NB I: Lanzafame nélkül nyerne a Ferencváros ellen a Honvéd

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 08:11
null
Gödörben a Mezőkövesd, Kuttor Attila szerint hiányzik a mentális frissesség (Fotó: Földi Imre)
A kupadöntőben elszenvedett vereség után a bajnokságban sem sikerült legyőznie a Mezőkövesdnek a Budapest Honvédot. A 2–1-re elvesztett hazai mérkőzés után Kuttor Attila arról beszélt, gödörbe került a csapata, míg Pisont István elárulta, meddig kell nélkülözniük a kispestieknek Davide Lanzafamét. 


Kuttor Attila,
a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője így értékelt a találkozó után.

„Ugyanúgy, mint az előző mérkőzéseken, most is saját magunkat vertük meg. Sajnos ilyen passzban vagyunk, bármennyire is megteszünk mindent és nyerni szeretnénk, nem sikerül nekünk bevinni az első csapást, vagy a döntő szituációkból nem úgy jövünk ki, ahogy szeretnénk. Megpróbáljuk rendezni a sorokat, van rá most öt napunk, aztán nekiesünk az utolsó négy mérkőzésnek.Pedig ami elhozott idáig minket, azt próbáljuk most is csinálni a pályán, de rendre rosszul jövünk ki a helyzetekből. Nyilván ennek megvan az oka.”

Megjegyezte, csakúgy mint a Honvédnak, nekik is ez volt sorozatban a hetedik mérkőzésük, ellenben nem kaptak egy olyan flesst a kupagyőzelemmel, ami segített volna. De nem erre akarják fogni az eredménytelenséget, és abból próbálnak táplálkozni, amiben eddig is hittek, csináltak. Hozzátette, a jelenlegi sorozatterhelésben el kell gondolkodiuk azon, hogy alkalmasak-e arra a játékra, amit eddig játszottak.

Az NSO Tv arra is rákérdezett, hogy mi okozza az idényben kiemelkedően futballozó Cseri Tamás halványabb teljesítményét.

„Mint ahogy a sikerek is közösek voltak, úgy ezek a mérkőzések is azok, nem gondolom, hogy egy emberre le lehetne vetíteni a gyengébb eredményeket. De tény, hogy ahhoz a futballhoz, ami Cserit, illetve a csapatot jellemzi, mentális frissesség kell, és ez most nincs meg. Még egyszer mondom, lehet, hogy egy kicsit finomítani kell az eddigi játékunkon, de ha a saját elképzeléseinkkel halunk meg, akkor azzal szívesen. Mással nem.”

A Mezőkövesd ellenfelei az utolsó négy fordulóban: Újpest (i), Fehérvár (o), Debrecen (o), Ferencváros (i).

Pisont István szerint a Honvédnak erőt adhat a Mezőkövesd legyőzése a Ferencváros ellen (Fotó: Földi Imre)
Pisont István szerint a Honvédnak erőt adhat a Mezőkövesd legyőzése a Ferencváros ellen (Fotó: Földi Imre)

A Budapest Honvédot irányító Pisont István így látta a csapata győzelmével végződő mérkőzést.

Jól kezdtük a meccset, az első félidőben rendkívül elégedett voltam a csapattal, ráadásul a második gólunk nagyon szép akció után született. Bár megnyugtató volt a kettő-nullás előny, tudtuk, hogy a második félidőben minden erejét mozgosítja a Mezőkövesd. Nagyon sok ívelés jött be a tizenhatosunkon belülre, ezeket le kellett védekezni, a széleken való blokkolások nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna, többet is meg tudtunk volna akadályozni. Váltanunk kellett, hogy ezek a beadások ne történjenek meg, de ebben nem voltunk olyan hatékonyak. Ezekből többször is veszélyeztettek, még ha olyan nagy helyzetük nem is volt, meg tudtuk szűrni ezeket. A második félidőben hiányzott a játékunkból a támadás, inkább tartottuk az eredményt. Ebben van hiányérzetem, de ez elsősorban az én váltásom miatt történt, tanult belőle az ember.”

Arról is beszélt, hogy a Mezőkövesd legyőzése erőt adhat a Ferencváros elleni találkozóra, amelyen győzelmet, pontot remélnek, így még feljebb tudnának lépni a tabellán, amelyen egyre közelebb vannak a dobogós helyezéshez. Hozzátette, jó látni, hogy van stílusa a csapatnak, és meccsről meccsre egyre magabiztosabban játszanak.

Az NSO Tv kérdésére azt is elmondta, mennyit kell kihagyni a klub tájékoztatása szerint sarokgyulladással bajlódó Davide Lanzafamének.

„A Fehérvár elleni bajnoki után jelezte, hogy van ez a makacs sérülése, amelyet másnap kivizsgáltak a kórházban. Sajnos a következő egy-két meccsen nem tudunk rá számítani. A kiesésével szerkezetileg nem kellett semmit sem változtatni, hiszen maradt elöl a kettes egység, alapfeladatok változtak. Lanzafame nagyon jól megoldotta a fehérváriak ellen, hogy mélységében fenntartotta a két védőt, és rendkívül jól ment be Juhász Rolandék mellé, ziccere is volt. Most Gazdagtól és Ugraitól vártam, hogy megoldják ezeket a mélységi beindulásokat, tegyenek meg mindent, hogy a két védőt fenntartsák, és ha egyikőjük visszaindul, azzal létszámfölényt alakíthatunk ki a középpályán, labdát tudunk birtokolni. Ez az első félidőben ragyogóan működött.”

NB I
29. FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd 1–2(Dragóner 93., ill. Ugrai 10., Gazdag 37.)
Mezőkövesd,
Városi Stadion,1100néző.Vezette:Vad II

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 29. FORDULÓ
JÚNIUS 12., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–2
Mezőkövesd,Városi Stadion1100Vad II István
JÚNIUS 13., SZOMBAT
16.55:Ferencváros–Kisvárda
Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba
19.00:Debrecen–Puskás AkadémiaDebrecen,Nagyerdei StadionIványi Zoltán
21.05:ZTE FC–PaksZalaegerszeg,ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor
JÚNIUS 14., VASÁRNAP
19.00:Kaposvár–DiósgyőrKaposvár,Rákóczi Stadion?
21.05:Mol Fehérvár–Újpest
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó?
Az M4 Sport az összes mérkőzést élőben közvetíti.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC2819 7 253–23+3064
2. Mol Fehérvár FC2816 7 550–24+2655
3. Mezőkövesd Zsóry FC2913 7 939–27+1246
4. Puskás Akadémia FC281110 742–35 +743
5. Diósgyőri VTK2812 51137–37 041
6. Budapest Honvéd2911 81031–36 –541
7. Kisvárda2810 51337–39 –235
8. Újpest FC2810 51335–40 –535
9. Zalaegerszegi TE FC28 9 81143–38 +535
10. Paksi FC28 9 61334–44–1033
11. Debreceni VSC28 9 41540–53–1331
12. Kaposvári Rákóczi FC28 3 22321–66–4511

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik