Dráma Kispesten: hosszabbításban fordított a tíz játékossal játszó Mezőkövesd

Vágólapra másolva!
2021.10.24. 15:30
null
Drámai lett a vége a Honvéd szempontjából (Fotó: Balogh László)
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Mezőkövesd fordulatos mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Bp. Honvéd otthonában.

 

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Mezőkövesd2–3 (0–1)
Budapest,Bozsik Aréna,3253néző.Vezette:Bognár
Gólszerző:Nono (69.), Lukics (81.), ill. Vojtus (7.), Madarász (85.), Cseri (90+3.)
Kiállítva:Pillár (17.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Éltették a Honvéd-drukkerek, mégpedig így: „Marco Rossi egy közülünk!”. Az olasz edző sztárvendégként érkezett a Bozsik Aréna melletti vendéglátó-helyiségbe, a Lipták Grund Pubba, ugyanis a kispesti tábor, az Északi Kanyar meghívta az alapítás 30. évfordulójára. A Honvédot huszonnégy év után, 2017-ben bajnoki címig vezető trénert – valamint pályaedzőjét, Cosimo Ingusciót – hatalmas taps fogadta, majd miután a szakemberek néhány mondat erejéig megemlékeztek a jó négy évvel ezelőtti feledhetetlen időszakról, eltűntek a közös fotókra áhítozó drukkerek gyűrűjében.

A hazai futballisták is „eltűntek” a mezőkövesdi játékosok mellől a hetedik percben, a vendégek tanítani való támadás végén megszerezték a vezetést Jakub Vojtus góljával. Ha a statisztikákra pillantottunk, nem is lepődtünk meg: a kispestiek hazai mérlege a Mezőkövesd ellen több mint siralmas, a korábbi hét egymás elleni bajnokiból – három-három döntetlen és vereség mellett – mindössze egyet nyertek meg a fővárosiak, azt is lassan öt éve, 2016 decemberében Eppel Márton góljával. Hogy öt év után újra pesti győzelem szülessen, nem is a kissé álmoskásan futballozó hazaiak, hanem a vendégek tettek. Pillár Róbert ugyanis lerántotta a gólhelyzetbe kerülő Nenad Lukicsot, így előkerült a bíró zsebéből a piros lap, és a megfogyatkozó vendégeket érezhetően megfogta a létszámhátrány. Horváth Ferenc együttese sorra alakította ki a helyzeteket, többek között Tamás Krisztián, Hidi Patrik, Zinédine Machach és Zsótér Donát is próbálkozott, de vagy egy kövesdi védő lépett közbe, vagy a remek napot kifogó Antal Botond védett bravúrral. A számos elpuskázott lehetőségért még az első félidőben megbüntethették volna a piros-feketéket, de Cseri Tamás lövése után a labda elszállt a bal felső sarok felett.

A fordulás utáni percekben elképzelés és átütőerő nélkül futballoztak a kispestiek, Horváth Ferenc érthetően váltott is, a védekező felfogású Hidi Patrik helyett érkezett a korábbi gólkirály, Eppel Márton, aki egyelőre csak keresi régi önmagát. Egyre sűrűbben hangzott fel a füttyszó, nem is csoda, hiszen passzívan, tanácstalanul járatták a labdát a kispestiek. A semmiből szépített a Honvéd, Nono szépen lőtte ki a jobb alsó sarkot – a nyáron érkező, a jó játékkal eddig adós spanyol légiós első bajnoki góljának örülhetett. Supka Attila együttese pedig majdnem az újbóli vezetésnek, de Martin Chrien ziccerben rontott – vagy ha a másik oldalról nézzük, Szappanos Péter védett bravúrral. Hogy ennek mekkora jelentősége volt, hamar kiderült: Nenad Lukics a bal oldali kapufa segítségével betalált. Aki azt hitte, nincs több csavar a meccsben, tévedett. Batik Bence hibázott nagyot, Cseri Tamás leszerelte, majd a csereként beálló Madarász Márk egyenlített. S még mindig nem volt vége! Tizenegyeshez jutott a Kövesd, Cseri Tamás pedig értékesítette is.

A vendégek teljesen megérdemelten nyertek, hiszen majdnem nyolcvan percet futballoztak emberhátrányban. A Honvéd tizedik bajnokiján is kapott gólt, s legalább ekkora probléma, hogy a játéka finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után – a mumus pedig újra megfricskázta a kispestieket. 2–3

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2021–2022, 10. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 22., péntek
ZTE FC–Gyirmót FC Győr 2–1
Zalaegerszeg, ZTE ArénaAntal Péter728
Paksi FC–Kisvárda 2–2Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
800
Újpest FC–Mol Fehérvár FC 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor1508
Október 24., vasárnap
DVSC–Puskás Akadémia FC 0–3 Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
3400
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–3
Budapest, Bozsik ArénaBognár Tamás
3253
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 0–0
Budapest, Groupama ArénaSolymosi Péter
6907

 

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 10 6 2 2 15–10 +5 20
2. Ferencvárosi TC 9 6 1 2 18–9 +9 19
3. Puskás Akadémia 9 6 1 2 13–9 +4 19
4. Paksi FC 10 4 2 4 26–22 +4 14
5. Zalaegerszegi TE 10 4 2 4 17–20 –3 14
6. Mezőkövesd 10 4 2 4 13–17 –4 14
7. Mol Fehérvár 10 3 5 2 11–10 +1 14
8. Budapest Honvéd 10 4 1 5 17–17 0 13
9. MTK Budapest 10 3 2 5 9–12 –3 11
10. Debreceni VSC 10 2 3 5 19–19 0 9
11. Gyirmót FC Győr 10 2 3 5 11–18 –7 9
12. Újpest FC 10 1 4 5 11–17 –6 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik