NB I: kijózanító süllyedés – ilyen volt a Honvéd őszi szezonja

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 11:07
null
A korosztályos válogatott Zsótér Donát (balra) a nyáron tért vissza, de nem tudott kiemelkedően teljesíteni (Fotó: Földi Imre)
Úgy tűnt, a kispesti keret erősödött a nyáron, de az edzőt váltó csapat nagy pofonba szaladt bele, és a kiesés elől menekül.

Néhány elvakult szurkoló már a bajnoki cím megszerzésében reménykedett, más megelégedett volna dobogós helyezéssel is. Kétségtelen, a Bp. Honvéd olyan remek labdarúgókat csábított (vissza) Kispestre az idény előtt és közben, mint Baráth Botond, Eppel Márton és Zsótér Donát, s a patinás egyesülethez írt alá Balogh Norbert és Tamás Krisztián is. A kispadra a Magyar Kupa-győzelmet szerző Pisont István helyett Bódog Tamás érkezett Kisvárdáról, a bizakodás a tetőfokára hágott, az idényrajtra – amely végül elmaradt, mert a Puskás Akadémiánál felütötte a fejét a koronavírus – pillanatok alatt elkapkodták a drukkerek a belépőket a Hidegkuti-stadion vendégszektorába.

Aztán az élet akkora pofonnal ébresztette fel a fanatikusokat, hogy napokig csak kóvályogtak. Az MTK Budapest (1–3) és a Kisvárda (1–2) is legyőzte a csapatot, s az utóbbi mérkőzés volt igazán kiábrándító, a vendégek ugyanis több góllal nyerhettek volna. A lelkesedés hamar alábbhagyott, igaz, a Diósgyőri VTK (4–2) és a ZTE FC (4–2) elleni idegenbeli siker ideiglenesen elfedte a problémákat.

A gond az volt, hogy szinte elképzelés nélkül futballozott az együttes, számos alkalommal olyan érzése támadt az embernek, hogy minden teljesen esetlegesen történik kispesti oldalon. Ha nem szőrösszívű az ember, lehet a jól bevált lózungokat hangoztatni, hogy „még nem állt össze a csapat”, „idő kell a társaságnak” és így tovább. Persze az tény, hogy a nyáron érkezők közül csak Tamás Krisztián szerepelt rendszeresen az előző fél évben, a többiek jelentős lemaradással, játékhiánnyal küszködtek. De ahogyan teltek a hetek és pörögtek a fordulók, semmi előrelépést sem lehetett tapasztalni. Igaz, a Honvédnál is megjelent a koronavírus, a keret döntő többsége átesett a betegségen, így több alkalommal is olyan fiatalokat kellett bevetnie a szakmai stábnak, akik láthatóan még nem alkalmasak élvonalbeli szereplésre.

A klubon belül sem stimmelt minden, konfliktusokról lehetett hallani, a korábban tapasztalt egységet nemigen lehetett felfedezni – a sok negatívum odáig vezetett, hogy a Honvéd a vonal alá, vagyis kieső helyre süllyedt. A helyzet odáig fajult, hogy MTK Budapest elleni (2–2) bajnokin véget ért Bódog Tamás kispesti szerepvállalása – érdekes, hiszen a december 6-i bajnokin az első félidőben kifejezetten jól futballoztak a kispestiek, három-négy góllal is vezethettek volna, a folytatásban azonban fordult a kocka. Mi lett volna, ha simán nyer a csapat? Ezt már sosem tudjuk meg.

A válás nem volt problémamentes, néhány tányér és edény összetört Urbányi István sportigazgató és Bódog Tamás csörtéje közben, de már mindenki a folytatásra összpontosított: ki irányít hosszabb távon? Ideiglenesen Pisont István érkezett, az évből hátralévő négy mérkőzésen hét pontot gyűjtött a csapattal, s bár azt lehetett hallani, érkezik valaki a helyére (az azóta elhunyt Szabó Zoltánnal, továbbá Horváth Ferenccel, Kuttor Attilával és Mátyus Jánossal is tárgyaltak a vezetők), végül megerősítették pozíciójában a „legnagyobb királyt”.

A szurkolók meg lejjebb adtak az igényükből. Dobogó helyett megelégednének a biztos bennmaradással is.

A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!
A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!

A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN: A hullámzóan teljesítő és Predrag Rogantól elköszönő Újpest FC őszi szereplését értékeljük.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC1412231– 7+2438
2. Mol Fehérvár1585235–17+1829
3. MTK Budapest1674524–21+325
4. Puskás Akadémia1672720–24–423
5. Kisvárda1565417–18–123
6. Paksi FC1663729–30–121
7. Zalaegerszegi TE1662828–280 20
8. Mezőkövesd1662816–22–620
9. Újpest FC1654720–32–1219
10. Budapest Honvéd1645724–23+117
11. Budafoki MTE1543817–26–915
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik