NB I: Korai még a pontokat számolgatni – Marko Nikolics

Vágólapra másolva!
2019.11.24. 09:07
A Fehérvár Puskás Akadémiától elszenvedett veresége után a sereghajtó Kaposvárt legyőző Mezőkövesd állt a labdarúgó NB I élére. A Honvéd a Paks elleni fordításával tartja a lépést a felcsútiakkal, miközben a Debrecen és az Újpest szombati vereségével leszakadt ebből a versenyfutásból. Íme, a szombati mérkőzések edzői értékelései – eltiltások miatt két beugró szakemberrel.
A Fehérvár pontokat vesztett, de Marko Nikolics szerint még nem kell számolgatni 
– A FORDULÓRÓL KÉSZÜLT GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Micheller Szilvia)
A Fehérvár pontokat vesztett, de Marko Nikolics szerint még nem kell számolgatni – A FORDULÓRÓL KÉSZÜLT GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Micheller Szilvia)

 

FEHÉRVÁR–PUSKÁS AKADÉMIA 1–3

Marko Nikolics, a Fehérvár vezetőedzője

– Mit lehet egy ilyen mérkőzés után mondani?
– Azt, hogy a részünkről egy rossz meccs volt. Ha jól számolom, ez volt a százhuszadik tétmeccsem a Vidinél, de talán ez volt a legrosszabb. Ebben az évben van még három bajnokink és egy Magyar Kupa-találkozónk, ezeket meg kell nyerni.

– A gyors gól nyilván meghatározta a folytatást, de mit gondol, miért nyújtottak többen is gyenge teljesítményt a csapatból?
– Nem akarok kifogásokat keresni, azonban nem könnyű úgy felkészülni, hogy csütörtökön edzett először együtt a keret. Igaz, ezt nem lehetne problémának felhozni. Elveszítettük a fókuszt, de akkor, amikor van még hátra majdnem kilencven perc, koncentrálni kellene.

– Az utolsó négy hazai bajnokijából hármat elveszített a csapat...
– Talán korai még a pontokat számolgatni... Tavaly az volt a jellemző, hogy a rangadóink rendben voltak, és a gyengébbnek tartott csapatok ellen hullajtottunk pontokat, most viszont a kötelezők jönnek, a rangadók sikerülnek kevésbé. Nyilván a bajnokság élcsapatai ellen is nyernünk kellene.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia edzője

– Ezen a mérkőzésen csak rövid ideig volt kérdés, melyik csapat nyeri meg a párharcot.
– Fontos volt, hogy korán gólt szereztünk, a fehérváriaknak nyitniuk kellett. Jött a második találat, ellenőriztük a középpályát, higgadtan futballoztunk. Kettő nulla után is lehetett látni, a harmadik, a negyedik gólt is meg akarjuk szerezni. Josip Knezevic nagyon jól futballozott, a meglátása újabb gólt eredményezett, és bár sok helyzetet hagytunk ki, jó csapat ellen szereztünk három pontot.

– Mi kellett ahhoz, hogy két hazai vereség után így talpra álljon a Puskás Akadémia?
– A bajnoki szünet segített, mert a felkészülés során kiküszöböltük a hibákat. Sajnos az elveszített két találkozón lyukas volt a védekezésünk, sok egyéni hibát követtünk el, nagy pozitívum, hogy ezen sikerült változtatni.

– Három gólt lőve három pontot szereztek a legutóbbi ezüstérmes otthonában: van valami miatt mégis hiányérzete?
– Kicsit bánt, hogy sok sérültünk van, Varga József, Urblik József és Jan Vlasko is hiányzik, ráadásul fiatal a kispadunk. Hiányzik a tapasztalat, ugyanakkor játékban javultunk – főleg a védekezésünkre gondolok.

HONVÉD–PAKS 2–1

Alessandro Recenti, a Honvéd másodedzője (Giuseppe Sanninót eltiltották)

– Mire gondolt a Paks gólja után?
– Sok minden eszembe jutott, de a vereség egy pillanatra sem. A meccs hevében erre nem szabad gondolni, még akkor sem, ha a szervezett ellenfél nagyon megnehezítette nekünk a kilencven percet. Szerencsére a játékosok sem rogytak meg hátrányban, és fordítottak.

– Sokáig nem találtak fogást a vetélytársukon, mi hiányzott a Honvéd játékából?
– Bár többet birtokoltuk a labdát, kevés mélységi indítással próbálkoztunk, a hibánkat pedig kihasználta az ellenfél. Hozzá kell tennem, hogy az ennyire zártan védekező és szervezetten futballozó ellenféllel szemben minden együttes megszenvedne. A győzelmünk értékét épp az növeli, hogy erős Paksot győztünk le.

– Kimondhatjuk, hogy a Honvéd célja a dobogós helyek valamelyikének megszerzése?
– Ezt nem akarom kijelenteni. Nincs értelme azzal foglalkozni, hogy a bajnokság elején nem jöttek az eredmények, és azon is kár töprengeni, hányadik helyen zárhatunk májusban. Sem előre, sem hátra nem szabad nézni, mindig az adott napi munkára kell összpontosítanunk. Ez a Paks ellen is bejött.

Alessandro Recenti győzelemre vezette a Honvédot (Fotó: Balogh László)
Alessandro Recenti győzelemre vezette a Honvédot (Fotó: Balogh László)

Osztermájer Gábor, a Paks megbízott edzője

– Miért nem tudták megtartani az előnyt?
– A gyermeteg hibáink miatt. Az első félidőben harminc percen keresztül hibátlanul védekeztünk, ám a támadójátékunk finoman szólva is erőtlen volt. Az utolsó tíz percben kicsit feljavultunk, mindenki pozitív érzésekkel vonult a szünetre, a fordulás után aztán ki-ki meccsé változott a találkozó. Bár vezetést szereztünk, a hibák vereséghez vezettek.

– Ki hibázott?
– A gólunk után három perccel tizenegyest kapott a Honvéd. A visszajátszások alapján bizonyára az látszik majd, hogy a két játékos fogta egymást, de ha ez büntetőt ért, akkor meccsenként nyolc tizenegyest ítélhetne a játékvezető. A második gól előtt pedig a harminc éven felüli játékosom akkorát hibázott, amekkora az első élvonalbeli idényét töltő futballistánál sem férne bele.

– Mit tehet ilyenkor az edző?
– Erre nehéz mit mondani. Nem ismerek olyan edzésgyakorlatot, amelynek a segítségével az ilyen tizenegyes, valamint az ilyen gyermeteg hiba kiküszöbölhető.

ÚJPEST–DIÓSGYŐR 0–2

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője

– Az előző két bajnokin a Kaposvár és a Puskás Akadémia ellen is három-három gólt szereztek, de ezúttal úgy festett, akkor sem találnak a kapuba, ha reggelig tart a mérkőzés.
– Sajnos így láttam én is, semmiképpen sem ezt az eredményt vártam, csalódást keltett a teljesítmény. Enerváltak, tompák voltunk, néhány játékosom mintha ott sem lett volna a pályán az első félidőben, de ha belegondolok, a másodikban sem javult sokat a helyzet.

– Mi lehetett a probléma, mi az, ami a legkevésbé működött?
– Természetesen nagyon bosszantó, ha az ember azt érzi, hogy az ellenfél jobban akarja a győzelmet. A Diósgyőr motiváltabb volt, és ez nagy probléma, nem néztünk ki csapatnak, nem azt az arcunkat mutattuk, mint az előző időszakban.

– A válogatott szünet miatt rengeteg idő jutott felkészülni erre a mérkőzésre – hogy lett ebből enervált játék?
– Ha a mentalitás, a koncentráció nincs rendben, akkor nem könnyű megnyerni a mérkőzést. Nem értem ezt az akaratgyenge teljesítményt.

Pacsi Bálint beugrása sikeres volt (Fotó: Dömötör Csaba)
Pacsi Bálint beugrása sikeres volt (Fotó: Dömötör Csaba)

Pacsi Bálint, a DVTK edzője (Feczkó Tamást eltiltották)

– Sikeredző?
– Dehogyis, a kispadtól eltiltott Feczkó Tamás a vezetőedzőnk, és együtt találtuk ki az ezek szerint nyerő taktikát. Nagyon büszkék vagyunk a csapatra, amely ezen a mérkőzésen igazi közösség volt, ennek is köszönhette a győzelmet.

– Két állandó belső védő, Dusan Brkovics és Dejan Karan hiányzott. Nem okozott ez problémát?
– Nagyon sokat dolgoztunk ezen. Azért is vagyunk boldogok a három pont megszerzése mellett, mert magyar játékosokat tudtunk pályára küldeni – mi is magyar edzők vagyunk, nemcsak a DVTK, hanem a válogatott eredménye is fontos nekünk.

– Említette ezt a bizonyos nyerő taktikát. Mi volt ez pontosan?
– Tudtuk, hogy az Újpest veszélyes fegyvere a szélsőjáték, onnan sok beadás érkezik, ezért a védők mellett a szélsők is fontos feladatot kaptak a területek lezárásában, amikor pedig a hazaiak középen próbáltak átjátszani minket, sokszor még az előretolt ék is visszalépett segíteni a védekezést.

KISVÁRDA–DEBRECEN 1–0

Dajka László, a Kisvárda vezetőedzője

– Így képzelte el a mérkőzést?
– Nagyon küzdelmes találkozó volt. Nem mondom, hogy sziporkázó játékkal, de nyertünk, ez a lényeg. Így, hogy meg tudtuk szerezni a vezetést, a saját játékunkat játszhattuk. Ugyan az ellenfél birtokolta többet a labdát, stabilak voltunk védekezésben. Akár több góllal is győzhettünk volna.

– A hajrában eszébe jutott, hogy az elmúlt hetek tapasztalatai alapján nagyon kellene a megnyugtató második gól?
– Azóta többször voltunk templomban... Majd hetek múlva tudok erre mit érdemben válaszolni. Sikerült kapott gól nélkül lejátszanunk a mérkőzést, nagyon sokat dolgoztunk, de mindig a következő meccs a legnehezebb.

– A kéthetes bajnoki szünetben erdélyi túrán jártak, megmérkőztek a kolozsvári CFR csapatával. Ez is kellett a sikerhez?
– Az oda-vissza út nem volt igazán kellemes, de remek, nagyon gyors csapattal játszottunk, és akkor már éreztem, hogy nagy hasznunkra lesz a meccs, s most kamatoztattuk a tapasztalatokat. A mostani eredmény igazolta, hogy érdemes volt kihasználni a lehetőséget.

Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője

– Nem sok esélyük volt a pontszerzésre...
– Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a korán kapott gól miatt hátrányba kerültünk. Azt gondolom, ezután sem volt probléma, de természetesen feljebb kellett tolnunk a védekezésünket. Óriási akarattal, lelkesedéssel játszottunk, de sajnos ez is kevés volt.

– Mi az oka annak, hogy csak a szünet utáni néhány percben tudtak lendületesen játszani?
– Mezőnyfölényben futballoztunk a mérkőzés nagy részében, de hiányzott a kreativitás, az üres területekre jobban kellett volna befutni, és pontosabb beadásokra is szükség lett volna.

– Mennyire látja aggasztónak a helyzetet? A kiesés elleni harc határozza majd meg az idény hátralévő részét?
– Remélem, hogy nem, de most valóban nagyon nehéz a helyzetünk. Egyik meccsen sem fociznak le minket, de nem jönnek a pontok. Dolgoznunk kell keményen, tudom, ez közhely, ám mást nem tudok mondani. A játékosaim ezúttal is mindent megtettek. Lehet, hogy át kell értékelnünk a céljainkat. Az elmúlt két évad euforikus hangulatban telt el, ez az idény sajnos nem úgy alakul.

MEZŐKÖVESD–KAPOSVÁR 2–0

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője

Újabb magasságokban a Mezőkövesd Kuttor Attilával 
(Fotó: Meder István)
Újabb magasságokban a Mezőkövesd Kuttor Attilával (Fotó: Meder István)

– Csapata esélyes volt, győzött, így érvényesült a papírforma?
– Mindig a kötelező győzelem megszerzése a legnehezebb, ezt ugyanis mindenki elvárja egy csapattól. Játékosaim átérezték a találkozó fontosságát, és megérdemelten nyertek. Nem volt könnyű, a vendégek sokáig jól tartották magukat, de föléjük kerekedtünk.

– A jól időzített gólok milyen szerepet játszottak a győzelemben?
– Kétségtelen tény, hogy nem szerencsés ilyen időpontokban gólt kapni, mi viszont nagyon örültünk a két gólnak. Voltak lehetőségeink korábban is, de ezekkel nem éltünk. A Kaposvár a két kapott gól után sem tört meg, figyelni kellett, éppen ezért játékosaim felfogása és hozzáállása különösen dicséretes.

– Az átlagosnál nyugodtabban tudta szemlélni a pályán történteket?
– A második gólunk sorsdöntőnek bizonyult, hiszen ellenfelünknek onnantól kezdve futnia kellett az eredmény után. Sok támadást vezettünk, helyzeteket dolgoztunk ki, és kordában tudtuk tartani a Kaposvárt. Megnyugodni azonban mindig csak a hármas sípszó után szoktam.

Disztl László, a Kaposvár vezetőedzője

– Kevés esélyt adtak csapatának, többre számított?
– Szerettünk volna pontot szerezni, hiszen számunkra minden egyes mérkőzés élet-halál harc. Fizikailag és mentálisan egyaránt jól felkészültünk, és az első félidő utolsó percéig kifejezetten jól tartottuk magunkat. Meg tudtuk zavarni a hazaiak építkezését, de egy hiba után gólt kaptunk.

– Az első és a második gólt is kellemetlen időpontban kapták, ez mennyire viselte meg lélektanilag csapatát?
– Cseppet sem felemelő érzés ilyen pillanatokban gólt kapni. Az elsőig a hazaiaknak szinte helyzetük sem volt, éppen ezért roppant idegesítően hatott a tizenegyest megelőző buta hiba. Ilyen esetekben a védőnek el kell rúgnia a labdát, most ez nem történt meg.

– Mivel maradt adós csapata?
– Egyik legnagyobb problémánk, hogy nincsenek kreatív labdarúgóink, akik eldöntenének egy-egy találkozót. Éppen ezért rendkívül nehéz feltörni egy olyan szívós csapat védekezését, mint a Mezőkövesd. Nem adtuk fel, nem törődünk bele sorsunkba, az volt biztató, hogy játékosaim egészen a lefújásig harcoltak és küzdöttek.

NB I, 2019–2020, 13. FORDULÓ
NOVEMBER 23., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Kisvárda–Debrecen 1–0
Kisvárda, Várkerti StadionIványi Zoltán
Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia 1–3
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc
Bp. Honvéd–Paks 2–1 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
Mezőkövesd–Kaposvár 2–0
Mezőkövesd, Városi StadionSolymosi Péter
Újpest–Diósgyőr 0–2Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Andó-Szabó Sándor
NOVEMBER 24., VASÁRNAP
18.00: Ferencváros–ZTE (Tv: M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaBognár Tamás
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mezőkövesd Zsóry FC 13 8 3 2 19–10 +9 27
2. Mol Fehérvár FC 13 8 2 3 26–14 +12 26
3. Ferencvárosi TC 11 8 2 1 20– 8 +12 26
4. Puskás Akadémia FC 13 7 2 4 23–16 +7 23
5. Budapest Honvéd 13 7 1 5 18–17 +1 22
6. Újpest FC 13 5 2 6 18–20 –2 17
7. Kisvárda 13 5 2 6 16–19 –3 17
8. Diósgyőri VTK 13 5 1 7 14–20 –6 16
9. Debreceni VSC 12 5 7 21–25 –4 15
10. Paksi FC 13 3 2 8 15–25 –10 11
11. Zalaegerszegi TE FC 12 2 5 5 18–17 +1 11
12. Kaposvári Rákóczi FC 13 2 11 9–26 –17 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik