NB I: Kemény fejmosást kaptak a játékosok a satnya kezdés miatt – Kruscsics

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.08.26. 22:52
null
Milos Kruscsics a szünetben leteremtette az Újpest labdarúgóit (Fotó: Török Attila)
A Paks a mérkőzés elejétől vezetve 3–2-re győzött az Újpest otthonában a labdarúgó NB I 5. fordulójának nyitó találkozóján. A tolnaiak így továbbra is veretlenek, a lila-fehérek pedig nyeretlenül sereghajtók. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A paksiak trénere, Waltner Róbert gratulált csapatának.

„Idegenbennyertünkaz Újpest ellen. Jó csapat volt az ellenfelünk, ezt meg is mutatta, hiszen nulla háromnál sem adta fel. Pedig nem gondoltam volna, hogy vissza tudnak jönni a meccsbe. Azt hittem, a háromgólos előny már megnyugtató, és még újabb gólokat is szerezhetünk. Diabyra külön embert állítottunk, pedig mi területet szoktunk védekezni a szögleteknél, de még így is befejelte az első gólt. A második is szabályos volt, ha a VAR úgy ítélte meg, de az felért egy gyomorszájassal. Ilyenkor nem könnyű lélektanilag, meg kellett tartani az előnyt. Dicséret illet a csapatot, mert nem estünk össze, és értékes három pontot szereztünk.”

WALTNER RÓBERT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Az Újpest vezetőedzője, Milos Kruscsics szerint a félidők elején veszítették el a mérkőzést.

„Nagyon rosszul kezdtünk, enerváltan játszottunk, nem védekeztünk megfelelően, így gyorsan bekaptuk az első gólt. Aztán sikerült belerázódni a találkozóba, felvettük a ritmust, felszívtuk magunkat, de gólt nem tudtunk szerezni. A szünetben kemény fejmosást kaptak a játékosok, hiszen nagyon meglepődtem a satnya kezdésen, hazai pályán nem lehet így kezdeni. Ennek ellenére a második félidőben megismétlődött ugyanez, az első öt perc kritikán aluli volt. Megpróbáltam belenyúlni a mérkőzésbe, sorra cseréltem a játékosokat, lőttünk két gólt, visszakapaszkodtunk. A harmadik sajnos nem ment be, óriási kapufa lett a vége.”

MILOS KRUSCSICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

BANAI DÁVID SZERINT EZ A GOND ÚJPESTEN

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Újpest FC–Paksi FC 2–3 (Diaby 66., Gouré 75., ill. Windecker 7., Varga B. 51. –11-esből, Papp K. 56.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 2596 néző. Vezette: Káprály

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 4 2 2 10–6 +4 8
2. Ferencvárosi TC 2 2 5–0 +5 6
3. Kecskeméti TE 4 1 3 3–2 +1 6
4. Paksi FC 3 1 2 7–5 +2 5
5. Puskás Akadémia 4 1 2 1 4–3 +1 5
6. Mezőkövesd 4 1 1 2 7–8 –1 4
7. Zalaegerszegi TE 3 1 1 1 3–4 –1 4
8. Budapest Honvéd 4 1 1 2 5–9 –4 4
9. Mol Fehérvár 3 1 2 4–6 –2 3
10. Vasas FC 4 3 1 4–5 –1 3
11. Debreceni VSC 4 3 1 6–8 –2 3
12. Újpest FC321 2–4–22
NB I, 2022–23, 5. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 26., péntek
Újpest–Paks 2–3
Újpest, Szusza Ferenc Stadion
Káprály Mihály
2596
Augusztus 27., szombat
15.30: Mezőkövesd–Vasas (Tv: M4 Sport+) Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
17.30: Kecskeméti TE–Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport) Kecskemét, Széktói StadionKarakó Ferenc
19.45: Debreceni VSC–Puskás Akadémia
(Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
Augusztus 28., vasárnap
14.30: Kisvárda–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport+) Kisvárda, Várkerti Stadion
17.30: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik