NB I: három meccsre is ingyen lehet bemenni a hétvégén

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.05. 13:43
null
A mérkőzésekre jegyet kell váltani, ám ezek 0 forintos, úgynevezett regisztrációs jegyek (Fotó: Tumbász Hédi)
Hétvégén rendezik a labdarúgó NB I utolsó (33.) fordulóját, amely előtt a Puskás Akadémia, a Mezőkövesd és a Budapest Honvéd is bejelentette, hogy szurkolóik ingyen látogathatnak ki az esedékes mérkőzésekre.

 

A Mezőkövesd pénteken, a forduló nyitó meccsén az MTK Budapestet fogadja. A Városi Stadionban fél éves szünetet követően ismét lehetnek nézők a lelátón.

„A belépés ingyenes, de helyjegy megváltása kötelező, viszont ehhez szurkolói kártyára nincs szükség. A találkozóra a jegyeket május 6-án, csütörtökön 9 és 16 óra között, valamint május 7-én, pénteken, azaz a mérkőzés napján 15 órától lehet megváltani” –
írja a kövesdi klubportál.

A kiesést elkerülő Honvéd a bajnok Ferencvárost fogadja szombaton, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahová szintén hosszú idő után térhetnek vissza a klub szimpatizánsai, és ingyen tekinthetik meg a mérkőzést. A kispestiek szintén felhívták a figyelmet,hogy 0 forintos regisztrációs jegyre szükség lesz a belépéshez.

A Puskás Akadémia a Pancho Arénában fogadja az NB I-ből kieső Budafokot. A mérkőzésnek nagy tétje van, hiszen a Puskás mögött két ponttal van lemaradva a Mol Fehérvár, így a budafokiak és a fehérváriak győzelme esetén kicsúszhat az ezüstérem a felcsútiak kezéből.

Mind a három klub hangsúlyozta, hogy a létesítményekbe kizárólag védettségi igazolvány és fényképes személyazonosító igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be a 18. életévüket betöltött személyek, a 18 év alattiak pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyelete mellett látogathatnak ki a mérkőzésekre.

NB I, 2020–2021, 33. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁJUS 7., PÉNTEK
20.00: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
MÁJUS 8., SZOMBAT
17.00: Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport+)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: Újpest FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
MÁJUS 9., VASÁRNAP
17.30: Puskás Akadémia–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport+)
Felcsút, Pancho Aréna
17.30: DVTK–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Miskolc,DVTK Stadion
17.30: Kisvárda–Paksi FC Kisvárda, Várkerti Stadion
Az NB I góllövőlistája itt!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik