NB I: Keretünket csupa jó képességű játékos alkotja - Csertői

Vágólapra másolva!
2014.02.28. 12:12
null
A két csapat előző mérkőzésén a paksiak 4–1-re nyertek (Fotó: Fuszek Gábor, NS-archív)
A Puskás Akadémia–Paks mérkőzéssel február 28-án, pénteken megkezdődik az NB I 2013–14-es szezonjának tavaszi szezonja. A vendégek idén kinevezett vezetőedzője, Csertői Aurél szerint együttesét csupa jó képességű játékos alkotja, akik kiváló egységet alkotnak, ezért eredményes játékot vár csapatától. A hazaiakat irányító Benczés Miklós reméli, úgy folytatják a bajnokságot, ahogy abbahagyták.

 

A két mester a Nemzeti Sportnak ugyanarra a három kérdésre válaszolt.

Végre-valahára kezdődik, helyesebben mondva folytatódik a bajnokság. Nagyon várta, várták már a pénteket?

Csertői Aurél: – Kezdődik vagy folytatódik? Szerintem is-is. Persze remélem, nem kell hirtelenjében mindent a nulláról kezdenünk. Rengeteg melót tettünk a télen a csapatba, jó lenne, ha már az első bajnokin megmutatná, ami benne van, és idegenben is elsősorban az erényeit csillogtatná. Keretünket csupa jó képességű játékos alkotja, az egység kiváló, ezért ha most még nem is feltétlenül jó, de eredményes játékot várok csapatomtól. A télen sokat dolgoztunk, s edzettünk, rendre arra vártunk, hogy tétre menő mérkőzéseken szerepelhessünk – mert egyébként mi értelme lenne az egésznek?!


Benczés Miklós: – Számunkra nagyon nem mindegy, hogy kezdődik vagy folytatódik-e a bajnokság. Az lenne a jó, ha folytatódna, az újrakezdésből ugyanis köszönjük, de nem kérünk. Rosszul rajtoltunk a nyáron, a kilencedik fordulóig, a Ferencváros elleni mérkőzésig vártunk a fordulatra – arra, hogy a kissé kapkodva szerződtetett erősítések beépüljenek a csapatba. Az idény második felére összeálltunk, egységesek és eredményesek voltunk. Szeretném, ha a folytatás is ilyen sikeres lenne. Csakugyan felettébb elhúzódott a téli szünet, így örülök, hogy végre újból tétmérkőzéseket játszhatunk.

Ha a tabellára nézünk, úgy fest, a két együttes azonos erősségű – volt. Miben múlhatják felül ezúttal ellenfelüket?

Csertői Aurél: – A két csapat csakugyan a kiesés elkerüléséért küzd. Nem mindegy tehát, hogyan sikerül rögtön az első erőpróba, méghozzá idegenben. A Puskás Akadémia jól zárta az őszi szezont, ehhez kétség sem fér, sőt remek játékosok alkotják. Mégis abban bízom, hogy egységes, fegyelmezett játékkal legyőzhetjük. Nem biztos, hogy ez az elképzelés szemet gyönyörködtető játékkal párosul, a hatékony futballt azonban elvárom. Nem kiesési helyosztó lesz a pénteki, inkább alsóházi, szeretnénk minél előbb feljebb kerülni a biztonságos zónába” – vélekedett a paksi edző a pénteki találkozóval kapcsolatban.

Benczés Miklós: – A kiesési helyosztó kifejezés közhely, és mint ilyen, természetesen erre a párharcra is ráhúzható. Nagy a tét, hisz amelyik csapat nyer, kellemes helyzetbe kerül, kissé talán fellélegezhet. Ne feledjük, csak tizenhárom bajnoki van hátra, az ember hirtelen azt veszi észre, hogy egyre fogynak a lehetőségek. Bízom benne, hogy elérjük céljainkat – vagyis egyre több fiatalt építhetünk be a csapatunkba, mellette pedig magabiztosan megőrizzük élvonalbeli tagságunkat.

Tudjuk, nem ez a feladata, de mit mondana a szurkolóknak, mivel biztatná őket, hogy megnézzék az idénynyitót?

Csertői Aurél: – Manapság sajnos divat lett ütni-vágni a magyar futballt, a bajnokságot. Ebből én nem kérek. Küzdelmes mérkőzést várok. Igazi, hamisítatlan élet-halál harcot ígérhetek, elvégre mégiscsak a bennmaradás a tét. A langyos vízben lubickolást magam sem viselem el.

Benczés Miklós: – Az emberek ki vannak éhezve a bajnokságra. Várják már a folytatást, így a pénteki idénynyitót is. Sok múlik ezen a mérkőzésen, de felteszem, a Nemzeti Sport olvasóit sem elsősorban külföldi labdarúgás érdekli. Mert mondhat bárki bármit, a magyar futball a miénk. Sokan kitartanak mellette, szeretik.

A találkozón valamivel a hazaiak az esélyesebbek, a TippmixPro a Puskás Akadémia sikerére 2.1-szeres pénzt fizet, míg a döntetlen és a paksi győzelem háromszoros nyereményszorzóval kecsegtet.

ÉRDEKESSÉGEK

Emlékezzünk vissza egy különös statisztikára: az NB I összes őszi mérkőzésén (mind a 136-on) esett gól. Az európai élvonalbeli bajnokságok tekintetében egyedülálló 0–0-mentes sorozat áthúzódik a 2012–2013-asból, melynek utolsó hat fordulójában szintén minden mérkőzésen született gól (még 48 meccs). A legutóbbi élvonalbeli 0–0 a 2012–2013-as kiírás 24. fordulójára datálódik, akkor a Bp. Honvéd és a Kecskeméti TE zárt gól nélkül.

PUSKÁS AKADÉMIA–PAKS

♦ A vendég Paks az NB I leghosszabb jelenlegi nyeretlenségi sorozatának gazdája, tíz mérkőzés óta nem nyert. A sorozat szeptember 13. óta (Paks–Kaposvár 2–0) tart.

♦ A szezonban mindössze öt pontot gyűjtött vendégként a Paks, egyedül Újpesten tudott győzni. Debrecenből és Pécsről csent még pontot a tolnai csapat.

♦ A Puskás Akadémia eddigi hét hazai bajnokijából haton vezetést szerzett, igaz, ezek közül csak hármat nyert meg. Az egyetlen csapat, mely „megúszta” a felcsúti vezető gólt, a DVTK volt.

♦ A felcsúti csapat négyes hazai veretlenségi sorozatban van. A Ferencvárost és a Pápát legyőzte, az MTK-val és a Kecskeméttel ikszelt. A PAFC legutóbbi hat bajnokijából négy döntetlenre végződött.

♦ A felcsútiak védelme nem igazán stabil, csupán két mérkőzést tudtak a bajnokságban kapott gól nélkül hozni (meg is nyerték mindkettőt 1–0-ra). Nem mintha a Paks jobb lenne ebből a szempontból: a tolnaiak egyedül a Kaposvárt tudták lenullázni (2–0).

LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Február 28., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–MVM-Paks (Tv: Sport1)Erdős József
Március 1., szombat
14.00

Bp. Honvéd–Újpest FC (Tv: m1)

Kassai Viktor
16.00
Kaposvári Rákóczi–Lombard Pápa Fábián Mihály
16.00
Szombathelyi Haladás–MTK Budapest (Tv: Sport1)Farkas Ádám
18.00
Pécsi MFC–Videoton FC (Tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
20.00
Mezőkövesd–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1)Iványi Zoltán
Március 2., vasárnap
16.30
Ferencváros–Győri ETO FC (Tv: M1)Solymosi Péter
18.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport2) Vad II István
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 17 FORDULÓ UTÁN
1. Debreceni VSC-Teva 17 11 4 2 41–19 +22 37
2. Videoton FC 17 10 3 4 33–15 +18 33
3. Győri ETO 17 8 6 3 27–19 +8 30
4. Diósgyőri VTK 17 7 7 3 29–21 +8 28
5. Ferencváros 17 8 3 6 27–26 +1 27
6. Haladás 17 7 6 4 27–21 +6 27
7. Pécsi MFC 17 7 4 6 27–27 0 25
8. Lombard Pápa FC 17 7 2 8 21–24 –3 23
9. Budapest Honvéd 17 6 5 6 23–21 +2 23
10. Újpest FC 17 5 6 6 30–31 –1 21
11. Kecskeméti TE 17 5 6 6 24–31 –7 21
12. Mezőkövesd 17 5 3 9 21–31 –10 18
13. MVM Paks 17 4 5 8 21–29 –8 17
14. Puskás Akadémia FC 17 4 5 8 21–32 –11 17
15. MTK Budapest 17 3 6 8 18–21 –3 15
16. Kaposvári Rákóczi 17 2 3 12 15–37 –22 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik