NB I: 25 éves rossz sorozatát törheti meg a Vasas a padlón lévő Újpest ellen

Vágólapra másolva!
2022.09.10. 09:09
null
Kondás Elemér az 59. születésnapján debütál a Vasas kispadján (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Kupa-forduló és a válogatott meccsek miatti háromhetes szünet előtt a két napba sűrített 8. fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I. Szombaton a Loki továbbra is Dombi Tiborral lép fel Pakson, a Mezőkövesdnél átmeneti edzői stáb mutatkozik be Fehérváron, a nagyobb izgalmak azonban vasárnapra maradnak. A hibátlan mérleggel élen álló Ferencváros a második Kisvárdával vív rangadót az Üllői úton, majd a forduló zárásaként a két nagy múltú, de most nyeretlenül kiesésre álló fővárosi együttes, az Újpest és a Vasas csap össze – az utóbbinál születésnapján debütál az új vezetőedző, Kondás Elemér.    

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 8. FORDULÓJA ELÉ

SZOMBAT

PAKSI FC–DEBRECENI VSC

♦ A két csapat 37. mérkőzése jön az NB I-ben, az örökmérleg hatalmas Loki-fölényt mutat: a tolnaiak 2006-os feljutásuk óta csupán 5 ízben tudták legyőzni a DVSC-t, 14-szer döntetlenre végeztek, 17-szer pedig kikaptak a hajdúsági piros-fehérektől.

♦ Általában gólokban gazdag ez a párosítás, a meccsenkénti átlag 2.8 találat, az előző 15 találkozójukon a legutóbbi, márciusi összecsapásuk kivételével mindig mindkét gárda eredményes volt. A tolnaiak a 2020. februári 4–2-es sikerük óta nyeretlenek a Loki ellen, azóta zsinórban háromszor ikszeltek, majd idén tavasszal a DVSC győzött.

♦ A 2020. június 27-i, debreceni meccsük sokáig emlékezetes marad, mert az utolsó fordulóban lejátszott ki-ki csata döntött arról, melyikük búcsúzik az NB I-től. Izgalmas végjáték után az 1–1-es döntetlen a Paks bennmaradását jelentette. Akkor volt a párharc nézőcsúcsa, hiszen a Nagyerdei Stadionban 9400-an voltak kíváncsiak a kiesési helyosztóra.

♦ Amikor a Paks volt a pályaválasztó, 3 tolnai siker született, 9-szer ikszeltek, 6 alkalommal a debreceniek győztek. Legutóbb David Babunszki videobírós felülvizsgálattal megadott góljával 1–0-s vendégsiker született. A közelmúltban távozott északmacedón középpályásnak ez volt az egyetlen NB I-es találata.

♦ Bár a Paks a legutóbbi két bajnokiját elvesztette (egyaránt 3–1-re), a Loki pedig az edzőváltás után, már Dombi Tibor irányításával az előző fordulóban aratta az első győzelmét, közös a két csapatban, hogy csak 5 pontot gyűjtöttek az előző öt NB I-es meccsükön (1 diadal, 2 iksz, 2 vereség).

♦ A előző 13 hazai bajnokiján egyszer sem ikszelt a tolnai együttes. Tavaly október 22-én a Kisvárda ellen végzett 2–2-re, azóta saját közönsége előtt hatszor nyert, hétszer vesztett. Ebben a pontvadászatban egy győzelem (2–0 a Fehérvár ellen) és egy vereség (1–3 a Várdával szemben) az otthoni egyenlege.

♦ A DVSC idegenben még nem diadalmaskodott ebben a bajnokságban (1 döntetlen, 2 kudarc), és holtversenyben a legtöbb gólt kapta, 10-et. Kisvárdán két hajrágóllal kétszer is egyenlíteni tudott (2–2), ám ezt két 4–2-es házon kívüli fiaskó követte.

♦ A Paks az előző öt NB I-es meccsén egyszer sem úszta meg két kapott gólnál kevesebbel.

♦ Legalább három gól esett a Loki legutóbbi négy idegenbeli bajnokiján és ezekből mindig minimum kettőt a debreceniek szedtek be.

BP. HONVÉD–KECSKEMÉTI TE

♦ 2008 és 2015 között 14-szer csaptak össze az élvonalban, és meglepetésre a Honvéd mindössze egy meccset tudott megnyerni ezek közül, a legutóbbit. Négy alkalommal végeztek döntetlenre, a KTE kilencszer bizonyult jobbnak.

♦ Idén februárban a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében találkoztak, az akkor még NB II-es kecskemétiek Belényesi Csaba góljával jutottak vezetéshez, ám a fővárosiak Nenad Lukics duplájával 2–1-re fordítottak.

♦ A kispestiek pályaválasztása melletti egyetlen hazai siker 2015 májusában jött össze, a guineai Souleymane Youla és Holender Filip góljával (2–0). Ezen kívül 3 meccs lett iksz és ugyancsak 3-szor a vendég kecskemétiek diadalmaskodtak. A fővárosiakat szolgáló Tomás Tujvel akkor még a lila-fehérek kapuját védte. A legnagyobb különbség 2012 márciusában alakult ki a két csapat között, akkor a régi Bozsik Stadionban 4–1-re tudtak nyerni a kecskemétiek.

♦ A Honvéd a múlt hétvégén a forduló meglepetését szállította azzal, hogy véget vetett a Kisvárda rekordhosszú, 12 bajnokin át tartó veretlenségi sorozatának, ráadásul vendégként (1–0). A kispestiek így a legutóbbi öt körben – 2 diadal és 2 döntetlen mellett – csupán a Ferencvárossal szemben maradtak alul.

♦ Az újonc KTE az előző öt bajnokik alapján elkészített formatabellán is az előkelő harmadik helyet foglalja el, csak a bajnok FTC és a legutóbb ezüstérmes Kisvárda gyűjtött több pontot nála ebben az időszakban.

♦ A Honvéd eddig mindössze a pontjai egynegyedét szerezte meg a Bozsik Arénában, nyolcból kettőt. Már hét mérkőzés óta tart a hazai nyeretlensége (5 iksz, 2 fiaskó), Kispesten legutóbb március elején, a Debrecent győzte le a piros-fekete együttes (4–2).

♦ Látogatóként ezen az őszön még nyeretlen a KTE (2 döntetlen, 1 vereség), az élvonalban idegenből legutóbb lassan hét és fél éve, 2015. március 14-én Dunaújvárosból tudott győztesen hazatérni (2–0).

♦ Egymás után a második mérkőzését hozta le kapott gól nélkül a Honvéd, ez több mint féléves szünet után sikerült újra a dél-pesti gárdának.

♦ Legalább három gól esett a Kecskemét legutóbbi három bajnoki mérkőzésén.

MOL FEHÉRVÁR FC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC

♦ Eddig 20 mérkőzésük volt a legfelső osztályban, a fehérváriak egy híján négyszer annyi diadalt arattak, mint ellenfelük. Az örökmérleg a hazaiak szemszögéből 11 siker, 6 döntetlen, 3 vereség. A gólkülönbség 29–14, a következő lesz a piros-kékek borsodiak elleni 30. találata.

♦ A kövesdiek mindössze egyet tudtak megnyerni a két csapat legutóbbi tíz egymás elleni bajnokijából – 6 Vidi-siker és 3 döntetlen mellett. Bő két éve, 2020 júniusában – még Kuttor Attila edzősége alatt – hazai pályán úgy győztek 2–1-re, hogy Andrij Neszterov kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban futballoztak.

♦ A matyóföldieknek eddig nem termett babér a Fehérvár vendégeként: a 9 bajnokijukból 7-ot elbuktak, és mindössze 2 döntetlent értek el, a másodikat a tavaly februári zárt kapus meccsen (0–0).

♦ A Ferencvároson kívül csak a Fehérvár nem játszott még döntetlent ebben a bajnokságban (2 siker, 4 kudarc). Legutóbb az előző kiírás záró körében a Pakssal ikszelt, hazai pályán (2–2).

♦ Legutóbb 2013 óta íródó élvonalbeli történelme legnagyobb vereségét szenvedte el a Mezőkövesd a ZTE ellen (0–5), így nem meglepő, hogy a borsodiak kapták a legtöbb gólt a mezőnyben, 15-öt, vagyis meccsenként átlagban több mint kettőt (2.14). A hatalmas zakó után közös megegyezéssel távozott Supka Attila vezetőedző, és a csapatot átmenetileg az eddigi stábjának tagjai készítik fel a Fehérvár ellen.

♦ A Vidi eltérő arcát mutatta eddig otthon és idegenben: hazai pályán kétszer játszott és még nem vesztett pontot (4–0 a Honvéd, majd 2–1 a KTE ellen), vendégként viszont mind a négyszer alulmaradt.

♦ A matyóföldi együttes látogatóként egy újpesti döntetlennel nyitott (1–1), ám utána a további három házon kívüli meccsét kivétel nélkül elveszítette, a legutóbbi kettőn még gólt sem szerzett.

♦ A Fehérvár az előző hat hazai NB I-es mérkőzésén mindig legalább két gólt szerzett.

♦ A Mezőkövesd az egyetlen gárda a mezőnyben, amely minden találkozón kapta a mérkőzés első gólját, és még sosem vezetett 1–0-ra. Egyedül a Debrecen ellen sikerült fordítania (4–2), az Újpest és a Vasas ellen pedig sikerült döntetlenre menteni.

♦ Bár Michael Borisnak, a Vidi vezetőedzőjének pozitív a mérlege a kövesdiekkel szemben (2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség), mégis van egy igazán kellemetlen emléke: az MTK-re 5–1-re kikapott a 2020–2021-es bajnokság záró fordulójában, és ezután nem hosszabbítottak vele a kék-fehéreknél.

VASÁRNAP

ZALAEGERSZEGI TE FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC


♦ Ez lesz a 10. találkozójuk az NB I-ben. Bár a felcsútiak az előző három bajnokságban a dobogón végeztek, a ZTE pedig ezalatt egyszer sem, mégis a zalaiak állnak jobban, hiszen az örökmérleg a kék-fehérek szemszögéből 4 győzelem, 3 döntetlen és csak 2 vereség.

♦ A 2021–2022-es kiírásban azonban a Puskás Akadémia veretlen maradt a ZTE-vel szemben (3–1, 1–1 és 0–0). A legutóbbi zalai siker a 2021. áprilisi meccsükön született, amikor a Pancho Arénában a Waltner Róbert dirigálta vendégek az utolsó negyedórában három gólt elérve 4–1-re nyertek.

♦ Zalaegerszegen viszont a Puskás Akadémia áll jobban: mindössze 1 diadalt arattak eddig a hazaiak, 2 iksz és 2 felcsúti siker mellett.

♦ A bő egy évvel ezelőtti egerszegi találkozójuk az előző bajnokság egyetlen olyan összecsapása volt, amelyet két részletben, két különböző napon játszottak le. Tavaly augusztus 15-én felhőszakadás miatt 2–1-es felcsúti vezetésnél a 70. percben Bogár Gergő játékvezető félbeszakította a mérkőzést, majd a fennmaradó 20 percet három nappal később játszották le. Ennek során újabb gólt szerzett a PAFC és 3–1-re győzött.

♦ A ZTE a legutóbbi fordulóban 5–0-s kiütéses győzelmet aratott Mezőkövesden, mégsem ez a legnagyobb idegenbeli diadala, mert 2020 májusában 6–0-ra tudott nyerni Kaposváron.

♦ A PAFC ebben a bajnokságban megrendezett hét bajnokiján egyszer sem esett kettőnél több érvényes gól.

♦ Minimum négy találat esett a Zalaegerszeg legutóbbi négy meccsén az OTP Bank Ligában.

♦ A zalaiak legutóbb a DVSC ellen az első hazai győzelmüket aratták ebben az idényben, egyúttal lezárták a négyes hazai vereségszériájukat.

♦ A Puskás Akadémia legutóbbi kilenc idegenbeli mérkőzéséből nyolc döntetlenül végződött, a kivétel a bajnoki nyitányon az FTC elleni Üllői úti 0–1 volt. A felcsútiak vendégként legutóbb február elején, Mezőkövesden gyűjtötték be mind a három pontot (2–1).

FERENCVÁROSI TC–KISVÁRDA MASTER GOOD

♦ Nemcsak az előző bajnokságot zárta az FTC az első, a Kisvárda pedig a második helyen, hanem a mostani forduló előtt is ezt a pozíciót foglalják el, így az NB I csúcsrangadójának számít ez a párharc. A ferencvárosiak fölénye tetemes: 9 győzelem, 2 döntetlen és mindössze 1 várdai siker. A párosítás gólátlaga mindössze 2.0, ami annak köszönhető, hogy a szabolcsiak az eddigi 12 meccsből 8-on be sem találtak be a Fradinak.

♦ A Groupama Arénában hatszor ütköztek meg, a mérleg 4 FTC-győzelem, 1 döntetlen, 1 várdai siker, utóbbi bő egy éve, Peter Stöger bemutatkozó bajnokiján jött össze a piros-fehéreknek (1–2).

♦ A zöld-fehérek öt meccset letudva százszázalékos teljesítménnyel vezetik a tabellát, pedig a vetélytársaknál kevesebb mérkőzést játszottak. A Sztanyiszlav Csercseszov-érában ez már a második ötös bajnoki diadalsorozatuk, tavasszal a 27. és a 31. forduló között volt hasonló.

♦ Ilyen remek NB I-es rajtjuk pedig mostanáig utoljára 2015 őszén volt a ferencvárosiaknak, akkor Thomas Doll együttese csak a 10. meccsén, Felcsúton vesztett először pontot (0–0).

♦ A Kisvárdának nem jött össze az újabb klubrekord, hiszen 12 veretlenül megvívott bajnoki (8 siker, 4 iksz) után az előző körben váratlanul, hazai közönség előtt maradt alul 1–0-ra a Honvéddal szemben.

♦ A legutóbbi kilenc hazai bajnokijából nyolcat megnyert és csak egyet bukott el az FTC (0–3 az MTK ellen). Az előző nyolc találkozójából haton úgy győzött, hogy már a félidőben is vezetett.

♦ A Groupama Arénában ebben a pontvadászatban egyedül a Honvéd talált be neki (3–1).

♦ Az előző három házon kívüli találkozóját megnyerte a Várda, ennél hosszabb idegenbeli győzelmi sorozata még sosem volt az élvonalban.

♦ A Fradi legutóbbi 13 bajnokijából 11-en minimum három gól született. A két kivétel a PAFC és a Vasas elleni 1–0-s siker.

ÚJPEST FC–VASAS FC

♦ Ez a forduló legpatinásabb összecsapása, hiszen kereken 180-szor rendezték már meg a észak-pesti rangadót. Az örökmérleg óriási újpesti fölényt mutat, a lila-fehérek 93, a piros-kékek 46 meccset nyertek meg, a döntetlenek száma 41.

♦ Az Újpest remek sorozatban van a Vasassal szemben, hiszen az előző hat bajnoki találkozójukból ötön győzni tudott, egyszer pedig ikszelt. Az újonc XIII. kerületi gárda a 2010-es években csupán háromszor tudott diadalmaskodni a lila-fehérek ellen, kétszer 2011-ben, majd egyszer 2016-ban.

♦ Most hasonló játékerejű gárdákként csapnak össze ebben a párharcban. A Transfermakt szerint az újpestiek keretének összértéke ugyanis 7.83 millió euró, míg az angyalföldieké 7.63 millió. Mindkét alakulat átlagéletkora 25 és 26 év között van, és egyaránt kiesésre állnak.

♦ Az Újpest pályaválasztása mellett ez lesz a 90. összecsapásuk, a korábbiakból 48 végződött a IV.. kerületiek, 18 az angyalföldiek sikerével, 23-szor pedig iksz lett a csata vége. Az angyalföldiek 1997. október 4. (1–2) óta egyszer sem tudták legyőzni az Újpestet idegenbeli bajnokin. A lila-fehérek veretlensége hazai pályán tehát már 18 mérkőzés óta tart a szomszédvár csapata ellen (11 diadal, 7 iksz).



♦ A lila-fehérek kísértetiesen ugyanúgy kezdték a bajnokságot, mint egy évvel ezelőtt, hiszen hat meccs után akkor is nyeretlenül, három ponttal, kieső helyen álltak, de a jó tavaszi szereplés eredményeként végül ötödikként zártak.

♦ Miután a Vasasnak a hetedik fordulóban a Puskás Akadémia ellen sem sikerült győznie (1–1), a vezetőség menesztette Kuttor Attila vezetőedzőt. Hasonló rossz rajtért egészen az 1959–1960-as idényig kell visszalapozni a piros-kék klub történetében. Akkor a jelenlegi öt ponttal szemben csak négy volt Illovszky Rudolf együttesének, mégis kitartottak mellette. Jól tették, mert a 8. körben meglett vele az első győzelem a BVSC ellen (3:1), a végére pedig a harmadik helyre kormányozta be az angyalföldi együttest.

♦ Sorozatban hat otthoni mérkőzésén nem tudott nyerni az Újpest, négy döntetlen után a legutóbbi két bajnokiját elbukta (2–3 a Paks, majd 0–6 az FTC ellen). Utóbbi négyes holtversenyben a klub történetének legnagyobb különbségű hazai kudarca.

♦ A Vasas látogatóként mind a három idegenbeli találkozóján ikszelt ebben az idényben.

♦ Kondás Elemér, a piros-kékek frissiben kinevezett vezetőedzője bő két év után tér vissza az élvonalba. Az 59. életévét vasárnap betöltő tréner az NB I-ben legutóbb akkor ült a kispadon, amikor 2020 júniusának végén a Loki csak döntetlent játszott otthon a Pakssal és kiesett. Az újpestiekkel szemben elég jó az eddigi mérlege, a 14 találkozója felét (7) megnyerte, 4 döntetlen és 3 vereség mellett.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN ÉS UTÁN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ? (Mb: Dombi Tibor)
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett ?


NB I, 2022–23, 8. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 10., szombat
15.30: Paksi FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport+)
Paks,Fehérvári úti StadionFarkas Ádám
17.45: Bp. Honvéd–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport+)Budapest, Bozsik Aréna
Káprály Mihály
20.00: Mol Fehérvár–Mezőkövesd Zsóry (Tv: M4 Sport+) Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Bogár Gergő
Szeptember 11., vasárnap
15.00: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
17.30: Ferencvárosi TC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
20.00: Újpest FC–Vasas FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 5 5 15–1 +14 15
2. Kisvárda 7 4 2 1 16–9 +7 14
3. Kecskeméti TE 7 3 3 1 10–6 +4 12
4. Zalaegerszegi TE 6 3 1 2 13–9 +4 10
5. Puskás Akadémia 7 2 4 1 7–5 +2 10
6. Paksi FC 6 2 2 2 12–13 –1 8
7. Budapest Honvéd 7 2 2 3 7–12 –5 8
8. Debreceni VSC 7 1 4 2 10–13 –3 7
9. Mol Fehérvár 6 2 4 7–11 –4 6
10. Mezőkövesd 7 1 2 4 8–15 –7 5
11. Vasas FC 7 5 2 6–8 –2 5
12. Újpest FC 6 3 3 4–13 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik