen olyan derbire sem emlékszem, amelyen unatkoztam volna, szerintem ezúttal sem lesz másként.

Lovrencsics Gergő kiélezett csatára számít (Fotó: Szabó Miklós)
Lovrencsics Gergő kiélezett csatára számít (Fotó: Szabó Miklós)

– Tizenharmadik derbijére készül. Babonás?
– Nem! De legalább tudom, hányadik Újpest elleni meccsem következik – felelte lapunknak Lovrencsics Gergő, a zöld-fehérek védője, aki 2016 szeptemberében játszotta első derbijét.

– Van, amelyik eddig különösen kedves?
– Egyet nem tudnék kiemelni. Az elmúlt évből mind a három találkozó közel áll a szívemhez, ritka az, amikor egy idényen belül háromszor is legyőzi egy csapat az Újpestet. Ráadásul mind a három meccsen egy-nullára nyertünk, kiélezett kilencven percek voltak.

– A lilák a kiesés elől menekülnek, veszélyesebbek lehetnek emiatt?
– Tény, az életükért küzdenek. Harcos újpestiek jönnek velünk szembe, még véletlenül sem kényelmesedhetünk el. A hazaiaknak most nagyon kellene a győzelem, éppen ezért rendkívül masszív, stabil védekezésből kiinduló ellenfélre számítok, amely alighanem a kontrákra épít. De a derbin sohasem számít, ki hányadik a tabellán, lehet egyik csapat első, a másik utolsó, ezek a kilencven percek mindig élesek.

– Michael Oenning személyében új vezetőedző irányítja az újpestieket, aki a támadófutball híve.
– Igen, csakhogy nem biztos, hogy a totális letámadást éppen a derbin kéri csapatától. Aztán ki tudja… Ez csak az én megérzésem. Michael Oenning ismerős arc az NB I-ben, a Vasasnál eltöltött időszakában láthattuk, mit kér együtteseitől. De rövid ideje van a Megyeri úton, az út elején jár csapatával.

– A Kisvárda ellen a gyenge helyzetkihasználás miatt játszottak csupán egy-egyes döntetlent. Mi lehetett az oka a rengeteg elpuskázott lehetőségnek?
– Élesnek kell lenni! Ennyi lehetőségből több gólt kell szerezni. Kétségtelen, hogy rövid volt a felkészülés, fárasztó szezon után két hetünk volt, hogy újra csúcsformába kerüljünk, a jelek szerint még nem sikerült. Az igazi gond az lenne, ha helyzetbe sem kerülnénk. A játékunk összességében rendben volt, az eddigi négy mérkőzésünk mindegyikén megvoltak a lehetőségeink.

– Henry Wingo személyében posztriválist kapott. Mit szólt az átigazoláshoz?
– Eddig is meg kellett küzdenem a csapatba kerülésért, ezután sincs másként. Nyilvánvalóan Wingo érkezése még keményebb munkára sarkall. De így van ez jól! Sok mérkőzés vár ránk a tavasszal, háromnaponta játsszuk a meccseket, mindenkire szükség van.

– A derbi előtti napokban csapatkapitányként van extra feladata?
– Így, hogy csak két napunk volt rákészülni, nehezebb helyzetben voltam. Normál esetben egy egész héten át hangolódhatunk az ütközetre, olyankor hétfőn elkezdem adagolni az információkat a társaimnak, egyre többet beszélgetek velük. Most erre kevesebb idő volt. Könnyebbség ugyanakkor, hogy a többségünk régóta együtt futballozik, nem ez lesz az első derbink.

– Az újpestiek csapatkapitánya Simon Krisztián, akit gyerekkora óta ismer.
– Krisztián is Gödöllőn kezdett el futballozni. Miután három évvel idősebb vagyok nála, sohasem játszottunk egy csapatban, ám az öcsémmel, Balázzsal együtt futballozott. Az egyik, ha nem a legjobb újpesti játékos, igazi vezér. Ebből a szempontból talán hasonlítunk egymásra…

A várható kezdőcsapatok a Nemzeti Sport szerint
A várható kezdőcsapatok a Nemzeti Sport szerint
NB I, 2020–2021, 19. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 2., KEDD
Kisvárda–MTK 0–2Kisvárda,Várkerti StadionKáprály Mihály
Mol Fehérvár–Mezőkövesd 0–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóErdős József
FEBRUÁR 3., SZERDA
16.00: Puskás Akadémia–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! Felcsút,Pancho ArénaZierkelbach Péter
17.30: Budapest Honvéd–Paks (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n! Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionAntal Péter
20.00: Budafok–ZTE (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n! Budapest, Budafoki MTE SporttelepAndó-Szabó Sándor
20.00: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Iványi Zoltán
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 18 13 4 1 36–10 +26 43
2. Mol Fehérvár 19 9 6 4 42–21 +21 33
3. MTK Budapest 19 8 5 6 28–24 +4 29
4. Kisvárda 19 7 7 5 20–22 –2 28
5. Puskás Akadémia 18 8 3 7 22–25 –3 27
6. Paksi FC 18 7 4 7 35–35 0 25
7. Mezőkövesd 19 7 4 8 19–24 –5 25
8. Zalaegerszegi TE 18 6 4 8 34–34 0 22
9. Budapest Honvéd 18 5 6 7 28–26 +2 21
10. Újpest FC 18 5 4 9 22–40 –18 19
11. Budafoki MTE 18 4 5 9 20–32 –12 17
12. Diósgyőri VTK18421221–34–1314
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik