NB I: Kondás Elemér veszi át a Vasas irányítását – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 12:27
null
Kondás Elemér váltja Kuttor Attilát a Vasasnál (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Lapunk korábbi információi igaznak bizonyultak, a legutóbb az NB II-es Diósgyőri VTK-t irányító Kondás Elemér veszi át az irányítást a kedden menesztett Kuttor Attilától a labdarúgó NB I-be visszajutó, ám az új idényt gyengén, öt döntetlennel és két vereséggel kezdő Vasas FC-nél – jelentette be honlapján az angyalföldi klub.


Kondás Elemér már a 2000-es évek elején elkezdett a DVSC utánpótlásában dolgozni, majd az első csapat irányítását először 2011-ben vette át, s a 2011–2012-es, majd a 2013–2014-es idényben is bajnoki címig vezette a Lokit, mellyel egymás után kétszer nyert Magyar Kupát a 2011–2012-es, illetve a 2012–2013-as kiírásban.

Kondás Elemér a 2017–2018-as évadban a Kisvárdát irányította, s a szabolcsiakat az NB II második helyén juttatta fel az élvonalba, de nem maradt a klubnál, s 2019-ben a harmadosztályú Debreceni EAC irányítását vette át. Innen még abban az évben távozott és a Győri ETO edzője lett, de a koronavírus-járvány miatti csonka idény után visszatért Debrecenbe és ismét a DVSC vezetőedzőjének nevezték ki az NB II-ben. A hajdúságiaktól a tavaszi szezon második mérkőzése, a Gyirmóttól elszenvedett 2–0-s hazai vereség után menesztették Kondást, akinek helyét a Toldi Gábor, Huszti Szabolcs kettős vette át.

A most 58 éves szakembert pedig a 2021–2022-es évad előtt a DVTK vezetőedzőjének nevezték ki, de a diósgyőriek márciusban egy kisebb gödörbe kerültek és a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától elszenvedett 5–0-s hazai vereség után Kondásnak távoznia kellett, s a Diósgyőr irányítását éppen a szegediek akkori trénere, Dragan Vukmir vette át – akit azóta már menesztett a DVTK.

Kondás Elemérnek április óta nem volt csapata. A Vasas FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az 58 éves szakembert nevezte ki az NB I új idényét öt döntetlennel és két vereséggel kezdő csapat vezetőedzőjének.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK – 2022–2023
2022. augusztus 31.DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. szeptember 6. VasasKuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. szeptember 6. Mezőkövesd
Supka Attila helyett ?
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC5515– 1+1415
2. Kisvárda742116– 9+7 14
3. Kecskeméti TE733110– 6 +4 12
4. Zalaegerszegi TE631213– 9 +410
5. Puskás Akadémia7241 7– 5 +2 10
6. Paksi FC622212–13 –1 8
7. Budapest Honvéd7223 7–12 –5 8
8. Debreceni VSC714210–13 –3 7
9. Mol Fehérvár624 7–11 –4 6
10. Mezőkövesd7124 8–15 –7 5
11. Vasas FC752 6– 8 –2 5
12. Újpest FC633 4–13 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik