Zsinórban nyolcadszor is nyert odahaza a Ferencváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.14. 18:25
null
A Fradi a Puskás Akadémiát fogadta (Fotó: Havran Zoltán)
A labdarúgó NB I hetedik fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros Benjamin Lauth és Böde Dániel találatával biztosan vezetett a Puskás Akadémia ellen, de miután a hajrában Sallai Roland szépített, izgulniuk kellett a győzelemért a zöld-fehéreknek. A 2–1-es győzelmet arató Ferencváros az 1998–99-es bajnoki szezon óta először nyert sorozatban nyolcszor hazai pályán.

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Ferencváros–Puskás Akadémia 2–1 (Lauth 23., Böde 25., ill. Sallai R. 79.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Ugyan még csak fél ház sem volt az új Üllői úti stadionban, de a megjelentek remek hangulatot teremtettek a kezdés előtt, még a jó 22 fős vendégtábor is lelkesen lobogtatta svéd (kék-sárga) zászlóit. A két csapat az első 20 percben nem nőtt fel a lelátói tevékenységhez, bár nem is a többnyire 4–1–4–1-es hadrendben, igencsak megilletődött arccal bekkelő felcsútiaktól vártuk a kezdeményezést, hanem a Benjamin Lauth, Böde Dániel kettőssel támadó zöld-fehérektől.

Két lendületes támadással azonban megtörte a PAFC-ot a Fradi: előbb Benjamin Lauth (1–0), majd Böde Dániel (2–0) értékesített az ötösről higgadtan egy-egy ziccert, és mindkétszer szélről érkezett a labda, teketória és variálások nélkül. Böde nem sokra rá végképp eldönthette volna a három pont sorsát, de kihagyta újabb lehetőségét, és nem adta fel a Puskás Akadémia, ezt jelezte Lencse László két (elpuskázott) ziccere.

A második félidő úgy indult, ahogyan az első: tapogatódzó jellegű – magyarán unalmas – játékkal; aztán Lauth, Böde, majd Lencse került (utóbbi kisebb) helyzetbe, de ezúttal mindannyian hibáztak. A mérkőzés képe egyáltalán nem azt mutatta ekkoriban, hogy képes lenne felállni a padlóról a Puskás Akadémia, amely még a szépítéstől is messze állt, és valljuk meg őszintén, a Czvitkovics Péter, Tischler Patrik, Lencse triótól vártunk volna legalább pár Vecsés-szintű akciót...

Belealudt viszont a mérkőzésbe a Fradi, és a hajrá előtt a Lencse, Sallai Roland duó egy olyan találattal szépített, amelyre a nagy futballínyencek is elismerősen csettinthettek. 2–1!

Alapszabály a labdarúgásban, hogy még a klasszis csapatok sem tudnak felpörögni azonnal, és a Fradi sem volt képes sebességet váltani. Hiába fújoltak egyre idegesebben a szurkolók, Thomas Doll hiába járt még az NDK-s óvodában tanult táncokat tehetetlenségében a kispad előtt, átvette az irányítást a PAFC. A zöld-fehérek helyzetét jól jelzi a 88. percben végrehajtott Vladan Csukics, Lauth csere, de csak kihúzták újabb kapott gól nélkül.

Nyolcadszor is győzött sorozatban otthonában a Fradi – ilyenre 1998–1999 óta nem volt példa –, a felcsútiak legutóbbi tizenöt bajnokijukból csupán egyen diadalmaskodtak.

A szolgálati autók kulcsai után mástól is elbúcsúzhatnak a felcsúti játékosok a közeljövőben, ha ez így megy tovább...

Busai: A végén kicsit bepánikoltunk. Tischler: Elég nagy probléma, hogy nem tudunk nullára hozni egy meccset.

Torkaszakadtából üvöltött az „egyetlen” Puskás-drukker

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK A SPORT TELEVÍZIÓ KAMERÁJA ELŐTT
Thomas Doll (a Ferencváros vezetőedzője):
– Azért voltam bosszús, mert kettő nullás vezetésünk után kiengedtük a kezünkből a meccset, túl sokat kockáztattunk. Sok helyzetet kidolgoztunk, de nem tudtuk eldönteni a mérkőzést. A következő hetekben a helyzetkihasználásunkon kell javítanunk.

Benczés Miklós (a Puskás Akadémia vezetőedzője): – Nem lehetek csalódott a játék képe miatt, hiszen a Ferencváros otthonában is helyenként dominálni tudtunk, jól futballoztunk. Sajnos volt egy rövidzárlatunk, amely eldöntötte a három pont sorsát, de akadtak olyan jelek, olyan teljesítmények, amelyeknek a jövőben elegendőknek kell lenniük az első győzelmünk megszerzéséhez. Nem tudom, hogy jól játszott-e a Fradi. Ha igen, akkor mi sem teljesítettünk rosszul, mert az első félidő végén a Ferencváros térfelén tudtuk tartani a labdát. Gyakran előfordulnak védelmi kihagyások, melyek megbosszulják magukat, hiszen hiába rúgunk gólt, ha mindig kapunk.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 7 7 21–2 +19 21
2. Ferencvárosi TC 7 5 2 12–6 +6 15
3. MTK Budapest 7 5 2 10–9 +1 15
4. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
5. Diósgyőri VTK 6 4 2 11–5 +6 14
6. Budapest Honvéd 7 3 1 3 7–6 +1 10
7. Újpest FC 7 2 4 1 4–4 0 10
8. DVSC-Teva 7 2 2 3 5–6 –1 8
9. Nyíregyháza Spartacus FC 7 2 2 3 6–9 –3 8
10. Lombard Pápa FC 7 2 2 3 5–10 –5 8
11. Győri ETO FC 6 2 1 3 9–10 –1 7
12. Pécsi MFC 7 1 3 3 8–12 –4 6
13. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
14. Szombathelyi Haladás 7 1 1 5 3–11 –8 4
15. Dunaújváros PASE 7 3 4 4–13 –9 3
16. Puskás Akadémia FC 7 2 5 5–13 –8 2
LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 12., péntek
19.00
Lombard Pápa–MTK Budapest 0–1
Vad II István
Szeptember 13., szombat
14.30
Debreceni VSC–Pécsi MFC 0–2Erdős József
16.30
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás 2–0Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Győri ETO 1–1-nél az 58. percben félbeszakadtSolymosi Péter
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Dunaújváros PASE 0–0 Bognár Tamás
Szeptember 14., vasárnap
16.30
Videoton FC–Újpest FC 2–0
Iványi Zoltán
18.30
Ferencváros–Puskás Akadémia 2–1Szabó Zsolt
Az MVM-Paksi FC–Diósgyőri VTK mérkőzés a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, új időpontja még nincs.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik