NB I: Éreztem, hogy a Debrecen nem fog nekünk segíteni - Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 18:26
A Budapest Honvéd 1–1-es döntetlent játszott a Szombathelyi Haladás vendégeként, ezzel megszerezte a bronzérmet a labdarúgó NB I-ben, nem mellékesen pedig az Európa-ligában is elindulhat. A vendégek olasz vezetőedzője, Marco Rossi elárulta, hogy ideges volt, mert tudta, hogy a Debrecen nem fog segíteni a csapatának. Artner Tamás úgy vélte, hogy ha kihasználják az első félidőben adódó lehetőségeiket, akkor akár a győzelem is meglehetett volna.

A MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK, A SPORT TV ALAPJÁNA MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK, A SPORT TV ALAPJÁN

Artner Tamás: „Az első félidő elfogadható volt, a második játékrész viszont már kevésbé, akkor már lehetett látni, hogy a Honvéd megelégedett a döntetlennel, őrizte is az eredményt, nagyon nehéz volt ellene játszani. A csapatom a tavaszi szezonban most játszott a legtompábban, nehéz volt már felpörögni, ennek ellenére gratulálok a Honvédnak a harmadik helyhez, és gratulálok a csapatomnak a teljesítményéért, mert nagyon megérdemelte ezt a helyezést. Nem kezdtünk jól, a Honvéd ellen nagyon nehéz játszani, szervezetten, masszívan futballozik, jól presszingel. Aztán kiegyenlítettünk, az első félidőben volt két óriási helyzetünk, ha abból az egyiket berúgjuk, akkor a Honvédnak ki kellett volna jönnie. Valószínűleg megnyertük volna a mérkőzést, de igazságos döntetlen született.”

Marco Rossi: „Nagyon ideges voltam, mert éreztem, hogy a Debrecen nem fog nekünk segíteni, egész évben csak saját magunkra számíthattunk, az elemek, meg minden ellen küzdöttünk, de úgy néz ki, hogy a végén felülkerekedtünk, és meglett a siker. Ma nem úgy játszottunk, ahogy szoktunk, sajnos nem tudtuk a saját játékunkat játszani azáltal, hogy fiatal játékosaink kicsit idegesebbek voltak a kelleténél. Az év elején és talán még közben sem gondolta senki, hogy csak a Győr és a Videoton fog minket megelőzni, hatalmas köszönet a játékosoknak, hogy végig dolgozták ezt az évet, és megtették azt, amit meg kellett. Külön köszönet a szurkolóknak, akik egész évben biztattak minket, és hatalmas számban jöttek el erre a mérkőzésre is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik