NB I: Európa-liga-győztes spanyol szélsőt igazolt a Honvéd

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.29. 10:40
null
Jairo Samperio Kispestre szerződött (Fotó: Honvéd)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a korábbi spanyol U21-es válogatott, Európa-liga-győztes szélsőt, Jairo Samperiót. 


A 29 éves spanyol szélső eddigi pályafutása során futballozott a Racing Santanderben, a Sevillában, a Las Palmasban, Málagában, a Hamburgban és a Mainzban is. A Sevillával a 2013–2014-es idényben Európa-ligát nyert (7 meccset játszva, az egyenes kieséses szakaszban csak 1 percre pályára lépve), a spanyol U21-es válogatottba 2013-ban kétszer lépett pályára.

„Jairo Európa-ligát nyert korábban, komoly La Liga- és Bundesliga-tapasztalattal rendelkező játékos. Tudásával minőséget adhat hozzá a támadójátékunkhoz, a személyisége, a karaktere pedig példa lehet a fiatalok számára, akik szeretnének a jövőben hasonló szinten futballozni“ – mondta Samperio érkezése kapcsán Chris Docherty sportigazgató a klub honlapján.

„Izgatottam várom, hogy csatlakozzak a csapathoz, nagyon örülök, hogy itt lehetek a Honvédnál – kezdte Jairo Samperio. – Várom már, hogy megismerkedjek a társakkal, hogy a Kispest-tábor előtt játsszak a Bozsik Arénában. Az első benyomások pozitívak, találkoztam az edzői stábbal, gyönyörű a stadion és rajtam a sor, meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes, rendkívül motivált vagyok, hogy bizonyítsak. Nehéz pontosan meghatározni a célokat, hiszen ez csak az első napom Magyarországon, jobban meg kell ismernem a bajnokságot is, ami biztos, hogy a keretünkben jó néhány tehetséges fiatal is szerepel, megpróbálok nekik is minél többet segíteni. Ami pedig engem illet, az előző évem nem úgy sikerült, ahogy terveztem, ezért most újra jó formába akarok lendülni, hozzájárulni a Honvéd sikeres szerepléséhez. Szeretnék minél több meccsen játszani és újra bizonyítani, hogy jó futballista vagyok.“

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:Lazar Csirkovics (szerb, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Albi Doka (albán, HNK Gorica – kölcsön után végleg), Christian Gomis (szenegáli-francia, PFK Lokomotiv Plovdiv – Bulgária), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként),Makszim Plakuscsenko (izraeli-ukrán, Maccabi Haifa – Izrael), Herdi Prenga (albán, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Jairo Samperino (spanyol, Málaga, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Richlord Ennin (kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország, legutóbb Nyizsnyij Novgorod – Oroszország)
Kölcsönből visszatérők: Bocskay Bertalan(Topolyai SC – Szerbia), Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK), László Dávid (Budafoki MTE), Szabó Alex (Szolnoki MÁV FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ian Harkes (amerikai, Dundee United – Skócia), Olekszij Kascsuk (ukrán, Sahtar – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Sabah – Azerbajdzsán)
Távozók:
Balogh Norbert (FC DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Banó-Szabó Bence (Kecskeméti TE),Baráth Botond (Vasas, szabadon igazolhatóként), Batik Bence (Puskás Akadémia), Berla Attila,Bőle Lukács (Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Artur Craciun (moldovai-román, Hapoel Kfar Saba – Izrael, szabadon igazolhatóként), Hidi Patrik (Vasas FC), Horváth András (Budafoki MTE),Irimiás Gergő (Dunaújváros FC),Májer Milán (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként),Nagy Gergő (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Dusan Pantelics (szerb, szabadon igazolható), Olekszandr Petrusenko (NK Istra), Soltész Dominik (Gyirmót FC Győr, legutóbb kölcsönben: Debreceni VSC), Thierry Gale (barbadosi, Dila Gori – Grúzia), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás-kölcsön után Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Benczenleitner Barna
(ETO FC Győr), Horváth Milán (siófoki kölcsön után Mezőkövesd), László Dávid (Szentlőrinc)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia), Mohammed Kadiri (ghánai, Dinamo Kijev – Ukrajna), Zinédine Machach (francia, Napoli – Olaszország, onnan Ionikosz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marko Petkovics (szerb)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik