Haladás: „Senki sem akar az NB II-ben futballozni, én főleg nem”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.29. 18:17
A Szombathelyi Haladás a Puskás Akadémia legyőzésével teheti biztossá a bennmaradást a labdarúgó NB I 30. fordulójában, Halmosi Péter, a vasiak csapatkapitánya szerint a társak feltüzeltek, senkinek sincs szüksége extra motivációra, viszont a szurkolótáborra nagy segítség lesz.

„Játszottunk már sok olyan meccset, amely fontos volt, de tény, ez az utolsó szalmaszál, itt nem lehet hibázni” – mondta Halmosi Péter a haladas.hu-nak.Halmosi Péter a haladas.hu-nak.

Senki sem akar a másodosztályban futballozni, én főleg nem. Valamennyiünk számára nagyon fontos a mérkőzés, így mindenkinek saját magát kell motiválnia. Mindenki tudja, mit jelent számomra a Haladás, de akik nem itt születettek, nekik érthető módon nem ugyanaz az érzés. Nekik viszont az a fő motiváció, hogy jövőre is NB I-ben futballozhatnak, a karrierjük múlhat a bennmaradáson. Aki nem hisz abban, hogy győzünk, nem is való közénk.”

A Haladás ellenfele a Dunaújváros a kiesés elleni harcban. Halmosi tudja, nem bízhatják a szerencsére a bennmaradást.

„Tudjuk, hogy a Paks–Dunaújváros mérkőzés eredménye is fontos lehet számunkra, hazudnék, ha azt mondanám, nem érdekel majd, mi történik a másik pályán, ám szombat este csak a Puskás Akadémiára szabad koncentrálnunk. Ellenfelünk az egyik legjobb körülmények között dolgozó csapat, ha csak ezt nézzük, jóval előttünk jár, a tabellán viszont már nincs akkora távolság a két gárda között.”

A Haladás–Puskás Akadémia és a Paks–Dunaújváros találkozóra szombat 19 órakor kerül sor.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 29 22 5 2 64–12 +52 71
2. Ferencvárosi TC 29 18 7 4 47–19 +28 61
3. MTK Budapest 29 18 3 8 39–24 +15 57
4. DVSC-Teva 29 14 9 6 39–19 +20 51
5. Paksi FC 29 13 9 7 42–26 +16 48
6. Újpest FC 29 13 9 7 37–28 +9 48
7. Diósgyőri VTK 29 12 9 8 42–36 +6 45
8. Győri ETO FC 29 10 8 11 41–39 +2 38
9. Kecskeméti TE 29 10 8 11 30–36 –6 38
10. Puskás Akadémia FC 29 10 5 14 35–37 –2 35
11. Nyíregyháza Spartacus FC 29 8 6 15 32–47 –15 30
12. Pécsi MFC 29 7 7 15 30–50 –20 28
13. Budapest Honvéd 29 5 10 14 24–36 –12 25
14. Szombathelyi Haladás 29 6 4 19 23–53 –30 22
15. Dunaújváros PASE 29 5 8 16 25–47 –22 22
16. Lombard Pápa FC 29 4 7 18 14–55 –41 19
* A Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik