NB I: „Egy ilyen hiba belefér” – Boris az Újpest ajándékgóljáról

S. ZS., V. GY, B. B.S. ZS., V. GY, B. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.09. 09:10
null
Michael Boris kiállt az Újpest ellen hibázó kapusa, Kovács Dániel mellett (Fotó: Meder István)<br />
A labdarúgó NB I 32. fordulójában vasárnap három mérkőzést rendeztek. Lássuk a meccsek utáni edzői értékeléseket!

ÚJPEST–FEHÉRVÁR 1–1

Milos KRUSCSICS, az Újpest FC vezetőedzője

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Két jó csapat remek meccset játszott. Intenzív, lendületes találkozó volt, az ehhez hasonlók jót tesznek a csapatoknak és a magyar labdarúgásnak. A második félidőben többet érdemeltünk volna, számos ígéretes lehetőségünk volt, de kimaradtak, míg a Fehérvár alig ért fel a kapunkhoz, ám Nikolics Nemajna révén betalált.

– Mennyire hiányzott a sérült Budu Zivzivadze?
– Szerintem jól kezeltük a kiesését. Ezúttal Yohan Croizet-val kezdtünk elöl, jól is játszott, ám az első félidőben hadrendet kellett váltanunk a hátsó gondjaink miatt, 3– 5– 2-re álltunk át. Sok lehetőséget dolgoztunk ki, de pechesek voltunk, csakúgy, mint a Gyirmót ellen.

– Csalódott, hogy lemaradtak a nemzetközi kupaindulásról?
– Nem, mert jól futballozunk, a szurkolóink visszatértek, s erős csapat benyomását keltjük. A fő célunk a bennmaradás volt, ami sikerült. Evés közben megjött az étvágyunk, megpróbáltuk megcsíp­ni a negyedik helyet, de nem sikerült. Ennek ellenére büszke vagyok a játékosokra. Az Újpestnek nagy célokért kell küzdenie. Bízom benne, hogy a tavasz kiváló löketet ad a következő idényre.

MICHAEL Boris, a Mol Fehérvár vezetőedzője

– Elégedett a látottakkal?
Nem ez volt a legjobb meccsünk. Fáradtak voltunk, két nappal kevesebbet regenerálódtunk, mint az ellenfél. Az első félidőben pontatlanok voltunk, és az Újpest szerzett vezetést. A szélsőjátékunkkal akadtak gondjaink, az ellenfélnél ketten-hárman szabadon mozogtak, a videoelemzőnk azonban rávilágított, min kell javítani. A fordulás után helyrerázódtunk, máshogyan védekeztünk, ennek meg is lett az eredménye. Nyerni akartunk, de ez nem sikerült, ám elégedettek lehetünk a döntetlennel, megérdemeljük a tabellán elfoglalt helyezésünket.

– Hogyan élte meg a komikus kapott gólt?
– Először is, tizenöt meccsel ezelőtt úgy döntöttünk, Kovács Dániel mellett tesszük le a voksunkat. Valóban hibázott, de a kapott gólján kívül a szabadrúgásnál gyönyörűen védett, illetve a csapat volt annyira stabil, hogy ezután is betaláljon. Ami a kapuskérdést illeti, jónak tartjuk őt. Egy kapus nyolc-tíz pontot hozhat egy idényben, egy évadban belefér egy ilyen hiba.

– A negyedik helyre vezette a csapatot, a következő idényben is ön lesz a vezetőedző?
Még játszunk a Pakssal, az utolsó bajnoki után foglalkozunk a kérdéssel.

ZTE–GYIRMÓT 0–1

MOLNÁR Balázs, a ZTE megbízott vezetőedzője

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Nehéz bármit is mondani, hiszen gyengén futballoztunk, tulajdonképpen csak a kapott gól után ébredtek fel a játékosok, Sajnos ez van már öt mérkőzés óta.

– Miért kell mindig megvárni azt a bizonyos gólt?
– Egyelőre megfejthetetlen, egy biztos, ha nem teszünk a sikerért, nem is lesz eredmény. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a Ferencváros elleni találkozó elég sokat kivett a játékosokból, fáradtságot és fásultságot éreztem a csapaton. Próbáltunk változtatni, de nem sikerült.

– Sok vicces jelenet történt a pályán, például Zsóri Dániel különleges mozdulata. Mit gondol a center flegma megoldásáról?
– Fiatal játékos, aki időnként meggondolatlanul cselekszik. De nem ezért cseréltem le, hanem taktikai megfontolásból.

Zsóri Dániel balul sikerült rabonája –A VIDEÓÉRT KATT A KÉPRE!
Zsóri Dániel balul sikerült rabonája –A VIDEÓÉRT KATT A KÉPRE!

CSERTŐI Aurél, a Gyirmót FC Győr vezetőedzője

– Amikor tudják, hogy kiesnek, mit lehet mondani a játékosoknak az öltözőben?
– Hogy legyen önbecsülésük, futballozzanak sportemberhez méltón, hiszen minden futballista saját maga menedzsere. Ráadásul az élet sem állhat meg.

– A győzelem tükrében miként értékeli a találkozót?
– A pályára lépők megértették az öltözőben nekik mondottakat, nagyszerűen futballoztak, sok helyzetet dolgoztak ki – megérdemelten nyertünk.

– Hogyan befolyásolja az ön jövőjét a kiesés?
– Az biztos, hogy nem vet jó fényt az edző tevékenységére, ha csapata búcsúzik az élvonaltól, ez természetesen rám is igaz. A jövőm a vezetőktől függ, ők döntik el, hogy velem vagy mással képzelik-e a folytatást.

PAKS–KISVÁRDA 0–1

BOGNÁR György, a Paks vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón

– Több kezdőjátékosunkat pihentettük a szerdai Magyar Kupa-döntő miatt, bízunk benne, hogy akkor mindenki a legjobb formáját hozza. Több olyan futballista volt egyszerre a pályán, aki általában a kispadon ül, s bár a finálét helyeztük előtérbe, nem kellett volna kikapni. Kevés volt a tiszta játékidő, miután a Kisvárda gólt szerzett, csak tördelte a játékot. Utólag jelezték nekem, az ellenfél gólja szabálytalan volt, mert a szabadrúgásnál mozgott a labda. Ha ez valóban így történt, a VAR nemhogy nem segített nekünk, de kifejezetten ellenünk volt. A második félidőben próbáltunk nyomást helyezni az ellenfélre, de nem alakult ki folyamatos játék. Mindent egy lapra tettünk fel, a két csatárunk becserélése után a lefejelt labdákat követően voltak is lehetőségeink, de nem tudtunk olyan játékot nyújtani, amellyel fordíthattunk volna.

RÉVÉSZ Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója

Minek köszönhetik a győzelmet?
– Mindkét együttes összeállításán látszott, hogy hét közben fordulót rendeztek, a szellemileg és erőnlétileg legfrissebb játékosok kaptak lehetőséget. Mindkét csapat próbálta a saját futballját játszani, a hazaiak szélről érkező beadás után tizenegyeshez jutottak, de a VAR döntése megnyugtatott minket. Az első félidőben megszereztük a vezetést, és számítottunk rá, hogy a fordulás után a Paks becseréli Ádám Martint és Böde Dánielt. Erre válaszul három belső védőt tartottunk a pályán, ők pedig tökéletesen megoldották a feladatot.

– Már az első félidőben úgy tűnt, Dombó Dávid nincs százszázalékos erőállapotban. Miért döntöttek úgy, hogy nem cserélik le?
– Valóban, a kirúgásokat nem tudta elvégezni, felugrani sem tudott, de mivel számítottunk arra, hogy öt mezőnyjátékost kell cserélnünk, nem akartuk az egyik cserelehetőséget Dombó Dávid levitelére elpazarolni. Tartottuk benne a lelket, ő pedig állta a sarat.

– Mit jelent ez a győzelem a második hely szempontjából?
– Nagyon sokat. A saját kezünkben van a sorsunk, ráadásul a Puskás Akadémia vélhetően megszenved majd az utolsó fordulóban az élvonalban maradásáért küzdő Honvéddal. Adott esetben a döntetlen is elég lehet az ezüstéremhez, de természetesen a három pont megszerzése lesz a célunk a ZTE ellen. Az idény előtt tizenhat győzelemben bíztam, ebből tizenöt már megvan, az utolsó fordulóban feltehetjük az i-re a pontot.

NB I, 2021–2022, 32. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Május 7., szombat
Debrecen–Puskás Akadémia 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
3621
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 0–0Budapest, Bozsik Aréna
Karakó Ferenc3155
Ferencváros–MTK Budapest 0–3Budapest, Groupama Aréna Bogár Gergő
13 199
Május 8., vasárnap
Paks–Kisvárda 0–1
Paks, Paksi FC Stadion
Pintér Csaba
1572
ZTE–Gyirmót 0–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Erdős József 1902
Újpest–Mol Fehérvár 1–1Újpest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
3331
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 32 21 5 6 58–30 +28 68
2. Kisvárda 32 15 11 6 48–33 +15 56
3. Puskás Akadémia 32 14 12 6 42–32 +10 54
4. Mol Fehérvár 32 13 8 11 46–41 +5 47
5. Paksi FC 32 12 6 14 73–61 +12 42
6. Újpest FC 32 11 8 13 47–46 +1 41
7. Debreceni VSC 32 10 9 13 45–49 –4 39
8. Zalaegerszegi TE 32 10 9 13 43–56 –13 39
9. Mezőkövesd 32 10 8 14 35–46 –11 38
10. Budapest Honvéd 32 9 8 15 46–50 –4 35
11. MTK Budapest 32 8 9 15 25–50 –25 33
12. Gyirmót FC Győr327111433–47–1432
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik