NB I: ismét beugró edzőként segítheti a Ferencvárost Máté Csaba

BORBOLA BENCE, CSERHÁTI ANDRÁS, PIETSCH TIBORBORBOLA BENCE, CSERHÁTI ANDRÁS, PIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.12.18. 08:46
null
Máté Csaba évek óta a Ferencváros mentőöve (Fotó: Szabó Miklós)
Az NB I-ben nem ritka pillanat, hogy a váratlanul távozó vezetőedző helyett a másodedzőt bízzák meg a csapat irányításával – a Ferencvárosnál ilyen Máté Csaba, aki Ricardo Moniz, Thomas Doll, Szerhij Rebrov és Peter Stöger munkáját is segítette, de szombaton, a Honvéd elleni bajnokin egyedül irányítja a Ferencvárost.

 

HA BAJ VAN, MÁTÉ CSABA MINDIG OTT VAN

Akár egy mentőöv – ha baj van, mindig ott van. A Ferencváros szombaton Máté Csaba irányításával próbálja meg két vállra fektetni a városi rivális kispestieket, a zöld-fehérek segédedzője – Peter Stöger távozása után – ezúttal megbízott szakvezetőként irányít a kispadról. Nem először történik meg vele: az ötvenkét esztendős tréner ferencvárosi karrierje elején is járt hasonló cipőben, a holland Ricardo Moniz távozása után, Thomas Doll megérkezése előtt irányíthatta a Fradit.

Érdekesség, akkor is az utolsó őszi fordulóban vezethette a Ferencvárost, s az akadályt sikerrel vette: 2013. december 8-án a Videoton otthonában győztek 3–2-re. Abból a csapatból csupán Muhamed Besic van (ismét) a csapatban, a ma már rutinosnak számító kapus, Dibusz Dénes is később érkezett a klubhoz Pécsről.

Szigorúan véve Máté Csabának a mostani a második beugrása megbízott edzőként, más kérdés, hogy ferencvárosi pályafutása alatt számtalanszor dolgozott így, és nemcsak a bajnokságban, a Magyar Kupában is irányította az együttest.

Legutóbb az idén ősszel Pakson meccselt: Peter Stöger betegsége miatt nem lehetett ott a kispadon, így segítője dirigált és nyilatkozott a találkozót követő sajtótájékoztatón. Arról nem is beszélve, hogy Thomas Doll vezetőedző regnálása alatt legalább fél tucatszor kellett beugrania, hiszen a német tréner sokszor túlzottan vehemensen reagált a kispad előterében, amiért a Magyar Labdarúgó-szövetség többször is eltiltotta, távollétében pedig Máté Csaba vette át adta az utasításokat az oldalvonal mellől.

Máté Csaba mindenkivel szót ért: a holland Ricardo Monizzal, a német Thomas Doll-lal, az ukrán Szerhij Rebrovval és az osztrák Peter Stögerrel is dolgozott együtt (NS-montázs)
Máté Csaba mindenkivel szót ért: a holland Ricardo Monizzal, a német Thomas Doll-lal, az ukrán Szerhij Rebrovval és az osztrák Peter Stögerrel is dolgozott együtt (NS-montázs)

Nehogy bárki is azt higgye, hogy a ferencvárosi másodedzőnek örökös szerződése van a klubnál, és bárki is érkezzen az egyesülethez, őt képtelenség elmozdítani a stábból. Korábban arról beszélt lapunknak, amikor új vezetőedző érkezik a klubhoz, rendre van egy ismerkedési időszak, amikor kiderül, akar-e hosszabb távon is együtt dolgozni vele az érkező mester.

Ricardo Moniz, Thomas Doll és Szerhij Rebrov is hozta a saját segítőit, akikben maradéktalanul megbízik, ám nyugaton is bevett szokás, hogy a stábban van egy helyi kötődésű szakember, aki ismeri a közeget. Az más kérdés, ha nem kerülnek egy hullámhosszra, akkor neki is kitelik az ideje.

Máté Csaba beszél hollandul, angolul és németül is mindent megért, az évek alatt a nyelvtudása is nagy előnyére vált.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

SZURGENT LAJOS JELSZAVA: A HONVÉDÉRT MINDENT!

„Tudja, mióta tart ez a szerelem? 1969 óta! Több mint ötven éve... –    Szurgent Lajos már a beszélgetés elején elérzékenyült. –  Diósgyőrből kerültem Kispestre. Már azért örökké hálás leszek a sorsnak és a klubnak, hogy a példaképemmel, Tichy Lajossal egy csapatban játszhattam. Szóval hatvankilenc óta kötődöm a Honvédhoz, voltam itt minden, ami csak lehet egy ember. Nem tudtak és nem tudnak olyat mondani nekem, amire ne bólintanék rá.”

Természetesen edzősködött is a XIX. kerületben, ha szükség volt rá (vagy inkább: ha rá volt szükség), rögvest beugrott.

„Ha jól emlékszem, összesen hatszor vettem át ideiglenesen a csapat irányítását  – mondta a 77 esztendős szakember, akinek neve mellett futballistaként 186, edzőként 58 NB I-es meccs áll. – Boldog voltam, ha hívtak, hiszen az azt jelentette, hogy bíznak bennem. Mindig úgy szálltam be, hogy addig maradok, amíg kellek, sohasem csináltam problémát abból, ha át kellett adnom a helyemet másnak. Martti Kuuselától kezdve Dimitrije Davidovicson át Marco Rossiig számos kiváló edző munkáját segítettem, legtöbbjükkel baráti volt a viszonyom. Azt vallom, hogy ezt a szakmát tankönyvből nem lehet megtanulni, mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia az edzőség csínját-bínját. Mindig törekedtem arra, hogy amit játékosként megéltem, azt edzőként átadjam a labdarúgóknak. Na persze volt olyan, hogy vakartam a fejem. Az első megbízatásom alkalmával a Siófokkal játszottunk kilencvenkettő októberében. Mindjárt a hatodik percben hátrányba kerültünk, mondtam is a mellettem ülő Kozma Mihálynak, hogy lehettünk ilyen tökfilkók, hogy elvállaltuk ezt a meccset?! A vége az lett, hogy Orosz Ferenc és Fischer Pál góljával kettő egyre nyertünk, a Nemzeti Sport tudósítója, Varga Béla pedig a lefújást követően azt mondta, gratulál, mert a mezőnyben én vagyok az egyetlen százszázalékos edző...”

„Szuri” bá’ sohasem mondott nemet Kispesten – Szurgent Lajos ma is figyeli, mi történik a csapattal (Fotó: Nemzeti Sport)
„Szuri” bá’ sohasem mondott nemet Kispesten – Szurgent Lajos ma is figyeli, mi történik a csapattal (Fotó: Nemzeti Sport)

A Kispesten mindmáig nagy megbecsülésnek örvendő „Szuri” bácsi arra azért már nem venne mérget, hogy hetedszerre is beugrik: „A mai világ nem nekem való, azt a légkört, amelyben korábban én dolgoztam, már nem lehet visszahozni. Nekem túl sok a légiós a magyar futballban, hiányoznak a saját nevelésű játékosok, a Torghelle Sándorok, a Bárányos Zsoltok. Mindig szívből csináltam mindent, nem a pénzért. Ha járt nekem valami, megköszöntem, ha nem, akkor sem csapkodtam az asztalt. Különben manapság is a klub kötelékébe tartozom, kimegyek az edzésekre, ott vagyok a meccseken, a kölcsönben szereplő fiatalokat is szemmel tartom, és ha szólnak, hogy Lajoskám, gyere, van itt egy tehetség, nézd meg, hát elmegyek, és megnézem. Tudják, a Honvédért mindent!”    

HERCZEG ANDRÁS SZERINT BÁTRABB HÚZÁSOKAT IS ÉRDEMES FELVÁLLALNI

Elsőre beugróként két mérkőzés jutott neki, másodjára viszont olyan jól sikerült a tűzoltás, hogy hosszabb ideig maradt a kispadon. Herczeg András Debrecenben gyakorlatilag örök bútordarab, és ha valaki, ő aztán jól tudja, milyen a csapattal hosszú és rövid távon együtt dolgozni.

Herczeg András szerint a beugró edzőnek a lelkekre kell hatnia (Fotó: Szabó Miklós)
Herczeg András szerint a beugró edzőnek a lelkekre kell hatnia (Fotó: Szabó Miklós)

„Beugró edzőként az idő rövidsége miatt leginkább a lelkekre kell hatni – mondta lapunknak Herczeg András. – Sokat kell a játékosokkal beszélgetni, pumpálni beléjük az önbizalmat, és ha valaki úgy ugrik be, hogy ismeri a keretet, az öltözőt, bátrabb taktikai változásokat is megkockáztathat. Ha, mondjuk, egy futballistát szívesen kipróbálna más szerepkörben, itt a lehetőség. Annak idején Debrecenben én is jól ismertem a keretet, a Ferencvárosnál Máté Csaba is kis híján évtizede van a klubnál, nyugodtan rá lehet bízni a csapatot.”

A rutinos szakvezető szerint az öltözőben igenis beszélni kell az edzőváltásról, nem szabad homokba dugni a fejüket: „Ha látjuk, hogy valakit érzékenyen érintett a váltás, beszéljünk vele róla, lehet, hogy éppen ennyi kell neki, hogy átlendüljön a nehezén. Azért túlzásba sem kell vinni ezt a témát, hiszen az öltözőben mindenki tisztában van vele, milyen változások történtek és miért.”

FRISS ÉLMÉNY TEODORU VASZILISZÉ

Nem lehet kellemes érzés, amikor előhúzzák az embert a kalapból, mondván, ideiglenesen oldja meg a távozó vezetőedző teendőit. Persze többen is jártak már hasonló cipőben, így például friss élmény Teodoru Vasziliszé, akinek az évek során kétszer is be kellett segítenie az MTK Budapestnél.

„Először kétezertizenhat februárjában szóltak, hogy a búcsúzó László Csabát kellene pótolnom  – mondta lapunknak Teodoru Vaszilisz, az MTK Budapest edzője, aki csaknem harminc éve szolgálja a kék-fehér klubot. – Jól sült el, hiszen a negyedik helyen zártunk a bajnokságban, indulhattunk az Európa-ligában is. Másodszor most októberben próbáltam segíteni, amikor Giovanni Costantino távozott. Ilyen esetekben az ember nem a saját karrierjét figyeli, a lényeg a klubhűség, a lojalitás és a játékosok érdeke. Ismerem Máté Csabát, lelkiismeretes típus ő is, vagyis nem csodálkozom, hogy újra segít a Ferencvárosnak.”

PÁSZTOR JÓZSEF: ANNYISZOR KELLETT BEUGRANOM, HOGY MAGAM SEM TUDOM

Pásztor József Békéscsabán segített, ha szükség volt rá.

„Annyiszor kellett beugranom, hogy magam sem tudom, hány alkalommal ültem le a kispadra Csabán   – mondta lapunknak Pásztor József korábbi kilencszeres válogatott futballista. – Legutóbb 2010 áprilisában kellett hirtelen segítenem Belvon Attila távozása után. Szerencsére jól alakult, az utolsó hét mérkőzésen sikerült kiharcolnunk a bennmaradást az NB II-ben. Ilyenkor óriási felelőssége van az embernek, hiszen mégiscsak a szívén viseli a klub sorsát. Hogy mit kellett bevetni ilyen esetekben? Ha a csapat sok gólt kapott, akkor a szabad- és szögletrúgások gyakorlására kellett fektetni a hangsúlyt az edzéseken, de az önbizalom-növelésre is oda kellett figyelni: játszottunk egy-egy meccset az ifivel, hogy jó sok gólt szerezzen az első csapat. Beugrónak lenni mindig rizikós, de mint említettem, a klubérdeknél nincs fontosabb, segíteni kell.”

TÓTH LÁSZLÓ TÖBB HELYEN IS BESEGÍTETT

Szintén rutinos beugrónak számít Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry jelenlegi szakmai igazgatója már besegített Diósgyőrben, Mezőkövesden, sőt Bőcsön is.

„Volt, amikor könnyen éltem meg ezt a helyzetet, de olyan is előfordult, hogy nehezen, például amikor Benczés Miklós lemondott hat éve Mezőkövesden  – mondta Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry szakmai igazgatója. – Jó barátok vagyunk, így megviselt az a szituáció. Ilyenkor szomorkodásra nincs idő, dönteni kell és nem keseregni, különben nem vagyunk edzőnek valók. Diósgyőrben még tizenegy éve kellett segítenem Tornyi Barnabás távozása után, majd egy évre rá Bőcsön kellett leülnöm a kispadra. Eldöntöttem, többet ilyet nem csinálok, például sohasem ülnék le egy meccsre sem a Kövesd jelenlegi vezetőedzője, Supka Attila helyére a kispadra. Ha jó a kapcsolat, nem illik ilyet tenni.”

Máshol is akadt olyan tréner, akit szívesen alkalmaztak ideiglenesen. Ilyen volt Nyíregyházán Lengyel Roland (kétszer is) vagy korábban idősebb Eszenyi Dénes, de ide sorolhatnánk Buús Györgyöt is, míg a fiatalabb korosztályból Bozsik Józsefet. Kisvárdán nem jellemző ez a megoldás, kivéve a jelenlegi helyzetet: a Dunaszerdahelyre szerződő Joao Janeiro helyett Erős Gábor remekül végzi a munkáját megbízott vezetőedzőként is.

NB I, 2021–2022, 17. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
December 18., szombat
14.45: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
17.00: MTK Budapest–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
19.30: Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc
December 19., vasárnap
13.00: Kisvárda–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti Stadion
16.30: Gyirmót FC Győr–DVSC (Tv: M4 Sport)
Gyirmót, Alcufer Stadion
18.45: ZTE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda16103330–16+1433
2. Ferencvárosi TC15102331–12+1932
3. Puskás Akadémia1593324–17+730
4. Mol Fehérvár1675422–18+426
5. Mezőkövesd1664619–26–722
6. Budapest Honvéd1662830–31–120
7. Zalaegerszegi TE1655623–33–1020
8. Paksi FC1653838–35+318
9. Debreceni VSC1645730–29+117
10. Újpest FC1645724–28–417
11. MTK Budapest1643912–27–1515
12. Gyirmót FC Győr1634917–28–1113
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik