NB I: Elegem van az öntelt, nagyképű futballistákból – Pintér Attila

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.25. 22:31
null
Pintér Attila nem volt elégedett a csapatával (Fotó: Földi Imre)
A Mezőkövesd 1–0-ra kikapott az MTK-tól a labdarúgó NB I 7. fordulójában. A vendégek vezetőedzője, Pintér Attila nem volt elégedett a játékosaival.


MTK BUDAPEST–MEZŐKÖVESD 1–0

GIOVANNI COSTANTINO, az MTK vezetőedzője

– Szerencsével tartották otthon a három pontot: ön milyennek látta a mérkőzést?
– Szerintem rászolgáltunk a győzelemre. Nem volt sok helyzetünk, de mentünk előre becsülettel, különösen az első félidőre volt igaz ez. A pálya talaja nem volt jó, nehéz volt a földön járatni a labdát, de mindent megtettünk a győzelemért. A tizenegyes fordulópont volt, kellett a bravúr, hogy végül miénk legyen a három pont.

– A játék nem működött ezúttal – de mi lett volna az alaptaktika?
– A Mezőkövesd játékosai jó felépítésűek, masszív futballisták, bele kellett állnunk a harcba. A kipattanó labdákra kellett nagyon odafigyelnünk, fontos volt, hogy jó százalékban csapjunk le rájuk. Kosznovszky Márk személyében újoncot avattunk az NB I-ben, szüksége lett volna még két-három hétre, hogy beilleszkedjen a csapatba, de a hiányzók miatt úgy döntöttem, bevetem. A mentalitása irigylésre méltó, sok örömünk lesz még a játékában.

– Lélektanilag rendkívül fontos győzelmet arattak. Mit mondott a játékosoknak az öltözőben?
– A mérkőzés után sohasem értékelek. Néhány szót váltunk, gratulálok nekik, ennyi. Ilyenkor az adrenalin dolgozik bennem és a futballistákban is. Szeretek aludni egyet-kettőt a látottakra, jobb, ha nem mondom el a véleményemet, nehogy bárkit is megsértsek.

PINTÉR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője

– Közelebb álltak a győzelemhez, mégis kikaptak. Miért?
– Igazságosabb lett volna a döntetlen. Az első félidőben ne beszéljünk labdarúgásról, gyenge volt a játék. Néhány játékosnak el kell gondolkodnia, mit is szeretne a futballtól. Elegem van az öntelt, nagyképű futballistákból – hozzáteszem, nem mindenkire igaz ez. Amíg taktikai fegyelmezetlenségből kapjuk a gólokat, és a labdarúgók nem azt teszik, amit kérünk, nem leszünk jóban. Decemberben vagy nekik kell távozniuk, vagy nekem.

– Marin Jurina büntetőt hibázott. Miért ő rúgta a tizenegyest?

– Tizenegyest az hagy ki, aki odaáll a labda mögé. Annak idején én is hibáztam, de tudjuk, ez ilyen szerep. Marin Jurina úgy érezte, neki sikerül bevágnia a labdát a hálóba, elvállalta, sajnos nem jött össze. Más ez a hiba, és más az, amiből kaptuk a gólt.

– A második félidei játékkal tehát elégedettebb volt?
– A fordulás után sokkal hatékonyabbak lettünk, az ellenfél kapuja előtt akkor sem alakítottunk ki tíz ziccert, de jobbak voltunk. Hozzá kell tennem, a pálya talaja is pocsék volt, de ez nem az MTK hibája. Mindenesetre régen játszottunk ilyen rossz gyepen a Hungária körúton.

GYIRMÓT FC GYŐR–BUDAPEST HONVÉD 2–4

CSERTŐI AURÉL, a Gyirmót FC Győr vezetőedzője

– Feltételezhetően nem ilyen ötvenhatodik születésnapi meglepetést várt...
– Valóban nem. Az az igazság, hogy már az első félidőben eldőlt a mérkőzés, mégpedig azzal, hogy sokkal gyorsabb és erősebb volt a Honvéd nálunk. Csupán annyi vigaszom lehet, hogy apró lépéseket teszünk előre meccsről meccsre, de hogy ez mire lesz elég az élvonalban, fogalmam sincs.

– Az viszont tény, hogy hiába volt hátul magassági fölényben a védelem, a Honvéd mégis többször fejjátékkal verte meg csapatát. Minek tulajdonítja ezt?
– Elsősorban annak, hogy hiába gyakoroljuk a szabadrúgások, szögletek hárítását, egy-egy hiba mindig becsúszik. Elöl pedig azt a kevés helyzetet sem tudjuk kihasználni, amelyeket kidolgozunk.

– A sikertelenség lelkileg megviseli önt és a csapatot, s nem érzi, hogy veszélyben az állása?
– Az, hogy még nem nyertünk, láthatóan frusztrálja a játékosokat. Egyre többet kapkodnak, talán az első győzelem átlendítené a holtponton az együttest. Arról, hogy inog-e a kispad alattam, nem tudok mit mondani, a vezetők döntenek ilyen kérdésekben, nem az edző...

HORVÁTH FERENC, a Budapest Honvéd vezetőedzője


– Láthatóan felfelé ívelő pályára állt a Honvéd: minek tulajdonítható ez?
– Elsősorban annak, hogy ha eredményesen sikerül befejezni a támadásokat, a gólok megalapozzák egy csapat önbizalmát, úgyhogy ennek is tudható be, hogy bátran, látványosan, gólerősen futballozunk.

– Már az első félidőben eldőlt a meccs?
– Az igaz, hogy gyorsan és ötletesen játszottunk, ám egyáltalán nem lehettünk nyugodtak, hiszen a Gyirmót korábban az MTK és a Fehérvár ellen is megmutatta, hogy szervezett és egységes, jól összerakott csapat. Ugyan kétgólos volt az előnyünk, de a szünetben azt kértem a játékosoktól, továbbra is folytassák, amit az első félidőben csináltak.

– Minden úgy alakult, ahogy eltervezte?
– Igen, és mindez azért történhetett így, mert a folytatásban is mindenki ment előre, sőt, szinte mindenki támadott, elkapta a hév a játékosokat, így aztán a a Gyirmótnak is akadtak helyzetei, de a mi játékunk is veszélyes volt. A kispadról nézve a meccs nagy részében azt érezhettem, hogy nem volt kérdéses egy pillanatig sem a győzelem.

NB I, 2021–2022, 7. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Szeptember 24., péntek
ZTE FC–Paksi FC 2–5Zalaegerszeg, ZTE ArénaKáprály Mihály1214
Szeptember 25., szombat
MTK Budapest–Mezőkövesd 1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
1537
Gyirmót FC Győr–Bp. Honvéd 2–4
Gyirmót, ALCUFER StadionErdős József
2381
Mol Fehérvár FC–Puskás 0–0Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóSolymosi Péter
2014
Szeptember 26., vasárnap
14.15: Kisvárda–DVSC (Tv: M4 Sport+)
Kisvárda, Várkerti StadionBognár Tamás
17.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama ArénaBogár Gergő
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 6 5 1 10–5 +5 15
2. Paksi FC 7 4 1 2 22–15 +7 13
3. Ferencvárosi TC 5 4 1 11–5 +6 12
4. Budapest Honvéd 7 3 1 3 12–11 +1 10
5. MTK Budapest 7 3 1 3 9–9 0 10
6. Puskás Akadémia 6 3 1 2 7–9 –2 10
7. Mol Fehérvár 7 2 4 1 8–7 +1 10
8. Debreceni VSC 6 2 2 2 17–12 +5 8
9. Mezőkövesd 7 2 2 3 9–13 –4 8
10. Zalaegerszegi TE 7 1 2 4 11–18 –7 5
11. Újpest FC 6 3 3 8–11 –3 3
12. Gyirmót FC Győr 7 3 4 5–14 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik