A Kisvárda az eddigi hét NB I-es meccsén egy gólt és nulla pontot szerzett az FTC vendégeként (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)

Lement 17 forduló, túl vagyunk tehát a bajnokság több mint a felén, ezért érdemes egy kis összegzést készíteni. A 101 lejátszott találkozón 301 gól született, ez majdnem 3 gólos átlag meccsenként (2.98). A DVTK–Újpest találkozót az MLSZ 3–0-val írta jóvá a hazaiaknak, mert az Újpest FC nem állt ki.

A játékvezetők összesen 488 sárga lapot osztottak ki, azaz mérkőzésenként majdnem ötöt (4.83). Huszonöt kiállítás történt, vagyis fordulónként átlagban több mint egy (1.47).

Összesen 45 meccsen győzött a pályaválasztó csapat (44.1 százalék), 23 a döntetlenek száma (22.5 százalék) és 34-szer, vagyis pontosan a meccsek egyharmadán győzött a vendégként pályára lépő együttes.

LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ

ÉRDEKESSÉGEK

MTK BUDAPEST–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Eddig 11 élvonalbeli mérkőzést játszottak, a Puskás Akadémia kétszer nyert, az MTK nyolcszor, csak egy mérkőzés lett döntetlen (a legelső, melyet Fehérváron rendeztek).

♦ Legutóbb, tavaly októberben az MTK 3–0-ra nyert Felcsúton, ez volt az első alkalom, hogy egygólosnál nagyobb különbség alakult ki a két együttes találkozóján.

♦ Amikor az MTK volt a pályaválasztó, még egyszer sem ikszeltek. Négyszer a fővárosiak győztek és csak egyszer a felcsútiak (2016 áprilisában, Dunaújvárosban, Zsótér góljával 1–0-ra).

♦ Az MTK otthon 4 győzelmet (ezekből három is 3–1 lett), 2 döntetlent és 2 vereséget számlál, a legutóbbi 3 hazai meccsét megnyerte.

♦ Az MTK vendéglátóként csupán egyszer maradt gólképtelen, a ZTE ellen, azt a meccset el is veszítette (0–3). Ugyancsak egyszer úszta meg kapott gól nélkül az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a Diósgyőrrel szemben (1–0).

♦ A Puskás Akadémia 3 forduló óta nyeretlen (2 döntetlen, 1 vereség), a legutóbbi három bajnokiján egy-egy gólt kapott.

♦ A PAFC idegenbeli teljesítménye alapján a középmezőnyben foglal helyet (3 győzelem, 1 iksz, 5 vereség). Az egyetlen döntetlent Fejér megyei riválisa, a Mol Fehérvár otthonában érte el (1–1).

♦ A Puskás Akadémia 17 gólt kapott idegenben, ez – a Paks és a DVTK mögött – a harmadik legtöbb a mezőnyben.

♦ Tóth Balázs, a PAFC kapusa tavaly tavasszal a Mezőkövesd ellen mutatkozott be az élvonalban, azóta tizenöt találkozón ötször maradt érintetlen a kapuja.

♦ A Transfermarkt szerint alig van eltérés a két csapat átlagéletkorában, a Puskás Akadémia (24.8 év) a második, az MTK (25.3 év) a harmadik legfiatalabb kerettel rendelkezik az NB I-ben.


MEZŐKÖVESD–ÚJPEST FC

♦ Eddig 15 NB I-es mérkőzésen mérték össze tudásukat, jókora az Újpest fölénye, a mérleg a lila-fehérek szemszögéből 8 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség.

♦ Mezőkövesden hét találkozót vívtak és ezeken még veretlen az Újpest: az első ötöt megnyerte, a legutóbbi kettőt ikszre hozta, és csak egyszer fordult elő, hogy nem szerzett gólt. A borsodi együttes viszont otthon hétből négyszer gólképtelennek bizonyult a lila-fehérek ellen.

♦ A Kövesd szerezte eddig a legkevesebb gólt a mezőnyben: 17 forduló alatt 16-ot.

♦ A Mezőkövesd négy forduló óta veretlen (3 győzelem, 1 döntetlen), legutóbb december 5-én a Zalaegerszeg bánt el vele (0–3).

♦ A borsodi csapat az előző három fordulóban nem kapott gólt, ez a leghosszabb góltalansági széria jelenleg a bajnokságban. Legutóbb december 13-án, a Paks elleni mérkőzés hosszabbításában Bognár István talált be Szappanos Péter hálójába.                                                                                   

♦ Az Újpest a legtöbb gólt kapott góllal (37) és a legrosszabb gólkülönbséggel rendelkező csapat (–17) most az NB I-ben.

♦ Vendégként a lila-fehéreké a második legrosszabb mérleg (2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség) a mezőnyben. Legutóbb szeptember 27-én a Honvéd ellen (2–1) az Új Hidegkuti Nándor Stadionban győztek Simon Krisztiánék. Azóta 2 döntetlen és 3 vereség áll a nevük mellett (a Diósgyőr ellen nem állt ki az Újpest, azt a meccset 3–0-val a DVTK-nak írta jóvá az MLSZ).

♦ Michael Oenning, a lilák decemberben kinevezett vezetőedzője még veretlen a Mezőkövesd ellen. A Vasas edzőjeként az első 4 meccset megnyerte (mindegyiket legalább 2 góllal, és közben még gólt sem kapott), a következő 4 találkozót döntetlenre hozta.


FERENCVÁROS–KISVÁRDA

♦ Hét élvonalbeli bajnoki után még százszázalékos a Kisvárda ellen a Ferencváros, az FTC szemszögéből az eredmények: 2–0, 2–0, 1–0, 1–0, 2–1, 1–0 és 2–0. A szabolcsiak eddig rendre megnehezítették a zöld-fehérek dolgát, de tudnak-e végre pontot szerezni ellenük?
(Bajnoki mérkőzést egyébként csak az NB I-ben vívtak egymással, amikor ugyanis a Ferencváros NB II-es volt – 2006 és 2009 között –, akkor a Kisvárda a megyei I. osztályban, illetve az NB III-ban szerepelt – a szerk.)

♦ A Ferencváros a legutóbbi 5 meccset úgy nyerte meg a Kisvárda ellen, hogy a szünetben még döntetlen volt az állás.

♦ A Groupama Arénéban négyszer találkoztak, valamennyiszer az FTC győzött, a várdaiak még nem szereztek gólt.

♦ A Magyar Kupában már jobban ment a Kisvárdának az FTC ellen: 2017 októberében másodosztályú csapatként elütötték a továbbjutástól a fővárosiakat (1–0), a 2019-es kétmeccses párharcban pedig a budapesti 0–2 után hazai pályán 1–1-et értek el.

♦ A Ferencváros ugyan legutóbb a DVTK ellen (0–1) elveszítette a hazai veretlenségét, de mivel előtte 7 győzelmet aratott, a Fehérvárral együtt még így is a legtöbb pontot gyűjtötte be (21) vendéglátóként.

♦ Az FTC hazai gólkülönbsége 18–3 – ebben a bajnokságban csak három vendégjátékos, a felcsúti Joao Nunes, a budafoki Zsóri Dániel és a diósgyőri Asmir Suljic tudott betalálni a zöld-fehérek kapujába az Üllői úton.

♦ A Kisvárda a legutóbbi 11 bajnoki mérkőzéséből csak egyet veszített el, december 18-án Fehérváron maradt alul 3–0-ra. A többi 10 találkozón 4 győzelem és 6 döntetlen a mérlege.

♦ A Kisvárda idegenben több pontot gyűjtött eddig mint otthon, és házon kívül a második legeredményesebb csapat jelenleg az élvonalban (4 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség).

♦ A Kisvárda és a Mezőkövesd mérkőzésein esett a legkevesebb gól (38) idáig az NB I-ben. Ez 2.23-as gólátlag.


MOL FEHÉRVÁR FC–BP. HONVÉD

♦ 107 élvonalbeli bajnokit játszott egymással a két csapat, a Fehérvár 40, a Honvéd 46 győzelmet aratott, 21 döntetlen mellett.

♦ A Honvéd a 2016–2017-es bajnokság emlékezetes „aranymeccsén” 1–0-ra legyőzte a Videotont, ám azóta nem tudott nyerni az NB I-ben a fehérváriak ellen. A nyeretlenségi széria most már 10 mérkőzést számlál (4 döntetlen, 6 vereség). A párharc történetében még nem volt ilyen rossz sorozatuk a kispestieknek.

♦ A legutóbbi három bajnoki összecsapásukon nem bírtak egymással (0–0, 1–1, 2–2).

♦ A Honvéd a legutóbbi hét székesfehérvári bajnokijából hatszor gólképtelennek bizonyult.  

♦ A Fehérvár az egyetlen csapat a mezőnyben, amely pályaválasztóként még nem kapott ki a 2020–2021-es kiírásban (6 győzelem, 3 döntetlen), és otthon összesen 18 bajnoki óta veretlen. Legutóbb 2019 decemberében a Paks tudott nyerni a Mol Aréna Sóstóban.

♦ A kispestiek eredményesebben szerepelnek vendégként, 18 pontjukból 11-et gyűjtöttek be, ha nem ők voltak a pályaválasztók (3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség).

♦ A Fehérvár és a Honvéd legutóbbi 3 bajnokiján is mindig legalább 3 gól született.


ZALAEGERSZEGI TE FC–PAKSI FC


♦ Eddig 16-szor találkoztak az élvonalban, a mérleg 7 ZTE-győzelem, 5 döntetlen és 4 paksi siker.

♦ A legutóbbi két alkalommal Könyves Norbert lőtte a meccsük első gólját, csak az előbbi találkozón még paksi, az utóbbin már zalai színekben.

♦ A Paks Zalaegerszegen még sosem tudott élvonalbeli bajnokit nyerni a ZTE ellen, és egyszer sem úszta meg kapott gól nélkül, a mérleg 5 hazai siker és 3 döntetlen.

♦ Két támadó szellemű együttes csap össze Zalában: a Paks meccsei eddig a leggólgazdagabbak (62) a bajnokságban, a második legtöbb találat a ZTE találkozóin esett (60) – holtversenyben a Fehérvárral.

♦ A ZTE 21 pontjának kevesebb mint a felét (10-et) szerezte meg hazai pályán, de otthon minden találkozón legalább egyszer betalált az aktuális ellenfelének. A legutóbbi két egerszegi bajnokiját kapott gól nélkül tudta lehozni, mind a kétszer Zimonyi Dávid juttatta vezetéshez a kék-fehéreket, de Szánthó Regő is eredményes volt.

♦ A Zete minimum két gólt szerzett a legutóbbi négy bajnokiján.

♦ A Paks idegenbeli teljesítményével a 18. forduló kezdetéig csak a Diósgyőrt és az Újpestet tudta megelőzni (2 siker, 2 iksz, 4 vereség). Vendégként éppen a tabella utolsó két helyezettjét, a Budafokot  és a DVTK-t győzte le.

♦ A párosítás gólkirálya Böde Dániel, aki négy gólt szerzett paksi színekben a ZTE ellen.

 
DIÓSGYŐRI VTK–BUDAFOKI MTE

♦ A kieső helyen álló két csapat eddig egyszer játszott egymással az élvonalban, októberben Budafokon 2–1-re a fővárosi együttes győzött.  

♦ A másodosztályban 1965 óta hatszor meccseltek, a DVTK szemszögéből 2–1–3 a mérleg. Diósgyőrben kétszer a vendéglátó gárda, egyszer a Budafok nyert.

♦ A DVTK a legutóbbi 8 bajnokijából hetet elvesztett, egyedül a Ferencváros otthonában tudott diadalmaskodni.

♦ A Diósgyőr eddigi 13 pontjából 10-et otthon szerzett (3 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség – ebben benne van az a 3 pont is, amelyet azért kapott, mert a koronavírus sújtotta Újpest FC nem állt ki ellene). Pályaválasztóként a zöld gyepen legutóbb október 25-én a Puskás Akadémiát tudta legyőzni (3–0).  

♦ A DVTK négy félidőt játszott eddig tavasszal, ebből háromban megőrizte kapuját a góltól.

♦ A Budafoké a mezőny leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozata, Csizmadia Csaba együttese az előző tíz találkozóján nem tudott nyerni (3 döntetlen, 7 vereség). Legutóbb október 25-én Zalaegerszegen győzött.

♦ A BMTE legalább 2 gólt kapott a legutóbbi négy bajnokiján, és ezeken a találkozókon mindig minimum 3 gól született.

♦ A Budafoknak vendégként 2–2–4 a mutatója, amellyel négy csapatot előzött meg a forduló előtt. A legutóbbi négy idegenbeli fellépésén nyeretlen maradt és ezalatt egyedül Kisvárdáról tudott hazavinni egy pontot.

NB I, 2020–2021, 18. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
JANUÁR 30., SZOMBAT
12.30: MTK Budapest–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
14.45: Mezőkövesd–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
17.00: Ferencváros–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
Berke Balázs
19.30: Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóBogár Gergő
JANUÁR 31., VASÁRNAP
14.10: Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)Zalaegerszeg, ZTE Aréna  
16.15: Diósgyőri VTK–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport+)Miskolc, DVTK Stadion 
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 17 13 3   1 35–  9 +26 42
  2. Mol Fehérvár 17   9 5   3 41–19 +22 32
  3. Kisvárda 17   7 6   4 19–19     0 27
  4. MTK Budapest 17   7 5   5 26–23   +3 26
  5. Paksi FC 17   7 3   7 31–31     0 24
  6. Puskás Akadémia 17   7 3   7 21–25   –4 24
  7. Zalaegerszegi TE 17   6 3   8 30–30     0 21
  8. Mezőkövesd 17   6 3   8 16–22   –6 21
  9. Újpest FC 17   5 4   8 20–37 –17 19
10. Budapest Honvéd 17   4 6   7 26–25   +1 18
11. Budafoki MTE 17   4 4   9 19–31 –12 16
12. Diósgyőri VTK17  411220–33–1313