Három meccs után betalált a Gyirmót, de a Honvéd örülhetett

Vágólapra másolva!
2021.09.25. 16:50
null
Nagy Dominik (fehérben) csapata egyik legjobbja volt (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A labdarúgó NB I-ben, a 7. forduló szombat késő délutáni mérkőzésén a Bp. Honvéd 4–2-re nyert a Gyirmót otthonában.

 

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Gyirmót FC Győr–Budapest Honvéd 2–4 (Simon A. 15., 52., ill. Tamás K. 12., Nagy D. 21., Lukics 24., 48.)
Győr-Gyirmót, ALCUFER Stadion, 2381 néző. Vezette: Erdős

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Hiába fogadkoztak a Honvéd elleni mérkőzés előtt az addig még nyeretlen gyirmóti labdarúgók, az újoncnak egyelőre várnia kell az első győzelemre. A találkozón tökéletesen bebizonyosodott, hogy ami az NB II-ben elég volt a sikerhez, az az élvonalban kevés, főleg olyan csapat ellen, mint a kispesti. A Honvéd a szombat délutáni mérkőzésen rendkívül gyorsan, pontosan, sokszor egyérintőzve futballozott. Ráadásul eredményesen is, hiszen már a 12. percben Tamás Krisztián révén vezetést szerzett, s bár Simon András három perccel később egyenlített, a Honvéd nem jött zavarba. Sokat futva, pontos passzokra építve szövögette támadásait, s csupán hat percet engedélyezett a hazaiaknak ahhoz, hogy elhiggyék, akár győzhetnek, Nagy Dominik ugyanis egy váratlan távoli lövéssel bevette a bizonytalankodó, késve vetődő Rusák Eduárd kapuját.

Horváth Ferenc, a kispestiek vezetőedzője tökéletesen tisztában van a Mágusnak becézett Verebes József már-már legendává vált mondásával, miszerint „Gólra gólt!", azaz a korábbi remek csatár mindvégig további támadásokra ösztönözte tanítványait, s neki lett igaza, mert három perccel később az egyre jobb formában futballozó Nenad Lukics is betalált, ezzel már az első félidő derekára eldőlt a három pont sorsa. Ráadásul a szünet után alig jöttek ki a csapatok az öltözőből, amikor a Honvéd szerb légiósa újra gólt szerzett, s bár Simon András is megduplázta találatainak a számát, egy percig sem hihette senki, hogy egyenlíthet is a gyengébben futballozó Gyirmót.

S ha már az újonc szereplése és produkciója...

Nincs könnyű helyzetben Csertői Aurél, a hazaiak mestere, ugyanis arra a keretre építhet, amelynek tagjai kiharcolták az NB I-es szereplés lehetőségét, igaz, nagy bevásárlást nem is terveztek a tulajdonosok, akik egyáltalán nem a költekezésről, sokkal inkább a megfontolt gazdálkodásról híresek. Viszont a 7. forduló után a Honvéd elleni teljesítményt látva a napnál is világosabb, jelentős változások kellenek ahhoz a keretben, hogy az újonc Gyirmót FC Győr megőrizze élvonalbeli tagságát. A győzelem nélküli széria azonban egyelőre nem rendítette meg a klubot irányítók vezetőedző iránti bizalmát, amint megtudtuk, szó sincs arról, hogy Csertői Aurél alatt mozogna a kispad. A Honvéd viszont egyre jobban teljesít, s bár legutóbb a Ferencvárostól hazai pályán kikapott 1–0-ra, a bajnok ellen sem játszott alárendelt szerepet; a Gyirmót elleni bajnokin pedig nem csak a gyorsaság, de jó hangulat is jellemezte a csapatot, s ha valamivel jobban koncentrálnak Balogh Norberték a támadások befejezésénél, nagyobb különbséggel is megnyerhették volna a találkozót.

Mindenesetre egyre inkább láthatóvá válik a Horváth Ferenc által megkövetelt munka, amely immár eredményességgel is párosul. Szólni kell még a kispesti szurkolók viselkedéséről, akik otromba rigmusaikkal hergelték a jó érzésű helyieket, ám erről a szakma és a csapat egyáltalán nem tehet.Összességében jól felkészített kispesti együttes futballozott, az egyre inkább elkedvetlenedő újonc ellen, s megérdemelten nyerte meg a találkozót. 2–4

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2021–2022, 7. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 24., péntek
ZTE FC–Paksi FC 2–5Zalaegerszeg, ZTE ArénaKáprály Mihály1214
Szeptember 25., szombat
MTK Budapest–Mezőkövesd 1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
1537
Gyirmót FC Győr–Bp. Honvéd 2–4
Gyirmót, ALCUFER StadionErdős József
2381
Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia 0–0
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóSolymosi Péter
2014
Szeptember 26., vasárnap
14.15: Kisvárda–DVSC (Tv: M4 Sport+)
Kisvárda, Várkerti StadionBognár Tamás
17.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama ArénaBogár Gergő
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 6 5 1 10–5 +5 15
2. Paksi FC 7 4 1 2 22–15 +7 13
3. Ferencvárosi TC 5 4 1 11–5 +6 12
4. Budapest Honvéd 7 3 1 3 12–11 +1 10
5. MTK Budapest 7 3 1 3 9–9 0 10
6. Puskás Akadémia 6 3 1 2 7–9 –2 10
7. Mol Fehérvár 7 2 4 1 8–7 +1 10
8. Debreceni VSC 6 2 2 2 17–12 +5 8
9. Mezőkövesd 7 2 2 3 9–13 –4 8
10. Zalaegerszegi TE 7 1 2 4 11–18 –7 5
11. Újpest FC 6 3 3 8–11 –3 3
12. Gyirmót FC Győr7345–14–93
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik